Szívüknek oly kedves tárgyi emlékeiktől váltak meg jótékonykodó bajnokaink

AD104037.png
2023.03.23. 14:39
A neves magyar sportolók által felajánlott ereklyékre érkezett licitekből, valamint a nagyvonalú támogatásokból összesen hat és fél millió forint gyűlt össze a Bajnokok a bajnokokért jótékonysági aukció keretében, amelynek kedvezményezettje a WonderFlora & CMT Alapítvány volt.

Az aukció szervezését a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága vállalta magára. Az eseményt lezáró, csütörtöki sajtótájékoztatón a szervezet képviseletében Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára kiemelte: „A sportolói közösség már számtalanszor bizonyította, hogy képes az összefogásra, főleg, ha az egy jó ügy érdekében történik. Nem volt ez másképp a Bajnokok a bajnokokért jótékonysági aukció kapcsán sem, hiszen mindenki első szóra a kezdeményezés mögé állt.”

Az aukción több mint három és fél millió forint gyűlt össze a licitálóknak köszönhetően, de voltak olyan szervezetek és civilek, akik adományozás útján kívántak segíteni. Mások mellett a Magyar Labdarúgó Szövetség is nagyvonalú felajánlást tett az alapítvány részére, így az aukción befolyt összegen túl közel hárommillió forint adomány érkezett a jó ügy támogatására.

Varga Zsuzsanna, az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: álmukban sem gondolták, hogy ennyien a kezdeményezés mögé állnak, ami nagyon sokat jelent számukra.

„Az aukció nyomán egyre többen ismerik meg a történetünket, és egyre többen nyújtanak nekünk segítő kezet” – tette hozzá.

A Bálna Budapest kulturális központban megrendezett eseményen részt vett Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, valamint Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó is, akik az aukcióra felajánlott tárgyaikat személyesen adták át a nyertes licitálónak, esetükben Batházi Tamásnak, korábbi olimpikon úszónak.

Baji Balázs attól a mezfelirattól vált meg, amelyet akkor viselt, amikor pályafutása legnagyobb sikereként a 2017-es londoni világbajnokságon 110 méteres gátfutásban bronzérmesként végzett. Baji elmondta: a sportolóknak a pályán kívül is segíteniük kell, nemes ügyeket támogatniuk, hogy jobbá, szebbé tegyék a körülöttük lévők életét.

„Egy adott tárgynak pluszhivatása, segítő hatása is lehet egy ember, egy közösség életében. Számomra pedig csak még becsesebbé válik így az emlék ahhoz képest, mintha a falamon lógna továbbra is. Örülök, hogy ilyen körülmények között talált új gazdára” – mondta.

Szabó Gabriella kiemelte: a kampány során végig rengeteg érzés kavargott benne, kezdve azzal, hogy már önmagában a felkérés is megtisztelő volt számára, hogy csatlakozzon az aukcióhoz. Hozzátette: nemes gesztus egy sportolóért és a kislányáért, és külön öröm, hogy olyan személyhez került az ő relikviája, aki szintén az élsportból jött. Kiemelte: „A kezdeményezés számára a biztosíték, hogy össze tudunk fogni egymással egy jó cél érdekében, odafigyelünk akár az apró részletekre is a mindennapjainkban, és segítjük egymást a bajban.”

„Sokat gondolkodtam azon, tőlem milyen tárgyi emlék lehet érdekes, mert kevés közöttük az igazán izgalmas. Végül aztán egy olyan mezre esett a választásom, amely mind közül talán a legközelebb áll hozzám. Ugyanis abban sikerült győznünk itthon a riói olimpia előtt a párosok válogatóján, márpedig aki járatos a sportágunkban, az tudja, hogy egy hazai válogató élesebb, mint maga az olimpiai döntő. Esetünkben nehezebb volt itthon Csipes Tamarát és Kárász Annát legyőzni, mint aztán párosban megszerezni az olimpiai aranyérmet. Ez a feszültség, ez a küzdelem is ott van a mezben, ha azon az erőpróbán nem esek át, a párosunk valószínűleg nem lett volna olimpiai bajnok”– mondta.

A kedvezményezett alapítvány alapítója Drávucz Rita olimpiai negyedik helyezett, világbajnok és Európa-bajnok vízilabdázó, akit CMT-vel diagnosztizált kislánya, Flóra esete ösztönzött arra, hogy szervezett formában képviselje a betegségben érintett családok ügyét. Az alapítvány kitűzött céljai közé tartozik az I. Nemzetközi Interdiszciplináris Neuromuszkuláris Konferencia megrendezése 2023 áprilisában, továbbá Flóra állapotjavításának támogatása egy komplex, csak külföldön elérhető rekonstrukciós ortopédiai műtét segítségével, hogy önállóan sétálhasson. Az aukció alatt befolyt összeg mindkét cél megvalósításához hozzájárul.

(Borítókép:  HM Sportért Felelős Államtitkárság)