A Kékszalag mindenkié: nem csak a versenyzők kiváltsága lesz a valós idejű élmény

2023.06.08. 15:16
Július hatodikán, 9 órakor Balatonfüredről rajtol Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: a versenyre hatszáz körüli hajós létszámra és mintegy 3000 sportoló indulására számítanak a szervezők, akik a nevezésektől függően 28-30 hajóosztályban hirdetnek majd győztest. A verseny távja légvonalban 155 km, limitideje 48 óra.

A nagydíjra az online nevezés elkezdődött, személyesen nevezni július ötödikén, szerdán 11 és 20 óra között lesz lehetőség a Kékszalag PORT-ban.

„Hazánk legismertebb vitorlásversenyén több mint harminc különböző kategóriában mérhetik össze tudásukat a vitorlázók. A sportolók motivációja a táv teljesítésében más és más, de közös bennük a sportágunk és a természet iránt érzett tisztelt, elkötelezettség. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a Kékszalag Nagydíjon a történelmi múlttal rendelkező klasszikus hajóktól egészen a legkorszerűbb technológiákkal rendelkező vitorlásokon át mindenki egyaránt képviseltesse magát. A tókerülő versenyre való felkészüléshez elengedhetetlenek az újítások, melyeknek köszönhetően a hazai hajóipar folyamatosan fejlődik az elkötelezett innovátorok és fejlesztők révén” – mondta a sajtótájékoztató nyitóbeszédében Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás-szövetség elnöke.

A sportvezető megköszönte a szponzoroknak, hogy évek, évtizedek óta a szervezet, valamint az esemény mellett állnak, és támogatásuknak köszönhetően nyugodt munkát folytathatnak, valamint szervezhetik a rangos eseményt.

„A szövetség életében ez a legfontosabb rendezvényünk, amiről leginkább ismertek és híresek vagyunk. Ez a verseny azonban nemcsak a miénk vagy a résztvevőké, hanem mindenki másé is. NAGYON BÍZUNK BENNE, HOGY AZ IDŐJÁRÁS IDÉN KEGYES LESZ HOZZÁNK. A verseny 48 órás szintideje alatt jellemzően mindenféle szél előfordul, ami valódi izgalmat jelent, hiszen bárhol, bármikor átrendezheti a mezőnyt, akár még a táv végéhez közeledve annak az elejét is.”

Az 55. Kékszalag ünnepélyes díjkiosztóját július nyolcadikán 18 órakor a Balatonfüredi Gyógy téren tartják, melyet utcabál követ.

Holczhauser András , a szövetség főtitkár ismertette az év fő versenyéhez kapcsolódó egyéb viadalokat, valamint a fesztiváljellegű hét programjait is.

„A Kékszalag ma már lényegesen több, mint egy vitorlásverseny. A Kékszalag Fesztivál számos kulturális és gasztronómiai programmal idén már július elsején elkezdődik és július nyolcadikán, a nagydíj ünnepélyes díjkiosztójával ér véget.”

„A fesztivál keretein belül a magyar szövetség július első napján rendezi meg a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjat, és ezzel párhuzamosan a klasszikus balatoni hajóosztályoknak megrendezett Classic Round Futam – 26. Izsák Szabolcs-emlékversenyt. Másodikán kerül sor a gyermekek Kékszalagjára, a Kékpántlikára, melyen a balatonfüredi nagy móló előtti vízterületen versengenek majd az ifjúsági vitorlázók, a parton pedig színes programok várják az érdeklődőket. A felnőttek részere aznap a Balatonfüredi Yacht Club rendezi meg Horváth Boldizsár-emlékversenyt.”

Hozzátette: a balatonfüredi mólón lesz a Balaton múltját bemutató Privát Balaton fotókiállítás, mely a teljes vitorlásszezonban megtekinthető lesz. Az érdeklődőknek az idei évben is lehetőségük nyílik a Kékszalag rajtját megnézni a partról, nézőhajókról, valamint óriás kivetítőkön Balatonfüreden.

