Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot
További Kultúr cikkek
Ott kezdődik Eric Barker Jóban lenni másokkal című – Mit mond a tudomány az emberi kapcsolatokról, és miért értettél eddig félre (szinte) mindent? című munkája, ahol az év egyik legnagyobb hatású könyve, dr. Peter Attia Végigélni – A hosszú élet tudományos alapjai című egészségbibliája véget ér. Hiszen ha nincsenek jó emberi kapcsolataink, akkor minek is akarnánk sokáig élni?
Ez a négy betegség pusztít el mindannyiunkat
Lehetséges, hogy az évek előrehaladtával az állapotunk még javuljon is?
A két könyv közti párhuzam annyiban is megáll, hogy Peter Attia és Eric Barker is forradalmian új megközelítéssel tárgyalja a már ismert témákat, és eloszlat jó néhány közkeletű tévedést. Ezt ráadásul mindketten tudományos igénnyel, de sok-sok sztorival, szórakoztató stílusban teszik, és nem restek bevallani saját korábbi hibáikat. Egyikük sem kíméli az olvasót, brutálisan őszinte mondatokat írnak – a mi érdekünkben –, és a fejezetek végén mindketten összefoglalják a legfontosabb tudnivalókat.
Az első benyomás
Eric Barker Jóban lenni másokkal című könyvének borítóján két tálka látható, legalábbis a magyar kiadáson: az egyikben talán ketchup van, a másikban majonéz. Hogy ez mire utal, arra nem sikerült rájönnöm, azért fontos mégis megemlíteni, mert a kötet négy fejezete közül az elsőnek a címe így hangzik: Megítélhetsz-e egy könyvet a borítója alapján? Ennek a veszélynek természetesen maga az olvasott könyv is ki van téve, de ez valójában csak egy figyelemfelhívó hasonlat: a lényeg, hogy megítél(het)ünk-e valakit az első benyomás alapján?
A válasz mindkét esetben az, hogy bár igazságtalannak tűnik, igen, mert így működünk:
a másodperc törtrésze alatt ítéljük meg valakinek a magabiztosságát, szépségét, rátermettségét, kedvelhetőségét, megbízhatóságát,
és az első benyomás alapján született véleményünket később már nehezen írjuk fölül. Mindezt fontos tudni a más emberekkel való kapcsolataink kialakításakor, mint ahogy azt is, hogy képesek vagyunk-e olvasni a testbeszédet. Barker itt azt a közkeletű tévedést oszlatja el, hogy a hazugok nem néznek az ember szemébe: de, belenéznek.
Ki az igaz barát?
Ha az első fejezeten kiokosodva már ki tudjuk értékelni az embereket, rátérhetünk arra, hogyan kezeljük őket. Először nézzük a barátságokat a Valóban „bajban ismerszik meg az igazi barát”? című fejezetben. Itt sem ugrunk azonnal fejest az elméletbe, először valós történeteket olvashatunk, amelyek megmozgatják a lelkünket, mielőtt megtudnánk: erős jeleket kell láthatóvá tennünk (és keresni másoknál), amikor igaz barátokról beszélünk. Ilyen erős jel az idő (mert abból kevés van), amit egymásra szánunk, a másik „költséges” jel pedig a sebezhetőség.
Üzleti szituációkban vagy a vezetői pozíciónk megerősítésénél jól jöhet, ha megpróbáljuk lenyűgözni a partnereinket és tökéletesnek látszani, egy barátság kezdetén azonban rettenetes ötlet. Bármennyire félelmetesnek tűnik is, próbáld ki: mondj ki számodra ijesztőnek tűnő dolgokat, és nézd meg, mi történik. Meglátod, mondja az író, nem is olyan veszélyes ez.
Sokkal nagyobb veszély a sebezhetőség hiánya, a felszínes csevegés, mert az megöli a barátságokat.
Egy igaz barátság pedig boldogabbá tehet minket még a házasságnál is, mert nincs benne semmi kényszer, a fejezetcímben feltett kérdésre pedig így lehet válaszolni: Az a barát, aki ott van melletted, amikor bajban vagy, igazi barát.

A mágia négy őrangyala
A következő fejezet újabb állítást kérdőjelez meg: „A szerelem mindent legyőz?” Eric Barker ezt egyenesen egy figyelmeztetéssel kezdi: „Gyűlölni fogsz.” Előre felkészít, hogy nem azt fogja mondani, amit az olvasó hallani akar. Az ilyen típusú könyvek ugyanis gyakran ezt teszik, és miután amit írnak, nem működik, az olvasó saját magát kezdi hibáztatni, és egy idő után úgy érzi, hogy vele van valami probléma. Barker viszont szerelmet és boldogságot ígér, vagy legalábbis a lehetőségét és azt, hogy mire a fejezet végére érünk, szembesülünk a „mágiával”.
