A csönd is csak szívének dobbanása

A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.

– Béluska, szeretném, ha ma jól megpakolna – mondta Klára sokat sejtető hangon, mire a gyógymasszőr elnevette magát.

– Ekkora a gond? – kérdezett vissza, de Klára csak legyintett. Nála ez azt jelentette, mindegy is. A férje négy éve meghalt. Mielőtt a lelke átköltözött egy másik világba, megígérte, hogy jelet küld onnan. Ám Klára hiába várta, se hang, se fuvallat nem érkezett. Még a megbeszélt módon sem. Pedig minden kedden és pénteken reggel forróra állította a zuhanycsapot. A fürdőszoba hamar bepárásodott, Klára pedig türelmesen ült sámliján. Tekintetével a homályt kutatta. Azt remélte, az egymás mellé rendeződő, egymásba olvadó vízgömbök felületéből kiolvas majd néhány jelet.

Ám a pára, szokása szerint, minden alkalommal eloszlott. A tükörben pedig Klára csak egyvalamit látott: önmagát. Azt, ahogyan magába roskadva ül, görnyedt háttal, kisírt szemmel. Abban pillanatban mindent gyűlölt. Azt is, amit már megélt. Azt is, ami még várt rá. Azt kívánta, bárcsak azt látná a tükörben, hogy a sámli üres.

– Csak csinálja, Béluska – sóhajtott Klára, és hanyatt dőlt. Mozdulatlanul feküdt. Törékeny teste eltűnt a mosható ágytakaróra terített vékony lepedőn.

Béla ekkor lenyúlt az ágyhoz készített vödör aljára, hatalmas tenyerével kiemelt onnan néhány kilónyi meleg iszapot. Az első adagot Klára gyönge térde alá rakta, majd szisztematikusan építkezve haladt oldalt, és a térdkalács köré is felhalmozott némi dágványos darabot. Rendszerint itt meg szokott állni, az asszony kezelőlapján ennél több előírás nem szerepelt. Klára azonban olyan szépen nézett rá, hogy szólnia sem kellett. Magához húzott még egy vödröt, és addig rakta rendre az iszapot, végig az asszony testén, mígnem szinte teljesen beborította. Ekkor, akár egy múmiát, becsomagolta Klárát. Ráhajtott lepedőt, mosható ágytakarót, vastag pokrócot. Csak az asszony arca maradt szabadon.

– Ha gondja támadna, rosszul érezné magát, húzza meg a zsinórt a falon! – mondta rutinszerűen. – Húsz perc múlva itt vagyok.

Klára magára maradt. Bebugyolálva az életével. Minden emlékével. Testét meleg iszap ölelte. Talán az anyaméhben lehetett ilyen éteri a nyugalom. Még a szemét is behunyta. Lassan, egyenletesen lélegzett. Lélekben egy másik világba vágyott, minden dimenzión és képzeleten túli birodalomba. Hagyta, hogy az idő a mélybe húzza. Álmodott.

A tükör előtt állt. Tenyerével végigsimított a párás üvegen. Elképzelni sem tudta, ki vagy mi lesz az, amit először meglát. Majd elámult, amikor felismerte, hogy a csönd is csak szívének dobbanása.

Budapest, 1953. február 9. Gyógytorna az Ortopéd Klinika gyógymedencéjében.

Fotó: Jónás Pál / MTI Nemzeti Fotótár
Miskolc, 1962. március 23. Gyógytornász ultrahanggal kezeli a korábban válltörést szenvedett beteg mozgásában korlátozott testrészét a Miskolci Kórházváros baleseti osztályán.

Fotó: Birgés Árpád / MTI Nemzeti Fotótár
Miskolc, 1964. február 10. Szilvási Lajosné gyógytornász irányításával tornagyakorlatokat végeznek a betegek a Miskolci Kórházvárosban létesített mozgásszervi rehabilitációs osztályon. Az év elejétől működő, 116 ágyas osztály feladata, hogy a betegség vagy baleset következtében csökkent járóképességű, zsugorodott ízületű betegeket újra megtanítsák járni, a természetes mozgásra. A művégtagra szorulóknak is itt készítik el a protézist, és tanítják meg annak használatát. A második félévben könyvkötő és szőnyegszövő műhelyt is létesítenek, ahol a betegek vagy rokkantak új szakmát tanulhatnak majd.

Miskolc, 1964. február 10. Egy beteg gerincnyújtását végzi a szakember a Miskolci Kórházvárosban létesített mozgásszervi rehabilitációs osztályon. Az év elejétől működő, 116 ágyas osztály feladata, hogy a betegség vagy baleset következtében csökkent járóképességű, zsugorodott ízületű betegeket újra megtanítsák járni, a természetes mozgásra. A művégtagra szorulóknak is itt készítik el a protézist, és tanítják meg annak használatát. A második félévben könyvkötő és szőnyegszövő műhelyt is létesítenek, ahol a betegek vagy rokkantak új szakmát tanulhatnak majd.

Debrecen, 1960. december 8. Páciensek a súlyfürdő medencéjében, a debreceni Nagyerdei Gyógyfürdőben.

Fotó: Mikó László / MTI Nemzeti Fotótár
Jászberény, 1964. december 10. Páciensek gyógykezelésen az új, korszerű gyógyfürdő egyik kezelőjében. A gyógyjellegű kád- és termálfürdőben iszapkezelést, fizikoterápiás és egyéb gyógykezelést kapnak a betegek.

Fotó: Bajkor József / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1968. március 29. Talkumos (hintőporos) gyógymasszázst kapnak a Lukács Gyógyfürdő vendégei.

Fotó: Járai Rudolf / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1965. november 25. Beteg iszappakolása az Országos Rheuma és Fürdőügyi Intézetben (ORFI). Hazánkban a reumatikus megbetegedések elleni gyógymódok nagy múltra tekintenek vissza. Világszerte ismertek a magyarországi gyógyfürdők, számosan nyerték már vissza egészségüket például az iszapkezelés segítségével. A hagyományos gyógymódokon kívül egyre nagyobb teret kapnak az elektromos és ultrahangos kezelések.

Fotó: Fényes Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
Hévíz, 1968. június 17. Az egyik beutaltat víz alatti masszázzsal kezeli a hévízi gyógyfürdő munkatársa. A gyógyfürdő első része már elkészült, a kádfürdőben, az ülőfürdőben és a masszírozó helyiségekben már folynak a kezelések. Az intézmény többi osztályát az év végén adják át.

Fotó: Kovács Sándor / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1955. január 20. Pedikűrös férfiak dolgoznak a Gellért Gyógyfürdő öltözőjének galériáján. 

Fotó: Pálvölgyi Ferenc / MTI Nemzeti Fotótár
Sopron, 1976. április 10. Elektromos galván kádfürdőben kap reumás, keringési és idegrendszeri tünetekre kezelést egy nő a Soproni Állami Szanatórium Balfi Gyógyfürdő Intézetében.

Fotó: Hadas János / MTI Nemzeti Fotótár