Jenson Button és Kimi Räikkönen ismét egymás ellen versenyzik

2023.03.10. 14:20
A két Formula–1-es legenda, Jenson Button és Kimi Räikkönen a NASCAR Cup Seriesben indul egymás ellen március 26-án a texasi Austinban.

Kimi Räikkönen egy Chevrolet Camaro, Jenson Button egy Ford Mustang volánja mögött indul március 26-án a texasi Austinban a NASCAR Cup Series versenyén. A finn pilóta szerdán, Button pedig magyar idő szerint pénteken hajnalban jelentette be indulását – a brit további két hétvégén is biztosan részt vesz majd. Kettejük közt az a különbség, hogy Button teljesen NASCAR-szűz, a finn pedig tavaly indult már egy Cup Series-futamon.

A pályát biztosan nem kell bemutatni Buttonnak, a Cirtcuit of the Americas aszfaltcsíkján az F1-ben is vezetett 2012 és 2016 között. Button az Formula–1-ből való visszavonulása után is aktívan versenyzett. Bajnok lett a Super GT-ben, indult az Extreme E-ben és a WEC-ben is, emellett az idei Le Mans-i 24 óráson történelmet írhat egy átalakított NASCAR-autóval, amelyet Mike Rockenfellerrel és Jimmie Johnsonnal közösen vezet majd.

A közös versenyt a magyar tévénézők is élőben követhetik a Network4 platformjain.