43 éves, és épp egy 200 kilós sziklát készül puszta kézzel megmozgatni

image2-1
2023.01.27. 11:55
Négy hét alatt óriásit fordult a világ Molnár Zsolttal. A Prémium Liga kétszeres címvédője a szezon végén még lehetséges visszavonulásáról beszélt, mostanra viszont eldőlt, nemcsak folytatja karrierjét, de nemzetközi szinten is pluszkihívást keres. A téli országos bajnokságot megnyert, a szünet alatt a 43. életévét is betöltött erősemberrel beszélgettünk a sárbogárdi siker után.

„Jó évet zártam, és szerencsére ez az idény is jól indult. A felkészülés elején vagyok, mindössze három hetet edzettem a téli országos bajnokság előtt, mégis azt mondhatom: kirobbanó erőben vagyok. Lehet, betöltöttem a 43. életévemet is, de úgy érzem, jobban egybevagyok, mint valaha” – jelentette ki Molnár Zsolt, a Prémium erősemberliga címvédője, miután eldőlt, hogy 2023-ban is részt vesz a sorozatban.

A versenyszezont fényesebb sikerrel nem is kezdhette volna, a Sárbogárdon rendezett téli országos bajnokságon – viszonylag rövid felkészüléssel is – aranyérmet akasztottak a nyakába. A liga korelnöke az előző szezon végén még úgy nyilatkozott, elképzelhetőnek tartja, hogy az új évben már nem teljesít teljes idényt. Aztán elvonult a jól megérdemelt négyhetes pihenőjére, ami mindent átírt…

Az ember év végére elfárad. Bármilyen sikeres idény is állt mögöttem, rajtam is eluralkodott a fáradtság. És komolyan azt is éreztem, visszább kell venni, de aztán jött a pihenő, és átgondoltam az egészet. Annyira hiányzott az edzés, a munka, hogy amikor végre újra lementem, meg se tudtam állni, két-három órahosszát csak edzettem alkalmanként, és nem éreztem, hogy elfáradnék. Belegondoltam, lehet, hogy rosszabbat teszek magammal, többet árt a szervezetemnek és a lelkemnek, ha most leteszem ezt az egészet, és befejezem.

Régi harcostársa és barátja, Sebestyén János szintén a mezőny tagja lesz a tervek szerint. Sőt, ketten együtt ismét bebizonyítanák, 

hogy a kor csak egy szám, úgy készülnek, az év közepén esedékes páros ob-n vállt vállnak vetve együtt indulnak majd el. 

S hogy kétszeres címvédőként mire készül a Prémium Ligában?

„Szeretném folytatni a sorozatot. Illetve akad még néhány rekord, amit kitűztem magam elé célként. Sziklát eddig 187 kilót cipeltem, idén szeretnék megpróbálkozni egy 200 kilóssal is. Jó lenne a 187-est vállra venni. Akadnak olyan elképzelések is, hogy akár a Prémium Liga egyik versenyszáma is lehet majd ez – úgy lenne az igazi, ha téthelyzetben sikerülne. De ez még egyelőre a jövő zenéje. Mindenesetre úgy készülök, hogy 2023-ban összejöhessen.”

Annyi biztos, nem lesz könnyű dolga, hiszen a tavaly a Bajnokok Ligájában nagyot menetelő Juhász Péter számára ezúttal már nem lesz ismeretlen a kettős terhelés…

(Borítókép: Prémium Média & Sport Management)