Erőss Zsolt özvegye: A hegymászó él, igazán él, és tudja, mire hivatott

D  FO20080402011
2023.05.27. 18:17
Sterczer Hilda Suhajda Szilárd elvesztésére reagálva tette fel a kérdést, mi is az élet valójában. Közösségi oldalán megosztott bejegyzésében azt írja, hogy egy hegymászó tudja, mire hivatott, és ezt felvállalva mindennap valóságos életet él.

„Mi is az élet?” – tette fel a kérdést Suhajda Szilárd elvesztésére reagálva Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegye. Sterczer Hilda szerint azzal, hogy Suhajda Szilárd már nem jön haza a Mount Everestről, több kérdést is maga mögött hagyott. 

„Az egyik ismétlődő kérdés: Miért megy oda? Emögött valójában vád húzódik: Micsoda felelőtlenség! Meghalni egy hegyért!” – írta közösségi oldalán Erőss Zsolt özvegye. 

Sterczer szerint csak „hajtunk a mókuskerékben nap mint nap, rohanunk, gürizünk, szaladunk, csináljuk, ami hasznos, miközben észre se vesszük, hogy közben épp az életünket veszítjük el. Napról napra, és még csak nem is tudunk róla”.

Erőss Zsolt özvegye úgy véli, hogy a mindennapok sodrában nem jut időnk az egészségre, a családra, a kultúrára, a kedvelt hobbira, a barátokra, a közösségre és önmagunkra sem.

Fizikailag ugyan élünk, de azt az életet éljük, amit élni szeretnénk? A hegymászó él. Igazán él. Tudja, mire hivatott, és ezt felvállalva mindennap valóságos életet él. Valós kihívásokkal szembesül, tisztában van a kockázattal, és számol vele. Suhajda Szilárd halálával egy teljes életet élő emberrel lett kevesebb a világban

– fogalmaz bejegyzésében Sterczer Hilda. 

Erőss Zsolt 2013. május 20-án Kiss Péterrel együtt elérte a Kancsendzönga csúcsát, de a két hegymászó nem tudott visszaereszkedni a negyedik táborba, és mindketten eltűntek. Kiss Péter holttestét május 21-én a kora reggeli órákban találták meg a 4-es tábor közelében. Erőss Zsolt holttestét 2014 tavaszán lelték meg a rámpán, nagyjából 8100 méter magasan.

Már nem keresik tovább Suhajda Szilárdot

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, a keresést befejezték, az eltelt időt, időjárási és terepviszonyokat figyelembe véve semmilyen további esélye nincs annak, hogy a hegymászót életben találják.

Suhajda Szilárd legutóbb szerda délelőtt adott magáról életjelet műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból: azt mondta, három-négy óra múlva elérheti a csúcsot. A Hillary-lépcső magasságában érkezett utoljára jel a nyomkövetőjéről, ez volt az utolsó lokáció, ahonnan pozíciója még érzékelhető volt.

Hosszas keresés után végül csütörtök este érkezett a hír, miszerint egy másik expedíció tagjai megtalálták őt a Hillary-lépcsőnél, 8780 méteres magasságban, de nem tudtak segíteni rajta (hogy miért, arról itt írtunk bővebben). Ezt követően felvették a kapcsolatot az alaptábori hátteret biztosító nepáli ügynökséggel, és elindult egy helikopter, valamint három serpa Suhajda megkeresésére, sajnos hiába. A hegymászó eltűnése az egész országot megrendítette.

(Borítókép: Sterczer Hilda, Erőss Zsolt, Mécs László és Kollár Lajos 2008-ban. Fotó: Földi Imre / MTI)