Itt is van a nap 8 legfontosabb híre

2015.07.02. 19:47 Módosítva: 2015.07.02. 19:47

LÁZÁR JÁNOS MEGINT NEM LACAFACÁZOTT

Lázár János a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján hosszan kitért Elżbieta Bieńkowska, a belső piaci szabályozásért felelős EU-biztos Indexnek adott nyilatkozatára is. A biztos szerint sehol nem ennyire feltűnő Európában, hogy csak olyanok árusíthatnak dohányterméket, akiknek jó a kapcsolatuk a kormánnyal. Hamarosan kötelezettségi eljárás jöhet piaci diszkrimináció miatt. Lázár azt mondta, nem érti, kinek vagy minek hatására veszítette el a türelmét Bieńkowska, és miért „ragadtatta magát ilyen súlyos nyilatkozatra". A kormány tisztázni szeretné, hogy a biztos vagy az egész bizottság álláspontját hallottuk.

PAPCSÁK FERENC A CÉLKERESZTBEN

Kiemelkedően jól járt a zuglói közétkeztetéssel megbízott cég Papcsák Ferenc polgármestersége idején. Ez most vált egyértelművé, mert Karácsony Gergelyék újratárgyalták a szerződéseket, és a Fidesz-közelinek tartott Hungast nagyjából 200 milliót engedett az eddigiekhez képest. Karácsony szerint Papcsák rendkívül előnytelen szerződéseket kötött Zugló számára, megfontolja a fideszes politikus feljelentését is.

SEMJÉN SOHA NEM TALÁLKOZOTT BALDAUFFAL

„A bevezetés előtt rengeteget tárgyaltam a vasárnapi zárva tartásról, de azzal az úriemberrel soha nem találkoztam és nem is egyeztettem" – mondta az Index kérdésére Semjén Zsolt. Baldauf László CBA-elnök a csütörtökön megjelent Heti Válaszban olvasható interjújában arról beszélt, hogy a Cooppal összefogva próbáltak tenni a nyitva tartás korlátozása érdekében, bár a két cégcsoport nehezen tudott összefogni, mert megromlott a viszonyuk a Match felvásárlása idején.

MÁR NEM LESZ ELKERÜLHETŐ A GÖRÖG NÉPSZAVAZÁS

Amit lehet, hogy a baloldali Sziriza vezetői már kicsit bánnak, ugyanis a hétfői részleges bankzár óta egyre csökken a megszorításokat elutasítók száma az országban. A görög pénzügyimniszter ugyan még olyasmiket nyilatkozik, hogy inkább a kezét is levágná, de biztosan nem írja alá az EU kiigazító javaslatait. A hitelminősítők közben egyre lejjebb minősítik az ország adósbesorolását, ma a Moody's lépett. A görögöknek egyébként nem ismeretlen a fizetésképtelen helyzet, az ország történetének nem kis részét töltötte hasonló kelepcében. 

VÉGE AZ INFLÁCIÓ FELETTI NYUGDÍJEMELÉSNEK 

Jövőre nem emeli a kormány a nyugdíjakat azzal a kis trükkel, amivel eddig mindig megtette.  A lap szerint a kormány eddig minden évben emelt egy kicsit a nyugdíjak reálértékén azzal, hogy sokkal nagyobb inflációval számolta ki a nyugdíjakat a költségvetésben, mint amennyit végül tényleg romlottak az árak, ezzel minden évben adott egy kis pluszpénzt a nyugdíjasoknak, de ennek jövőre vége.

NEM LESZ TATA GYÁR MAGYARORSZÁGON 

Már biztos, hogy nem  Szombathelyen  vagy Debrecenben épít új gyárat az indiai TATA. Egy ideig úgy tűnt, hogy  Szlovákia  lehet a befutó, de ők is kiestek, ehelyett Ausztriában, egész pontosan Grazban, a Magna Steyr üzemben gyártanak majd a Land Rovereket, ahol jelenleg a Mercedes-Benz G-osztályt,   Peugeot  RCZ sportkocsikat és Mini Countryman és Paceman szabadidő-autókat is gyártanak. 

LÉVAI ANIKÓ KICSIT ÖSSZEKUSZÁLTA A SZÁLAKAT

Az Ökumenikus Segélyszervezet nevében egymillió forintos adományt adott át a kormányfő felesége, Lévai Anikó a nagyfai ideiglenes befogadó központban kedden. A gyerekápolási termékeket tartalmazó csomag átadásakor Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete azt mondta, hogy „ilyen helyzettel, amely most van, nem nézett még szembe sem az ország, sem a civil szervezetek. Ebben a helyzetben mindenkinek a saját dolgát kell elvégeznie: az államnak az olyan állami feladatokat kell ellátnia, mint a határőrizet és az emberek védelme, nekünk, civileknek pedig azok szerint az erkölcsi és morális normák szerint kell eljárni, amit a lelkiismeretünk diktál."

NÉMETORSZÁGBAN JOBB SORSA SZENDERÜLT A MAGYAR CSODALÓ

Overdose szerdán, hasi katasztrófa következtében elpusztult A magyar ló fedező ménként tengette napjait, egykor azonban még világranglista-harmadik is volt, de igazán sosem tudta kifutni a formáját egy patairha-gyulladás miatt.