Tízezren futnak majd a 2024-es olimpia lángjával

2023.05.30. 16:02
Tízezer tagja lesz a jövő évi párizsi olimpia franciaországi fáklyás váltójának.

A játékok egyik szimbóluma Marseille-ből indulva mintegy hatvan megyén halad majd keresztül, míg végül a július 26-i megnyitón fellobban a láng. A szervezők kedden sajtótájékoztatón számoltak be a részletekről. A fáklyás váltó „kapitányainak” nevezték ki Laure és Florent Manaudou olimpiai bajnok úszókat, valamint Dimitri Pavadé paraatléta távolugrót és Mona Francis paratriatlonistát.

Az már korábban kiderült, hogy a láng május 8-án érkezik a dél-franciaországi nagyvárosba. Miután Görögországban, az ókori olimpiák helyszínén, Olümpiában meggyújtották, a Földközi-tengeren keresztül egy háromárbocos hajó, a Belém szállítja a marseille-i régi kikötőbe, a Vieux-Portba. Az időszámítás előtt 600 körül görög hajósok által alapított városban ünnepségsorozat kezdődik, mielőtt a fáklya továbbindulna több hetes útjára, Párizsba.

Újdonság lesz, hogy legfeljebb 24 fős csoportok is futhatnak majd a lánggal, ezek képviselhetnek például sportági szövetségeket, de a fáklyát csak egyikük viheti. A csoportos futásban háromezren, az egyéniben hétezren vesznek részt, a jelentkezőket 15 év felettiek közül választják, férfiakat és nőket egyenlő arányban. A váltótagok körülbelül négy percig viszik majd a lángot és mintegy 200 métert tesznek meg vele.

A stafétában résztvevőket a szervezőbizottság és a sporthoz kötődő szervezetek, valamint a fáklyás váltó szponzorai, a játékok további támogatói és az útvonal által érintett területek döntéshozói választják ki. A procedúra már csütörtökön megkezdődik, de a váltótagok többsége csak a jövő év elején lesz ismert. Menet közben lesznek bejelentések nagy bajnokokról, ismert közreműködőkről, az olimpiai lángot meggyújtó utolsó váltótag személyét azonban az utolsó pillanatig titok övezi majd.

A párizsi olimpiát 2024. július 26. és augusztus 11. között rendezik, majd augusztus 28-tól szeptember 8-ig tart a paralimpia.