Hiába próbálták többen meggyőzni, nem hitte el, hogy vége a háborúnak

Samuel Finkelbaum azt tervezgeti, hogy egyszer előadja a Samuel Finkelbaum tragikomikus élete című művét. Mindezt egy olyan előadáson látjuk, amelynek az az alcíme, hogy Samuel Finkelbaum tragikomikus élete – a bábművész kívánsága tehát teljesült.

A Bábjátékos című dráma egy olyan művészről szól, aki képtelen elfogadni családja elvesztését, és a valóságot a fantáziájával és a kreativitásával próbálja ellensúlyozni. Az emberiség tragédiáját egy személyben megtestesítő világhírű bábjátékos, Samuel Finkelbaum a II. világháború után öt évvel a kettészakadt Berlinben él, és – hiába próbálják többen is az ellenkezőjéről meggyőzni – nem hiszi el, hogy a háború véget ért.

Alternatív valóság 

Az egykor nagyra becsült művész a háború utolsó napjaiban szökött meg a koncentrációs táborból, de öt évvel a nácik legyőzése után sem hajlandó előbújni rejtekhelyéről, mert szilárd meggyőződése, hogy a háború még mindig tart. Egy panzióban bujkál,

így készül élete nagy előadására. Bár a környezetéből többen is kísérletet tesznek rá, hogy a maga köré vont falat lebontsák, a művész a mindennapi hírektől elzárkózva egy alternatív valóságot épít fel magának.

Gilles Ségal zsidó származású francia drámaíró, színész és pantomimművész állítólag így kiáltott fel, amikor elkészült A Bábjátékossal: „Valami könnyedet akartam írni!” Ehhez képest a műve nem könnyed, viszont különleges lehetőséget ad arra, hogy végiggondoljuk, milyen mozgatórugók működhetnek a hatalmas traumát megélő emberben.

Az emlékezéstől való félelem

Azt látjuk, hogy gyanakvó, még a szállásadónőjének sem hisz, pedig ő látja el élelemmel, és kénytelen megbízni benne, ha azt akarja, hogy a pénzéért megkapja a megfelelő árut. A bábművész azonban olyannyira elzárkózik minden észérvtől, hogy az sem hat rá, amikor a panzió vezetője lépésről lépésre levezeti neki: 

Samuel Finkelbaum bizalmatlan minden ismerősével, a panziósnőhöz hasonlóan az orosz és az amerikai katona sem tudja meggyőzni. Érzékeljük a poszttraumás stresszel küzdő főhős zavart tudatállapotát, ugyanakkor megértjük: ha le tudná zárni a háborút magában, akkor múltként kellene emlékeznie a koncentrációs tábor borzalmaira, és az emlékezéstől való félelem álomvilágba zárja.

Ebben az álomvilágban a társa egy bábu, akihez úgy beszél, akivel úgy osztja meg a gondolatait, mintha a felesége lenne. Ők ketten véd- és dacszövetséget kötnek a külvilággal szemben, és kérdés, hogy lesz-e valaki, aki ezt a burkot meg tudja törni, a padlásszobába be tud-e hatolni valaha a fény.

Minőségi minimalizmus

Balázs Zoltán Gilles Ségal A Bábjátékos című abszurdját a debreceni Csokonai Nemzeti Színház és a Maladype Színház koprodukciójában állította színpadra először Debrecenben, majd a Rumbach zsinagógában a holokauszt 80. évfordulója alkalmából. Ebben az előadásban is megfigyelhetők mindazok a megoldások, amelyek a nemzetközi szinten jegyzett rendező munkáira jellemzők.

Ez elsősorban a minőségi minimalizmust jelenti a színpadképben, a díszletben, a jelmezekben (jelmeztervező: Németh Anikó), a színészi játékban és a zenében (zeneszerző: Kovács Adrián) is. A szinte mérnöki pontossággal összerakott mozgás, a zene és a színészi játék precíz összhangja, a kelmék, anyagok minősége és a világító díszletelemek is

Nem egy bomlott elme őrületeinek kivetülését látjuk, hanem egy újraalkotott valóságot, amely egy ideig még biztonságos teret ad a főhősnek, hogy aztán megkezdődhessen az életbe való visszatérése, a rehabilitáció.

Sámuel Finkelbaumot az előadáson Kiss Gergely Máté kelti életre, a társát két táncművész, Ruth Nache Lopez, illetve Elise Paris Turco játssza. A tulajdonosnő Újhelyi Kinga, a darab többi férfi szereplőjét Mercs János alakítja. A Bábjátékos című művet Rideg Zsófia fordította magyarra. A Csokonai Nemzeti Színház és a Maladype közös produkciója hamarosan nemzetközi turnéra indul.

(Borítókép: Éder Vera)