A női sportolók védelméért genetikai tesztet vezet be a Nemzetközi Atlétikai Szövetség
További Sport cikkek
-
A halállal is szembenéztek, de expedíciójukat teljesítették
- Meghalt Jakabházy László, a magyar jégkorongsport legendája
- Jönnek-mennek a sportági elnökök, a cselgáncsozók vezetője viszont 27 éve őrzi a helyét
- Olimpiai bajnokunk vallott: nem akart politikus lenni, de gyorsan kellett döntenie
- Meghalt Szabó Ferenc
Hamarosan egyszeri genetikai teszten kell átesniük a női atlétáknak, hogy részt vehessenek női versenyeken – jelentette be Sebastian Coe, a sportág nemzetközi szövetségének (WA) elnöke kedden, miután a WA tanácsában megvitatták a részvételi szabályok szigorítására vonatkozó javaslatokat.
Az Indiában tartott ülést követően Coe elmondta, hogy hamarosan megszövegezik a döntést, és olyan tesztszolgáltatót fognak megbízni, amelyik képes elvégezni noninvazív (azaz behatás mentes) vagy szárazvérfolt-elemzéseket. Előbbinél szájüregből gyűjtenek mintát, utóbbinál egy kis vércseppet vesznek ujjbegyből, hagyják megszáradni a tesztkártyán, és úgy folytatják le az elemzést. A női sportolóknak pályafutásuk során egyetlenegyszer kell átesniük a genetikai teszten, hogy bebizonyosodjon, nincs bennük férfiakra jellemző gén.
Jelenleg a WA tiltja transznemű sportolóknak, hogy női versenyeken induljanak, illetve bizonyos esetekben feltételhez köti, és tesztoszteronszint csökkentő hormonok szedését írja elő. A témáért felelős munkacsoport februárban megállapította, hogy a mostani szabályok nem elég szigorúak, és arra a következtetésre jutott, hogy a férfinak született sportolók előnyben részesülhetnek nőkkel szemben még akkor is, ha nem estek át férfi pubertáson.
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megvédjük a női szakágat
– mondta Coe, aki bízik abban, hogy a bevezetendő új szabályok megfelelnek mindenféle jogi kritériumoknak.
A nemzetközi szövetség elnöke – aki a múlt csütörtökön harmadik lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökválasztó szavazásán – ismételten hangsúlyozta: elkötelezett az olimpiai bajnokok pénzdíjának emelése mellett.
A tavalyi párizsi játékokon atlétikában először jutalmazták az aranyérmeseket, fejenként 50 ezer dollárral (18,8 millió forint). Coe ígérete szerint a 2028-as Los Angeles-i olimpián már az ezüst- és bronzérmesek is kapnak pénzt.
Ez az, amiben mindig is hittem: ahol lehetséges, a sportoló anyagi biztonsága legyen prioritás
– mondta Coe, hozzátéve, hogy a következő négyéves ciklusban az atlétikai versenyek összdíjazása összesen 51 millió dollár (18,8 milliárd forint) lesz.
A World Athletics nem változtat az ukrajnai háború miatt kitiltott orosz és fehérorosz versenyzők szereplésével kapcsolatos álláspontján: a két ország sportolói továbbra is egyénileg, semleges színekben, szigorú feltételeknek megfelelve indulhatnak nemzetközi viadalokon – közölte az MTI.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Sport
Egyre közelebb a szenzáció, Európában alapítana bajnokságot az NBA
A napokban fontos fejleményekre derülhet fény.
1 órája
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
2 órája
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot
Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.
március 20., 23:44
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
2 órája
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
2 órája
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
8 órája
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
5 órája
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
4 órája
- Címlapon
Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások
Amerikai vállalattal köthet üzletet Magyarország második legnagyobb bankcsoportja.
32 perce
- Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00
- Címlapon
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
33 perce
- Címlapon
Újabb támadás érte a Tisza Párt önkénteseit
Magyar Péter szerint az elkövető „hangosan zsidózva” rúgta fel a szavazópultot.
2 órája
- Címlapon
Ököllel támadt a Tisza Párt önkénteseire Egerben, három év letöltendőt kapott
A férfi fellebbezett.
41 perce
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16