A verseny az M4 Sporton lesz nézhető, míg a magyar szövetség a Youtube-csatornáján számol be a legfrissebb információkról, érdekességekről. A nyomkövetést idén is az Airmoniq rendszere biztosítja és a kekszalag.reblog.hu oldalon elérhető lesz a mezőny aktuális állása.

Bárki lehet győztes, egy dolog azonban biztos: a Herendi-trófeát emelik majd a legmagasabbra!

A névadó főszponzor képviseletében Zolnai György, a Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy örömmel támogatják a viadalt, amellyel közös értékeket képviselnek.

„Bankként mi is innovatív, digitális megoldásokkal járulunk hozzá ügyfeleink pénzügyi sikereihez. A digitális technológia, a felkészültség és a jó döntések egyaránt nagy szerepet játszanak a győzelemben” –nyilatkozta.

Zakariás Fruzsina, az Audi márkaigazgatója elmondta: a hagyományokhoz híven idén júliusban is visszatérnek Balatonfüredre, ahol nem csupán támogatóként, mobilitási partnerként szerepelnek a sportág ünnepévé vált versenyen, hanem aktív közreműködőként számos programelemmel színesítik „a rajtnak otthont adó Balatonfüred vitorlás forgatagát”.

Kiemelte: ezúttal is megrendezik a látványos Audi Speed Challenge gyorsasági versenyt, amelyre péntek délután kerül sor a balatonfüredi móló előtti vízterületen, ahol a leggyorsabb katamaránok mérik össze tudásukat, amit a nézők szinte testközelből nézhetnek meg.

A Herendi Porcelánmanufaktúra hosszú évek óta együttműködő partnere a Kékszalag vitorlásversenynek, a cég képviseletében Simon Attila vezérigazgató azt hangsúlyozta, hogy a trófeát illetően idén is egy új kreatív mintával készültek, ami nyolc hónapos előkészítő munka eredménye.

„Az idei díjon az elvékonyodó kék szalag mint a Balaton vizének szinonimája jelenik meg a motívumban, és ennek a hullámként funkcionáló kék szalagnak a szárnyán található a klasszikus, kék Apponyi-mintával dekorált vitorlás hajó, amint az élre tör. A háttérben szálló madarak sziluettje még inkább kiemeli a nagy vízfelület jelenlétét. A 24 karátos matt arannyal történő festés tovább nemesíti a trófeát. Bárki lehet győztes, egy dolog azonban biztos: a Herendi-trófeát emelik majd a legmagasabbra!”

Nem csak a hajókon versenyzők kiváltsága lesz a valós idejű élmény

Pádár Péter, a Magyar Telekom a MID Középvállalati- és közigazgatási divízió igazgatója elmondta: a közvetítés az 5G Campus Network megoldás segítségével szinte teljes egészében valós időben lesz élvezhető, márpedig Magyarországon először valósul meg sportverseny-közvetítés ilyen technológiával.

„Ezzel már nemcsak a hajókon versenyzők kiváltsága lesz a valós idejű élmény, hanem ezt az életérzést elvisszük a szurkolók számára is a Balaton partjára, vagy akár az otthonokba.”

Kun Álmos, a Dockyard marketingvezetője elmondta: cégük a sportágban komoly tradíciókkal bíró Nautica márka regionális disztribútora lett tavaly, de a hazai vitorlás életben már évek óta szerepet vállalnak. A verseny színvonalának növeléséhez a maguk részéről azzal a 20 ezer forint értékű technikai egyenpólóval járulnak ezúttal hozzá, amelyet minden induló megkap.

Rózsai Rezső, a KPMG magyarországi vezérigazgatója elmondta: immár harmadik éve hirdetik meg a fair play-díjat, mert töretlenül hisznek abban, hogy „az igazi verseny szellemiségének alapja az integritás, a bizalom és az együttműködés”. Hozzátette: szeretnék, ha idén is minél több felterjesztést kapnának a zsűrizésre.