Jelentősen javult Alex Zanardi állapota

2020.08.19. 21:15 Módosítva: 2020.08.19. 22:44

A milánói kórház közleménye szerint az 53 éves sportoló jól reagált a klinikai kezelésekre, ezért szerdán ismét elhagyhatta a kórház intenzív osztályát, és átkerült a rehabilitációs osztályra, írja az MTI.

Az olasz Zanardi június 19-én szenvedett balesetet, amikor kézzel hajtott, háromkerekű járművével részt vett egy parasportolóknak rendezett országos váltóversenyen. Amikor áttért a másik sávba, összeütközött egy szembejövő teherautóval, leesett a sisakja, súlyos fej-, arc- és szemsérüléseket szenvedett. A baleset után helikopterrel kórházba szállították, ahol lélegeztetőgépen volt, és mesterséges kómában tartották.

Eddig három alkalommal operálták meg, és egyszer már átszállították egy neurológiai rehabilitációs központba, ám három nappal később visszakerült az intenzív osztályra.

Zanardi ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi viadalon olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. A saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett. Ezt követően talált új kihívásként a kézi hajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt pedig 2016-ban Rióban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport