Csányi Sándor: A Nagy-Magyarország-jelkép nem hordoz politikai üzenetet

007
2023.02.01. 20:09
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke azt mondta, próbálják elfogadtatni az európai szövetséggel (UEFA) a Nagy-Magyarország-jelképet és az árpádsávos zászlót.

Az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban úgy fogalmazott: még nem jelentené ki, hogy ezek nem lehetnek ott a stadionban, de a jelenlegi helyzet az, hogy nem. Ugyanakkor jelezte, tárgyalni fog erről az UEFA képviselőivel.

Ha az MLSZ szervez egy bajnokságot, a csapatoknak el kell fogadniuk a kiírás feltételeit. Ugyanez a helyzet nemzetközi szinten is. Ha mi akarunk játszani az Eb-selejtezőkön, a Nemzetek Ligájában vagy akár a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában, akkor el kell fogadnunk a kiírás feltételeit. Az UEFA kiírása szerint pedig olyan transzparenseket nem lehet kitenni, amelyek rasszisták, vagy politikai üzenetet hordoznak. Az a kérdés, hogy a Nagy-Magyarország-jelkép hordoz-e politikai üzenetet. Szerintünk nem

– mondta a sportvezető, aki egyben az UEFA alelnöke is.

Csányi megjegyezte: bár a FARE (Football Against Racism in Europe), az UEFA diszkriminációellenes csoportja tagadja, hogy büntetné a Nagy-Magyarország-jelképet, a vele szembeni kifogása háromszor szerepelt az elmúlt időszakban az UEFA fegyelmi bizottsága előtt. Minden esetben revizionistának és nacionalistának minősítette.

Csányi Sándor beszélt a FARE által kifogásolt másik jelképről is: „Az árpádsávos zászló ott van a Parlamentben Magyarország történelmi zászlói között, évszázadokon át Magyarország hivatalos zászlaja volt. Valóban volt egy rövid időszak a magyar történelemben, amikor a fasizmust, a rasszizmust testesítette meg, annak jelképévé tették. De azt gondolom, egy rövidebb időszak egy sokkal hosszabb időszakot nem írhatna felül”.

Csányi hozzátette, nem vágyik arra, hogy árpádsávos zászlók legyenek a lelátón, mert Magyarországnak van hivatalos zászlaja, de azt sem szeretné, hogy ha valamelyik szurkoló kihoz egyet, azért büntessék a magyar drukkereket, a szövetséget és a válogatottat.

Ha már a szurkolók ennyire ragaszkodnak hozzá, és szerintem se annyira túlzók ezeknek a jelképnek a használata, mint amennyire megítélik, megpróbáljuk elfogadtatni az UEFA-val. De nem egyedül vagyunk Európában. A szomszédos országok szurkolóit ellenkező módon irritálhatja ez a jelkép, tehát önállóan nem tudjuk eldönteni, hogy lehet-e ezeket használni vagy sem, csak egy egyeztetési folyamat végén

– fogalmazott Csányi Sándor.

A teljes interjú a vasárnap 20 órakor kezdődő Sport7 című magazinban lesz látható az M4 Sporton.

Nem a jelkép, hanem az üzenet tartalma a probléma

Mint megírtuk, a Magyar Labdarúgó-szövetség nem engedélyezi a Nagy-Magyarországot ábrázoló molinók, zászlók és drapériák bevitelét a magyar válogatott mérkőzéseire. A bajnoki mérkőzésekre nem vonatkozik a tiltás, ennek szabályozásáról a klubok szabadon dönthetnek. A labdarúgó-szövetség hangsúlyozta: a jelkép használata valóban tiltott, ám nem az ő, hanem az UEFA döntése értelmében, és az alapja az európai szövetség ernyőszervezete, a FARE (Football against Racism) által összeállított tiltott jelképek listája.

Az MLSZ egykori elnökségi tagja korábban elmondta, hogy a 2012-es Magyarország–Izrael barátságos mérkőzésen kihelyezett árpádsávos zászlók miatt a FIFA zárt kapus meccsekkel büntette a magyar szövetséget. Borbély Zoltán szerint azonban nem is magával a jelképpel volt a probléma, hanem annak politikai tartalmával, és azzal, amire utalt.

(Borítókép: Csányi Sándor 2019. április 24-én. Fotó: Huszti István / Index)