Gyurta Dániel = MENŐ

Nincs azzal semmi gond, ha az ember nem egyformán szereti hazája minden sportolóját. Ha egyformán szereti, az azt jelenti, hogy a sportsikeren kívül nem is számít semmi, minden egyéb körülmény és emberi tulajdonság jelentéktelen egy olimpiai vagy világbajnoki arany árnyékában. Így hát nem kell szégyenkezni, ha valakinek éppen Gyurta Dániel a kedvence a világverő magyar sportolók most már nagyon szűk mezőnyéből.

Az például nem utolsó szempont, hogy Gyurta ma gyakorlatilag az egyetlen magyar, aki egy olyan sportágban veri a világot, amit ez a világ néz is. Az úszás nem foci, tenisz, Forma-1, de még csak nem is atlétika, ám egy úszó (magyar sportújságíróul: vizes) világbajnokságnak van presztízse és nézettsége, és az olimpiáknak is rendre ez az egyik legnépszerűbb programpontja. Ráadásul Gyurta a sportágon belül is egy kifejezetten szórakoztató, ugyanakkor nagyon kemény számban versenyez. A 200 mell nem követhetetlen, villámgyors fröcskölés, mint például az 50 gyors, hanem élvezhető hosszúságú, kitartást, jó idegeket és jó taktikai felkészültséget igénylő szám. Aki 200 mellen világversenyt nyer, az nagy bajnok– Gyurta pedig most már másodszor nyert.

Gyurta Dániel karrierje furcsán alakult. A 2004-es, athéni olimpián 15 évesen szerzett ezüstérem után neki kellett volna lennie az új Egerszeginek és az új Darnyinak egyszemélyben. Az elvárások csak fokozódtak, amikor Michael Phelps, majd később Ryan Lochte felbukkanásával egyértelművé vált, hogy bármekkora korszakos zseni Cseh László, valószínűleg olimpiai arany nélkül fogja befejezni a pályafutását. (Az persze más kérdés, hogy a Gyurta útját álló Kitadzsima a maga nemében van akkora sportoló, mint Phelps, és ma már joggal pályázhat a minden idők legnagyobb mellúszója címre.) Aztán mintha minden szétesett volna, és a rosszul elsült 2008-as olimpia után már elvárások helyett inkább arról volt szokás beszélni, hogy Gyurta elcseszte.

Elcseszte, mert szerepelt a Barátok Köztben, néha feltűnt talán még a Story magazinban is, és mindenféle egyéb dolgokat is csinált ahelyett, hogy napi 24 órában a Szent Magyar Olimpiai Aranyért dolgozott volna. Ezt Darnyi, Egerszegi, Széchy Tamás és a többiek hazájában sokan képtelenek voltak megemészteni. Ugyanakkor Gyurtát éppen ez tette és teszi szerethetővé. Szemben Darnyival és Egerszegivel, akikből mindig áradt egyfajta szomorúság, mint a saját szakmájukon kívül tényleg semmivel nem foglalkozó emberekből általában, Gyurta mindig is teljesen átlagos tinédzsernek és fiatal felnőttnek tűnt. Aki mellesleg nagyon gyorsan tud mellúszni.

Gyurta 2009-ben, még mindig csak 20 évesen, végre megszabadulva a nyomasztó elvárásoktól, megnyerte első világbajnoki címét. Aki látta azt a versenyt, egészen biztosan soha nem felejti el. Nemcsak az első két helyezett közötti egy századmásodperces különbség, hanem Gyurta egész versenye miatt. 100 méternél még az utolsó helyen fordult, hogy aztán az utolsó ötvenen egyenként fogja be az ellenfeleket, és végül a legutolsó öt centin az élre álljon. Gyurta úgy nyert, ahogy magyar sportolók általában nem szoktak.

Nem feltétlenül szerencsés dolog sportolók pszichéjének megfejtésével foglalkozni, a nemzeti karakterével pedig szintén nem. Ezek keveredése pedig különösen sikamlós terep, hiszen hamar a “németek mindig nyernek” és a “szerbek soha nem adják fel” típusú megfejtésekhez vezetnek. Ugyanakkor egészen nyilvánvaló, hogy ahogy Gyurta karrierje felénk szokatlan módon alakult, ugyanúgy szokatlan a versenyzői stílusa is. Magabiztos, de nem nagyképű, türelmes, de nem álmos, okos, de nem túlbonyolított, mindezek mellett pedig tiszteletet parancsoló és ellentmondást nem tűrő. Elég volt ma megnézni a dobogó második fokán álló, szemmel láthatóan szomorú és dühös Kitadzsima arcát ahhoz, hogy világos legyen: ha Gyurta megcsinálja, amit eltervez, márpedig mostanában már megcsinálja, akkor nincs ellene mit tenni.

A 2012-es olimpián biztosan nem fogunk sokkal több aranyat nyerni a pekingi háromnál. Gyurta ez a két világbajnoki győzelem után sem toronymagas esélyesként fog Londonba utazni, csak reális reménységként. Legfeljebb ott nem nyer.