A tavalyinál kétszer több támogatás segíthet enyhíteni a sportegyesületek rezsigondjait

2023.02.03. 14:30
Idén 500 millió forintra pályázhatnak az ország kis és közepes sportegyesületei a Hiszek Benned Sport Programban – jelentette be közös sajtótájékoztatón a sportállamtitkárság és a Sportegyesületek Országos Szövetsége. Emellett a fővárosi kiemelt sportegyesületek köre is bővült, az eddigi hat helyett immár nyolc klub tartozik ide. A kiemelt fővárosi és vidéki klubok támogatásával együtt 14 milliárd 440 millió forintnál is több pénz jut az egyesületek közvetlen állami támogatására.

14 milliárd 440 millió forint.

Schmidt Ádám sportállamtitkár és Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke pénteken bejelentette, 2023-ban minden korábbinál magasabb összeg áll rendelkezésre a magyar sportegyesületek közvetlen támogatására.

Ahogy a korábbi esztendőkben, úgy a SOSZ segítségével megvalósuló állami támogatási program ezúttal is három fő csoportra osztja a sportszervezeteket. Mindhárom csoport számára jelentősen emelkedtek a központi költségvetésből elérhető források.

  • 250 millió forintról 500 millióra, vagyis a duplájára nő a kis és közepes sportegyesületek támogatásának keretösszege.
  • 3 milliárd 236 millióról 4 milliárd 163 millióra a kiemelt vidéki klubok támogatása, míg
  • 3 milliárd 338 millióról 5 milliárd 697 millióra a kiemelt fővárosi klubok által pályázható létesítménytámogatás összértéke.

A legnagyobb összeget a kiemelt fővárosi klubok között osztják szét. Ide eddig hat egyesület, a Budapest Honvéd, a BVSC, az MTK Budapest, a Ferencváros, az Újpest és a Vasas tartozott. A jövőben a klubok köre a KSI SE-vel, azaz a Központi Sportiskolával, valamint a Csepel SE-vel bővül, így idéntől már ezen egyesületek számára is jóval nagyobb támogatás lesz elérhető (mintegy 4 milliárd forintból részesülhet a nyolc szervezet).

Igaz, a két újonnan csatlakozott klub a létesítménytámogatásra elkülönített – az egész csomag legnagyobb részét kitevő – 5 milliárd 697 millió forintos összegből egyelőre nem kaphat, ez 2023-ban is az elmúlt két olimpiai ciklusban a legjobb eredményeket elérő hat egyesületnek jár. 

Deutsch Tamás prezentációjában kiemelte: a tavalyi 3 milliárd 338 millió forintos keretösszeg jelentős növelésére az elszállt rezsiköltségek miatt óriási szükség volt. Az egyesületek „válláról óriási terhet vehet le”.

Nő a kiemelt vidéki egyesületek támogatása és köre is. Az eddigi húsz klub helyett 24-26 egyesület pályázhat majd a tavalyi 3 milliárd 236 millió forintról 4 milliárd 163 millióra emelt keretösszeg egy részére.

A harmadik lépcsőfok a 2015-ben előkészített, 2017 óta tartó Hiszek Benned Sport Program újabb támogatási ciklusa. Idén kétszer annyi forrás áll rendelkezésre, mint tavaly, a támogatásokra pedig már tavasztól pályázhatnak a sportegyesületek.

Az apróbb műhelyek támogatása is fontos szakmai szempontok alapján. Nagy dolog, hogy 250 millió helyett 500 millió forintból gazdálkodhatunk. S legalább ilyen örömteli, hogy a korábbi évek késő nyári, kora őszi pályázati időpontjához képest idén már tavasszal megnyílik a lehetőség

– jelentette ki Schmidt Ádám. 

Deutsch Tamás felidézte: 300-350 kis és közepes sportegyesület pályázott fordulónként a program két korábbi főszakaszában. A programban ezúttal a 2022-es 250 millió forint duplája, 500 millió forint áll rendelkezésre. Az elmúlt években minimum 500 ezer, maximum 4 millió forintra pályázhattak a sportklubok, a prezentáció nem említett ezzel kapcsolatos változást.

Hogy az ország minden településén akadály nélkül álljon rendelkezésre a fiatalok és a korban kevésbé fiatalok számára a sportolási lehetőség, ahhoz ezen egyesületek megerősítésére van szükség

– hangsúlyozta a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője. 

Soha ekkora nagyságrendben nem állt rendelkezésre forrás, még a 2021-es rekordévhez képest is mintegy nyolcvan százalékkal nagyobb a pályázati összeg.

Deutsch Tamás szerint a sportállamtitkárság közreműködésével kialakított finanszírozási programok rég nem látott egyensúlyi helyzetet is teremtenek a sportegyesületek és szakszövetségeik között, hiszen a klubok 2023-ban nagyságrendileg azonos összegre pályázhatnak önállóan – a már említett 14 milliárd 440 millió forintra –, mint amennyi a január közepén bejelentett Nemzeti Versenysportfejlesztési Program keretében a szövetségek rendelkezésére is áll.