Bereczki Dominik: Félni pontosan annyi energiába kerül, mint hinni

2023.06.06. 20:02
Bereczki Dominik és Tóth Csaba „Vörös Skorpió” is Európa-bajnoki övvel a vállán térhetett haza a Superfight Series Hungary 11. gálájáról.

Alighogy nyert, már a címvédés a lényeg

Különleges ajándékkal tér haza gyermekeihez Bereczki Dominik, a Perfect Fight Club harcosa. Szombat este a Riz Levente Sportközpontban görög ellenfele, Pantelisz Szamprovalakisz legyőzésével Európa-bajnoki övet nyert. Ezt követően állt a kamerák elé, és értékelte az ötmenetes címmeccset, valamint az övig vezető utat.

Félni pontosan annyi energiába kerül, mint hinni – én most elhittem, hogy nyerhetek mindazok segítségével, akik kijöttek ma értem szurkolni, és ez meg is valósult. Amikor éreztem, hogy nem lesz sétagalopp, váltottam a taktikámon, próbáltam nem lerohanni és kevesebb luftot ütni. Más öt menetre beosztani az erőt, mint egy háromszor háromperces bunyóra, így a pontosság lett a hangsúlyos.

Bereczki rövid ünneplés után már ismét a ringbe készül, mint mondja, bármekkora sikert is ért el az Európa-bajnoki cím megszerzésével, a történtek értéke még tovább fog nőni, ha túl lesz az első címvédő meccsén is.

„Egy öv akkor éri a legtöbbet, ha az ember meg is tudja védeni, így csak annyit mondhatok, készen állok a következő kihívásokra. Nagyon nagy jelentősége van ennek az övnek számomra, hiszen kilenc mérkőzés után sikerült megszereznem. Mondhatni, megdolgoztam érte” – árulta el Bereczki Dominik a Prémium Médiának.

Szavak helyett

Az est másik főmérkőzésén szintén az Eb-öv volt a tét, igaz, K1 helyett muay-thai szabályrendszerben. Az elmúlt hónapokban a sportág őshazájában, Thaiföldön edzett Tóth Csaba a szlovák Jakub Mikovcakon kerekedett felül egy remek hangulatú összecsapáson.

„Fantasztikus érzés, szavakkal nem is tudom leírni – fogalmazott a ringből kilépve, vállán az Európa-bajnoki övvel Tóth Csaba. – Fel kellett mérnem, mivel tudom elérni, mert egy igen magas ellenfél volt. Meg kellett néznem, hogy ütő- és rúgótávban mennyire kell belépnem, és a negyedik menetre az mutatkozott meg, hogy megéreztem a jó távolságot. Picit nehezebbé tette, hogy ekkora volt a magasságkülönbség közöttünk.”

„Konkrét terv a következő versenyre még nincs, de várom a felkéréseket és a kihívást. Ez az öv addig is megy a legnagyobb ereklyéim közé, ahogy a többi is. Fantasztikus élmény volt ennyi ember, köztük közeli ismerősök előtt küzdeni. Tényleg, csak keresem a szavakat, de nem tudom leírni” – értékelte a történteket a „Vörös Skorpió”.

Egy nagy visszatérés

Tatabányai versenytársai és edzői hazai pályát varázsoltak a Riz Levente Sportcsarnokból a Superfight Series Hungary gáláján most debütált Tóth Enikőnek, aki rögvest nemzetközi meccset kapott. A szerb Jana Rajkovics legyőzése után azonban önkritikus volt.

Még fenn van az adrenalinszintem, de azt érzem, hogy hazaértem, a ring az otthonom. Tudom, hogy voltak hibák, a kezem borzasztóan beragadt. Nem ütöttem eleget, pedig edzéseken borzasztó nagyokat tudok. Most ezen fogunk dolgozni, hogy többet sparringoljak ökölvívókkal, hogy ebben is megerősödjek, ne csak a lábaimra hagyatkozzak

– mondta Tóth Enikő.

Az elmúlt években a női szakág egyik, ha nem a legnagyobb magyar tehetségének kikiáltott Furó Virág kézsérülés, majd térdszalagszakadás után, több mint kétéves kihagyással tért vissza a ringbe. A kihagyásnak azonban nyoma nem látszott, azonnal nekiugrott ellenfelének, és csakhamar ki is ütötte a román Denisa Filimont.

„Nagyon jó érzés volt, amire már két éve vártunk. Nagyon élveztem a mérkőzést, sikerült idő előtt is befejeznem. Éreztem, hogy erősebb vagyok, és úgy gondoltam, akkor nem húzom tovább, befejezem. Megfordult a fejemben, hogy ennyi kihagyás után kicsit elhúzzuk, hogy pluszrutint szerezzek. Ez a sarokban is elhangzott, játszottam is picit, de amint megéreztem, hogy megfogtam, úgy voltam vele, jobb, ha befejezem. Szeptemberben lesz egy újabb mérkőzésem, az muay-thai szabályrendszerben, azt is nagyon várom már ­– tekintett előre Furó Virág.