Deák Bill Gyula lovagkeresztet kapott
Réthelyi Miklós, Halász János parlamenti államtitkár és Jávor András közigazgatási államtitkár március 15-e alkalmából Magyar Érdemrend Tiszti- és Lovagkereszt, illetve Magyar Arany, Ezüst és Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át az Iparművészeti Múzeumban.
Magyar Érdemrend Tisztikeresztet kapott:
Bakos István művelődéskutató, tanár, a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma kurátora,
dr. Bertényi Iván, az ELTE professor emeritusa,
dr. Cey-Bert Róbert Gyula pedagógus, a Gasztronómiai Világszövetség tiszteletbeli elnöke,
dr. Dézsi Csaba András, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Kardiológiai Osztály osztályvezető főorvosa, a Széchenyi István Egyetem magántanára,
dr. Dobos Krisztina, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium tanára, volt országgyűlési képviselő,
dr. Gábris Gyula, az ELTE Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézet egyetemi tanára,
dr. Gyarmati Andrea világcsúcstartó úszó, gyermekorvos,
Károlyi György, a Károlyi József Alapítvány alapítója,
dr. Kiss Ádám, az ELTE Természettudományi Kar Fizikai Intézet egyetemi tanára,
dr. Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar Politikatudományi Intézet igazgatója, egyetemi tanár,
Novotny Zoltán sportújságíró, rádióriporter, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerkesztő-műsorvezetője,
dr. Pál József, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati
rektor-helyettese, egyetemi tanár,
dr. Rókusfalvy Pál pszichológus, nyugalmazott egyetemi tanár,
dr. Romics Imre, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika igazgatója, egyetemi tanár,
Szerednyey Béla Jászai Mari-díjas színművész, rendező,
Tabányi Mihály harmonikaművész,
dr. Tahy Ádám, a Betegoktatók és Egészségnevelők Országos Közhasznú Egyesülete elnöke, a Budapesti Szent Ferenc Kórház Kardiológiai Osztálya orvosa, a Budapesti Szent Ferenc Kórház Alapítványa kuratóriumi elnöke,
Tóbiás Áron irodalomtörténész, újságíró, szerkesztő,
dr. Vasy Géza József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő;
A miniszter a parlamenti és a közigazgatási államtitkár úrral, kimagasló színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adta át:
Prof. dr. Albert Leventének, a Nyugat-magyarországi Egyetem általános rektor-helyettesének, egyetemi tanárnak,
dr. Baráth Lajosnak, a szegedi Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet főigazgatójának,
dr. Colin Foster szobrászművésznek, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar dékánjának, tanszékvezető egyetemi tanárnak,
Deák Bill Gyula előadóművésznek,
Demeter Vilmos nyugalmazott középiskolai testnevelő tanárnak,
dr. Exterdéné Zsurkai Ilona mentálhigiénikusnak, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar - oktató közössége örökös tagjának,
dr. Fejér Lászlónak, a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezete Felügyelő Bizottsága elnökének,
Fekete Pál emlékírónak, nyugalmazott tanárnak,
dr. Ferenczy Józsefnek, az ÁNTSZ Tolna Megyei Szervezete nyugalmazott osztályvezető főorvosának,
Gereben Ferencné dr. Várbíró Katalinnak, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézet főiskolai tanárának,
Prof. dr. Gulyás Gusztávnak, az Országos Onkológiai Intézet Fej-nyak Állcsont, Rekonstrukciós Plasztikai Sebészet és Laser SebészetiOsztály tanácsadó főorvosának, címzetes egyetemi tanárnak,
dr. Gyimesi Andrásnak, a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosának,
Hofher József jezsuita szerzetesnek, a Jezsuita Roma Szakkollégium lelki vezetőjének,
Hűvösvölgyi Ildikó színművésznek,
dr. Kacz Károlynak, a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Biológiai Rendszerek Műszaki Intézete egyetemi tanárának,
dr. Kutor Lászlónak, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Informatikai Rendszerek Intézete egyetemi docensének,
dr. László Ádám szülésznek, nőgyógyásznak, a Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet osztályvezető főorvosának, egyetemi magántanárnak,
Lóránt Károly mérnök-közgazdásznak, a Magyar Közgazdasági Társaság tagjának,
dr. Márki Lászlónak, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete volt elnökének, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet Algebra Osztálya vezetőjének,
dr. Máthé Imrének, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézet egyetemi tanárának,
Miklóssy Endre írónak, műfordítónak,
Nagy Benedek szobrászművésznek,
dr. Németh Péternek, a Pécsi Tudományegyetem Immunológiai és Biotechnológiai Intézet vezetőjének, egyetemi tanárnak,
Pál Gábornak, a Vasutas Zene- és Képzőművészeti Iskola igazgatójának,
dr. Pallós Imrének, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi docensének,
dr. Pandula Attilának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanárának,
dr. Pávai István néprajzkutatónak, zenetudósnak, a Hagyományok Háza tárvezetőjének,
Perlik Pálnak, a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága nyugalmazott igazgatójának,
Pintér Tamás kaszkadőrnek, testnevelő tanárnak, öttusaedzőnek, vívó szakedzőnek, a Magyar Kaszkadőr Szövetség elnökének, nyugalmazott egyetemi docensnek,
Pusztainé dr. Podmaniczky Erzsébetnek, az Országos Onkológiai Intézet Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya vezetőjének,
Restár Sándor írónak, költőnek,
Rosdy Pálnak, az Új Ember katolikus hetilap szerkesztőjének,
Rubovszky Ritának, a budapesti Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatójának,
dr. Stoyan Gisbertnek, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Numerikus Analízis Tanszék egyetemi tanárának,
dr. Szabó Sándornak, a Magyar Gyógyszerészi Kamara tiszteletbeli elnökének,
dr. Szentirmay Zoltánnak, az Országos Onkológiai Intézet Sebészi és Molekuláris Daganatpatológiai Központ igazgatójának,
dr. Szepes Lászlónak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Szervetlen Kémiai Tanszék egyetemi tanárának,
Szepesi Attila József Attila- és Babérkoszorú-díjas költőnek, szerkesztőnek,
Vadász József Mihálynak, a Szekszárdi Nyomda nyugalmazott ügyvezető igazgatójának,
Varga Gábor keramikus- és szobrászművésznek;
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.
március 23., 11:10
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
13 perce
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
1 órája
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
38 perce
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné
Szemtelenül szórakoztató lett A rezidencia.
32 perce
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
2 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
3 órája
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
4 órája
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
4 órája
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
2 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
5 órája
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
2 órája
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Címlapon
Húsz milliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
11 perce
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
7 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
8 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
9 órája
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
16 órája
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
1 órája