Szárnyalt a Dakar rali kilencedik szakaszán a magyar kamionoscsapat

QualisportRacing-Riyadh-Jan2023
2023.01.10. 15:33 Módosítva: 2023.01.10. 16:04
Jelesre vizsgázott a megjavított motorral a Scania Qualisport Hyena: a Kovács Miklós–Czeglédi Péter–Ács László trió a kényszerszünet után kiváló teljesítménnyel tért vissza a 2023-as Dakar rali mezőnyébe a viadal kilencedik szelektív szakaszán.

Egy komoly mentőakciónak köszönhetően a Qualisport Racing kijavította az ötödik szakasz végén jelentkező motorhibát, a három kihagyott nap után a mezőnybe való visszatérés pedig túlzás nélkül parádésra sikerült. Rijád és Haradh között 358 kilométernyi szelektív szakasz várt a versenyzőkre, amelynek a magyar kamionosegység annak ellenére is lelkesen vágott neki, hogy az utóbbi napok komoly próbára tették a legénységet: Ács László fedélzeti szerelő és főkonstruktőr például egy komolyabb megfázás miatt saját bevallása szerint az orra hegyéig is alig látott – olvasható a Qualisport Racing sajtóközleményében.

Mindezek ellenére a dunaszentbenedeki formáció kitűnően teljesített: 4 óra 38 perc 26 másodperces idővel teljesítették a napi penzumot, amivel a kamionoskategóriában a 14. helyen zártak.

Sikeresen teljesítettük a szakaszt, a motor a javítási munkálatok után kitűnőre vizsgázott, mint ahogy a Hyena is. A szakasz elején volt egy laprugótörésünk, emiatt a folytatásban picit óvatosabban mentünk. A táv elején körülbelül 60 kilométernyi, könnyűnek semmiképp sem mondható dűne vár ránk, amelyet hibátlanul teljesítettünk, utána pedig olyan terület következett, ahol a szervezői ígéretnek megfelelően valóban kulcsfontosságú volt a navigáció

– értékelte a napot a Qualisport Racing navigátora, Czeglédi Péter.

„Volt egy rész, ahol egy folyómeder meg volt telve vízzel és sárral, öt vagy hat kamion volt beragadva, így inkább vállaltuk, hogy kerülünk, és megyünk néhány pluszkilométert, de nem akartunk arra a sorsra jutni. Ez jó döntésnek bizonyult. A szakasz vége tempós volt, őrült rohanás, végig száz fölötti tempóval. A teljesítménnyel és az eredménnyel is elégedettek vagyunk, várjuk a folytatást” – taglalta Czeglédi.

A viadal tizedik szelektív szakasza különlegesnek és történelminek ígérkezik: csupán 110 kilométer lesz a mért táv hossza Haradh és Sabah között, azonban a mezőny ezzel a menettel lép be az Üres Negyedbe, a világ legnagyobb folyamatos homoksivatagába, ahol soha senki nem versenyzett korábban. A viadal hátralevő része ezen a területen zajlik majd.

A futam tizennégy szelektív szakasz és közel kilencezer kilométeres össztáv után január 15-én fejeződik be Dammam városában.

(Borítókép: Qualisport Racing)