Végveszélyben az öttusa olimpiai státusza

2023.06.03. 14:50 Módosítva: 2023.06.03. 20:01
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Programbizottsága 28 sportágat jelölt a 2028-as Los Angeles-i olimpia műsorára. Három tradicionális diszciplina, az öttusa, az ökölvívás és a súlyemelés nem szerepel ezek között. Az öttusa megmentésére szerveződött mozgalom, a Pentathlon United prominensei, köztük a négyszeres világbajnok, sydney-i olimpiai bronzérmes Kate Allenby, a sportág nemzetközi szövetségét (UIPM) és annak öncélú politikát folytató elnökét, Klaus Schormannt hibáztatják az öttusa haláltusájáért.

A napokban tartja közgyűlését Lausanne-ban a Nyári Olimpiai Sportágak Nemzetközi Szövetsége (ASOIF), írja az insidethegames.biz honlap. Az eseményen beszámolót tartott Kit McConnell, a NOB sportigazgatója, aki ismertette, melyik az a 28 sportág, amely a dolgok jelen állása szerint ott lesz a 2028-as Los Angeles-i olimpián.

McConnell kiemelte: a programbizottság nem javasolta az öttusát két további hagyományos sportággal, az ökölvívással és a súlyemeléssel egyetemben. Azaz jelenleg úgy áll a helyzet, hogy nagyon rezeg a léc ezeknek a sportágaknak, és könnyen megtörténhet, hogy az amerikai, illetve brit gyökerekkel rendelkező népszerű, milliók által űzött diszciplínák, mint a baseball és a softball, továbbá a krikett, kiszoríthatják ezeket az olimpiai programból. 

A három veszélyeztetett státuszú sportág sorsa végérvényesen a NOB Végrehajtó Bizottságának október 12–13-án Mumbaiban esedékes ülésén dől el. 

Klaus Schormann a bajok forrása

Az öttusa megmentésére már évekkel ezelőtt létrejött a Pentathlon United nevű akciócsoport, amely a sportág legendás világnagyságait egyesíti, köztük nem is egy magyar legendát. A szervezet, amely élesen szembemegy a nemzetközi szövetség, az UIPM irányvonalával, még mindig azon fáradozik, hogy megtartsa a lovaglást az összetett sportágon belül.

„Az UIPM most végre hozzánk fordult, találkozót javasolva, mert a vezetői kétségbe estek a sportág olimpiai státuszának megmaradását illetően – mondta a három olimpián szerepelt ausztrál Alex Watson, a Pentathlon United egyik vezetője, aki azért kampányol, hogy ne lökjék ki a lovaglást a sportágból. – Számomra nyilvánvaló, hogy a NOB-ból szóltak az UIPM vezetőinek, hogy rossz fényt vet a sportágra a megosztottság, hogy a versenyzők nagy része nem helyesli az erőszakkal bevezetett változtatásokat. Így hát megkerestek bennünket, hogy menjünk el a jelenleg zajló ankarai világkupadöntőre, és tárgyaljunk velük. Így hát elmegyünk, jómagam és Kate Allenby, a négyszeres világbajnok, a sydney-i olimpia bronzérmese, és mi fogjuk képviselni a szervezetünket. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy minden költséget mi álljunk, nem fogadunk el egyetlen centet sem az UIPM-től.”

Watson szerint az UIPM mindent egy lapra, az OCR (Obstacle Course Racing, magyarul akadálypálya-verseny) nevű futamra tett fel, amellyel ki akarják váltani a 2024-es olimpia öttusaversenyében még szereplő lovaglást. Ami, mint minden rossz terv, egy átverésre alapul. 

Watson állítja, már 2017-től készítették elő Klaus Schormannék a lovaglás kiszorítását és az OCR behozatalát. 

Fantomtagok az UIPM-ben

„Az UIPM sportmenedzselése politikai alapokon nyugszik. Minden erővel azt akarják demonstrálni a NOB előtt, hogy milyen sok – konkrétan 115 – tagszervezete van a világszövetségnek. Csakhogy ezeknek a döntő többsége, ahogy mi hívjuk őket, fantomszervezet. Gyakorlatilag nem léteznek, nem funkcionálnak, nincsenek versenyzőik, nem indulnak versenyeken. Csak szavaznak, és természetesen Schormannra. Ezeknek a fantomszövetségeknek a vezetőit minden közgyűlésre utaztatják, természetesen az UIPM pénzén, és mindig kapnak úgynevezett fejlesztési pénzeket, amiket aztán szépen elköltenek ellenőrzés nélkül. És ugyanúgy egy szavazattal rendelkeznek, mint Nagy-Britannia, Ausztrália vagy Magyarország” – fogalmazott Watson, kiemelve három komoly, hagyományos öttusanemzetet, köztük hazánkat.

Watson szerint az UIPM az utóbbi húsz évben minden energiáját és pénzét politikai csatározásra, az önfényezésre fordította, és nem a sportág fejlesztésére.

A párizsi olimpia az utolsó esély

A Pentathlon Unitedben tömörült versenyzők, vezetők, edzők, sportdiplomaták attól tartanak, hogy ha a veterán, júliusban már 77 éves, az UIPM-et 1992 óta irányító Schormannt újraválasztják az elnöki pozícióba, annak katasztrófa lesz a következménye.

Szerintük a párizsi olimpia az utolsó esély, hogy megmentsék a sportágat, de már csak új vezetőséggel, új elnökkel. Erre pedig az olimpiát követő pénzosztás biztosít majd anyagi fedezetet, amikor a NOB szétosztja a televíziós bevételek egy részét a sportági szövetségek között a fejlesztés céljaira.

Ez lesz az ideje, amikor hivatalba kell lépnie az új vezetőségnek, amelynek újra kellene tárgyalnia az öttusa helyzetét a NOB-bal, sőt újra kellene élesztenie a sportágat. De úgy, hogy egyszerre legyen modern, a mai kor követelményeinek megdelelő, ugyanakkor őrizze is meg a hagyományait, mert a mai öttusára vagy arra, amilyen az OCR belépése után, lovaglás nélkül lesz, az alapító atya Coubertin báró rá sem ismerne, ha feltámadna, állítja egybehangzóan Watson és Allenby.