Adrenalinraktár feltöltve, nincs túl magas gát a debreceni szélvészkisasszonynak

D KOS20220821115
2022.10.02. 18:22
Fél Debrecen Kozák Lucának fog drukkolni a budapesti világbajnokságon. Sérülés, bukás és visszalépés után a müncheni gátat már biztosan vette a szélvészgyors gyógyszerészlány.

Nem kis aggodalomra adott okot, hogy Kozák Luca három világversenyen sem tudta teljesíteni a küldetését, pedig fedett pályán és szabadtéren is országos csúcsot javított, és mindvégig példás szorgalommal végezte az edzésmunkáját. A 2019-es, glasgow-i tető alatti kontinensbajnokságon 34 esztendős magyar rekordot javítva, az elődöntők legjobbjaként készülhetett volna a döntőre, de nem jutott el odáig, mert a szivacs ütközőfalról a talajra visszaérkezve csúnyán megsérült a bokája, így aztán szó sem lehetett arról, hogy még egy futásra vállalkozzon. Tavaly a tokiói olimpián ismét az elődöntőben érte a balszerencse, amikor a hetedik gátnál hibázva elesett, ezért nem érhetett a célba. Idén, a kora tavaszi fedett pályás világbajnokság előtt kisebb combhajlítóizom-sérülést szenvedett, dacára ennek, illetve a javulás reményében az edzőjével együtt mégis elutazott Belgrádba, ott viszont úgy döntöttek, hogy nem kockáztatnak, sportnyelven szólva egy rásérüléssel nem packázzák el a szabadtéri idény esélyeit.

Csalódások után dupla diadal

Ezek után, a csalódások sodrából kikeveredve lett Münchenben Európa-bajnoki ezüstérmes a 26 esztendős debreceni atlétanő, ráadásul úgy, hogy az elődöntőben 12,69 másodperces idővel országos csúcsot javított, amit a döntőben hajszálra ugyanilyen teljesítménnyel ismételt meg. Kiemeltként csak kétszer kellett futnia, azokból hozta ki a lehető legtöbbet.

Nem vagyok a rossz eseményeken sokáig rágódó típus, nem hátrafelé tekintgetek, hanem az előttem álló feladatokra igyekszem felspannolni magam, ezért is inkább abba kapaszkodtam, hogy a három csalódás után már csak valami nagyon szép és jó következhet. Így is történt. A 2022-es esztendő végre a rekordok éve lett számomra, pályafutásom lélekemelő szakasza, ami nemcsak megnyugtatott, hanem megerősítette a kapcsolatomat Suba Lászlóval, az edzőmmel is, aki, bármilyen furcsa is kimondani, de életem közel felének meghatározó szereplőjeként állt és áll ma is mellettem” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a debreceni atlétanő, akinek jó esélye van arra, hogy a trónt visszafoglalva idén ismét az „Év Atlétanője” lehessen.

A müncheni Európa-bajnokságra egy tizenkét fős, a családtagjaiból és barátaiból verbuválódott szurkolói társaság kísérte el, amelynek lelkes tagjai most a sikerek részesének tekinthetik magukat.

Már szerveződik a jövő évi csapatom, és úgy tűnik, hogy fél Debrecen engem fog biztatni a lelátóról. Ezt pedig illendő lesz egy jó helyezéssel megszolgálni. Az idei eugene-i világbajnokságon félelmetesen jó időket futottak az érmesek, a győztes nigériai Tobi Amusan a hátszeles 12,06 másodperces robogásával a döntőben egy amolyan földön kívüli atléta benyomását keltette, de még a harmadik helyezett ideje is 12,23 mp volt. Nem vagyok biztos abban, hogy egy év elteltével a budapesti új stadionban még egy ilyen döntő összejöhet, de számomra fontosabb kérdés, hogy sikerül-e újabb századokat lefaragni az egyéni csúcsomból, mert csak az vihet a siker útjára” – folytatta Kozák Luca, aki nemcsak a gáton, hanem síkfutásban is képes jó idők elérésére.

12,65? Miért is ne!

Eddig apró lépésenként, századokat javulva haladtam előre, most viszont egyre inkább hiszek abban, hogy jöhet valami nagy durranás is. Hogy az lehet-e 12,65 másodperces csúcsjavítás is? Kimondhatom: miért is ne? Kaptam négy hét szünetet, örülök, hogy nem hatot, mint tavaly, mert akkor megint nagyon alulról kellene nekirugaszkodnom. Két hét egészen biztosan gyógytornával fog eltelni, mert ez a bevált módja annak, hogy a testemet jól fel tudjam készíteni az alapozás terhelésére. A motivációs raktárakat nem kell feltölteni, megtette azt a müncheni Európa-bajnokság, ami felülírta a gyengébbre sikeredett teljesítményeimet is. Készen állok a hosszú menetelésre, amit a párizsi olimpiáig folytatni szeretnék, de ha a budapesti világbajnokság után lesznek még hazai rendezésű nagy események, a folytatás forgatókönyve is benne van a kalapban.”

Luca váltófutóként is képes nagyokat alakítani, ennek bizonyságaképpen 2018-ban két alkalommal is országos rekordot javító stafétát erősített.

Szerettem volna ezt tenni a müncheni Eb-n is, de az időrend nem tette lehetővé. Örülök annak, hogy a budapesti világbajnokságra más forgatókönyvet írtak, így készen állok arra, hogy a váltók versenyében is megméressem magam. Azért azt hozzá kell tenni, hogy a 100 méteres gátfutáson a hangsúly, arra összpontosítok, a váltóba csak akkor szállhatok be, ha minden jól megy, egészéges, erős és motivált vagyok” – jelentette ki az SzPress Hírszolgáltnak nyilatkozó Kozák Luca, aki a családalapítás terveivel csak akkor készül foglalkozni, amikor már világosan látja, hogy a párizsi olimpia után még milyen kihívások várnak rá.

(Borítókép: Kozák Luca a női 100 méteres gátfutás elődöntőjében a müncheni multisport-Európa-bajnokságon 2022. augusztus 18-án. A magyar versenyző futammásodikként, 12,69 másodperces országos csúccsal jutott be a fináléba. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)