A szerző levezeti, hogyan változott a házasság intézménye az elmúlt évtizedekben, évszázadokban, és vált gazdasági szövetségből olyan kizárólagos – szerelmen alapuló – kapcsolattá, amelynek minden funkciót be kell tölteni. Ez lett az emberek életében „a” kapcsolat, és mivel sokat várunk tőle, egyre kevésbé szánjuk rá magunkat, és könnyebben válunk el, hiszen lehetnénk még boldogabbak is.
A házasság ugyanakkor kiszorított más – rokoni, baráti – kapcsolatokat, amelyek pedig mérsékelték volna a terheit: egy kutatás szerint a szerelembe esés két közeli barátodba kerül.
A szerző tüzetesen megvizsgálja azoknak a kutatásoknak az eredményét, amelyek szerint a házasságban élők boldogabbak és egészségesebnek, mint az egyedülállók, és szerinte itt is kimutatható a „túlélési torzítás” elnevezésű hiba.
Barker úgy véli, a boldogtalan párok mind ugyanazt a négy hibát követik el, és ha így tesznek, szinte biztos, hogy elválnak:
- kritizálás,
- obstrukció,
- védekezés,
- lenézés.
Ezt mind ki is fejti részletesen, de a négy „lovas” mellett azt is leírja, mi a mágia négy őrangyala, amivel a szerelmet meg tudjuk őrizni, és fel tudjuk építeni a valaha volt legjobb házasságot.
Tartozni valahová
És végül a negyedik fejezet ezt vizsgálja: Valóban „senki sem különálló sziget”? Nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, a válasz igen, hiszen mindannyiunknak szüksége van a közösségre. Meglepő kijelentésekből azonban itt sincs hiány:
Meg kell találnunk az egyensúlyt a közösség és az egyedüllét között, ahogy a tizenkilencedik század elején tettük, de jelen pillanatban egyikből sem jut nekünk elegendő.
Az élet értelme pedig Barker szerint – egye fene, eláruljuk – a valahová tartozás.
A könyv tehát arról szól, mit csinálunk rosszul, amikor a kapcsolatokról van szó, és hogyan tudunk egy kicsit javítani a helyzeten. Hogyan lehet elérni, hogy a kapcsolatok pokla helyett a mennyországában érezzük magunkat? Hogyan tudunk a többi ember felé nyitni, és egészséges kötődéseket kialakítani? Mert a magánéleti, munkahelyi sikereinket, egészségi állapotunkat is meghatározza, hogy milyen kapcsolatban vagyunk vagy tudunk kerülni az emberekkel.
Bármennyire nyomorultul érezzük is magunkat időnként, a szerző biztat minket. „A hullámokat nem tudjuk megállítani, de megtanulhatunk szörfözni. Akár jól tudsz bánni az emberekkel, akár szociálisan szorongó introvertált vagy, mindannyian tudunk jobb barátságokat kiépíteni, szerelmet találni vagy újra feléleszteni, és közelebb kerülni másokhoz, még ebben a korban is, amikor egyre fokozódik az érzelmi távolságtartás és a magány.”
Eric Barker: Jóban lenni másokkal
Mit mond a tudomány az emberi kapcsolatokról, és miért értettél eddig félre (szinte) mindent?
21. Század Kiadó, 2025. 305 oldal
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma
A színésznő 76 évet élt.
március 19., 20:49
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
3 órája
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
3 órája
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták
Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.
március 19., 20:23
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
7 órája
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre
A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.
március 19., 10:10
- Kultúr
Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét
Enyhén pikáns a kép, van benne politikai áthallás is, de csak egy kicsi.
március 19., 19:33
- Kultúr
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
7 órája
- Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége
Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.
március 19., 15:49
- Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat
A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.
március 19., 11:16
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
4 órája
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
5 órája
- Kultúr
Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle
Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.
március 19., 12:07
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
8 órája
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
10 órája
- Kultúr
Egyre többen tiltakoznak, Galla Miklós a Tiszára szavazna a Pride betiltása miatt
Eddig sosem politizált.
március 19., 13:51
- Kultúr
Valóban veszélyben voltak a milliárdos magyar kincsek? A szakértők elmondják
Interjú a Magyar Nemzeti Bank biztonságtechnikai szakértőjével és a marosi múzeum vezetőjével.
március 19., 13:14
- Kultúr
Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e
Rényi András Mitől remekmű a remekmű című előadásán jártunk.
március 19., 17:01
- Kultúr
A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust
A Fender Precision Bass 1951-ben leváltotta a nagybőgőt a big bandekben, majd a rock and roll zenekarokban.
március 19., 11:59