Az LMP és a szerencsés tizenhármas

2010.04.22. 11:25

A blogról

Ki mit ígér a mandátumért?
Elég a punnyadásból, az apátiából: az Index lelkiismeretes választási mintapolgára végiglelkesedi a kampányt Angyalföldön az első krumpliosztástól az utolsó nagygyűléséig.

A Mintapolgár – vagy az LMP – az időzítés nagymestere. Egy nappal azután, hogy azt írtam: "mindkét, a kampányt láthatóan még komolyan vevő párt", már meg is érkezett a harmadik szórólapja. Nem névre szólt, a papírdobozkánkban összegyűlt halomból úgy tűnik, házunk mind a több mint száz lakásába jutott belőle; az enyémben is volt. És kiderült, hogy ebben az országban nem Mesterházy Attila a a legmegdöbbentően optimistább ember (aki ugye azt gondolta, lesz azonnali adócsökkentés, csak azért, mert a kampányban ilyenről volt szó).

Az LMP szórólapjának készítői ugyanis feltehetően az eurót minden évben pár éven belül bevezetni tervező Veres János volt pénzügyminiszter ambícióiból merítettek erőt maguknak. Azt írták ugyanis: "tizenhárom budapesti jelöltünknek jó esélye van arra, hogy a választások második fordulójából győztesen kerüljön ki". Itt kicsit elbizonytalanodtam, mint Molnár Gyula, ha arról kérdezik, ő kinek is a jelöltje. Én ugyanis úgy emlékeztem, hogy a tizenhárom jelöltből tizenhárom a harmadik helyen végzett, tizenketten fideszes-szoci, egyikük szoci-fideszes sorrendben végzett páros mögött.

És az emlékezetem nem csalt, derült ki a választás.hu weboldalról. Az LMP legeredményesebb egyéni jelöltje 17,47 százalékkal Csiba Katalin lett a 9. számú egyéni választókerületben (legalábbis a "győzelemre esélyes" tizenhármakból). A többség jellemzően 12-15 százalékos eredményt ért el, a XIII. kerületben a 19-es körzetben 13,32 százalékot kapott Tordai Bence, nálunk 10,02 százalékot Vári György (és volt tíz százalék alatti jelöltjük is).

Nos, ehhez képest a győztesek a 43-49 százalékokat kaptak az egyetlen 19-es egyéni körzetet leszámítva, ahol Szalay Péter és Szanyi Tibor szinte fej-fej mellett nyomul (38,33 és 36,79 százalék). Nálunk Tóth József ugyebár 44,71 százalékot, Spaller Endre 36,37 százalékot.

Ezek után én tehát igencsak bátor kijelentésnek gondolom azt, hogy a tizenhárom jelölt mindegyikének győzelmi esélyei vannak. Jó, talán annak a négynek igen, amely körzetében az MSZP-jelölt visszalépett – még akkor is, ha az LMP deklarálta, hogy nem kér a szocialisták támogatásából –, de azért azokra az első helyekre sem tennék nagyobb pénzt, mint arra, hogy az SZDSZ-ből vagy az MDF-ből még valaha parlamenti párt lesz.

Szóval jó dolog az ambíció, de azért egy bizonyos szint után inkább komolytalan (még akkor is, ha abból a várakozásból táplálkozik, hogy "a csoda megtörtént", mert a párt bejutott a parlamentbe). A szórólap kerületspecifikus oldala egyébként azzal az üzenettel kampányol, hogy "küldjön egy új embert a parlamentbe", mondjuk ezzel Spaller Endre is kampányolhatna. Emellett röviden felsorolják, mit szeretne Vári György: a foghíjtelkek és bezárt gyárterületek közösségi térré alakítása, amatőr sportegyesületek működési körülményeinek biztosítása, óvodai-bölcsődei férőhelyek számának növelése.