Berontottak az ávósok a nyomdába, és elégették a Puskásék vb-győzelmét hirdető bélyegeket
További Kultúr cikkek
- Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón
- Navalnij-évforduló: ikonikus orosz lapnak szólalt meg Alekszej Navalnijról az Index szerkesztője
- Holtan találtak rá a Netflix sikersorozatának 24 éves színészére
- Koncert közben tűnt el Hobo
- Ilyen nagyszerű, amikor Lengyelország és Magyarország újra egymásra talál
Az 1954-es labdarúgó-világbajnokságon mindenki – így a Magyar Posta is – az Aranycsapat győzelmére számított. Hogyisne számított volna, amikor a csoportküzdelmekben 8:3-ra leléptük Fritz Walteréket. A döntő napján, 1954. július 4-én az Állami Nyomdában már gyártották a győzelmet köszöntő bélyegeket, sőt, amikor Puskás és Czibor góljával 2:0-s vezetéshez jutottak a mieink már a nyolcadik percben, őrült sebességre kapcsoltak a nyomdagépek.
Csakhogy a 19. percben már 2:2 volt az állás, és amikor a 84. percben Helmut Rahn megszerezte a nyugatnémetek harmadik, mint utóbb kiderült, győztes gólját, bőrkabátos ávósok rontottak a helyiségbe, leállították a bélyegek nyomását, és megparancsolták a kész ívek elégetését. A hír hallatán még a bélyegkiadás szándékának nyomait is igyekeztek eltüntetni.
Bátor nyomdászok azonban „megmentettek” néhányat a félkész ívek közül, sőt, a rossz nyelvek szerint az egyik ávós, megszimatolva az üzleti lehetőséget, egy ívet elrejtett a bőrkabátja alá. Nem véletlen, hogy a 3 forint névértékű bélyeg, amelyen a magyar zászló és egy futball-labda, valamint a kontinensek láthatók, a 60-as évek óta a filatéliai piac nagy ritkaságai közé tartozik. Az egyik példány egy 2007-es árverésen 380 ezer forintos kikiáltási áron került kalapács alá, de végül 600 ezer forintra verték fel az árát.
A bélyeget Vertel József tervezte, eredetileg három színben, türkizes alapra, a népköztársasági lobogóval, a korabeli klasszikus bőrlabdával. Vertel ezt javasolta gyártásra július 2-án. Másnap, 3-án a Magyar Posta vezérigazgatója felülbírálta Vertel tervét, mert ő fűzöld alapot képzelt el. Negyedikén elkezdték a nyomtatást, színenként. Előbb a zöldet, majd a pirosat, kettő–nullra vezetünk, de mielőtt a harmadik színt, a barnát, a bőrlabda színét elkezdenék nyomni, Rahn berúgja a nyugatnémetek vezető gólját a 84. percben. Ekkor jelenik meg az Államvédelmi Hatóság a nyomdában, és leállítja a műveletet. Az íveket elégetik az Állami Nyomda kazánjában, legalábbis úgy hiszik, de néhány példány, mint jeleztük, megmenekül.
A filatelisták nagy örömére.
Sok egyéb ritkaság mellett az úgynevezett Győzelmi bélyeg félkész ívei közül is egy megtekinthető, melyekből teljes színkompozíció csak a Bélyegmúzeum gyűjteményében található. Ezek a ritkaságok és egyéb kuriózumok alkotják a Postajegyek és bankjegyek – kéz a kézben címmel kedden megnyílt új, időszaki kiállítás anyagát a Pénzmúzeumban. A megnyitón Kövér László, az Országgyűlés elnöke, egykori lelkes amatőr filatelista is beszédet mondott.
A helyszínválasztás nem véletlen: a Bélyegmúzeum 1930-ban az egykori Postapalota épületében kezdte meg a működését, és tíz éven át itt is volt az otthona, hogy most, ha csak átmenetileg is, de visszatérjen a patinás falak közé. A csaknem 15 millió bélyeget számláló gyűjtemény – a világ legnagyobb bélyeggyűjteménye – legizgalmasabb darabjai tehát visszatértek a ház falai közé.
![A Győzelmi bélyeg próbanyomata](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/6033/60334/603347/60334717_acb137bcac23a15d72ff4b48dc3c38f6_wm.jpg)
A közös nevező nem csak az egykor volt azonos helyszín. A postabélyeg a bankjegyhez hasonlóan értékcikk, amit szigorú előírások betartásával, különböző biztonsági elemek beépítésével gyártanak. A bankjegyek előállítását végző Pénzjegynyomda 1949 óta részt vesz a bélyegek gyártásában és grafikai előállításában is.
A tárlat több olyan tervező munkásságát mutatja be Vertel Józseftől, a végül megsemmisített Győzelmi bélyeg alkotójától Vagyóczky Károlyon és Horváth Endrén át Nagy Zoltánig, akik bélyegeket és bankjegyeket egyaránt terveztek. A kiállításon ezen felül megismerkedhetünk a bélyegek elődeivel, az első bélyeggel, a híres Black Pennyvel.
A világ első bélyegét tehát 1840-ben Nagy-Britanniában jelentették meg. Ez volt a Black Penny.
Mivel a viktoriánus korszak brit postája rendkívül nehézkesen és veszteséget termelve működött, 1837-ben az angol pénzügyminisztérium nyilvános pályázatot hirdetett: kinek van ötlete a működés megreformálására? A pályázat nyertese egy korábban falusi tanítóként dolgozó úriember, Rowland Hill lett, aki a bélyeg kivitelezésének feladatát is magára vállalta. Így készült el a Viktória-fejes, igényes kivitelű, tehát nehezen hamisítható postajegy. Mivel ekkor még Nagy-Britannia volt az egyetlen bélyegkibocsátó, felesleges volt az államot megnevezni. Hagyományból ma is hiányzik a felirat a brit bélyegekről, felismerésre a mindenkori uralkodó arcképe szolgál. A Hill-féle postai reform nyomán a brit posta forgalma és bevétele rövid idő alatt megsokszorozódott, Hill pedig a királynőtől nemesi címet kapott, a brit posta főigazgatójává nevezték ki, érdemrenddel és jelentős vagyonnal honorálták.
Mint említettük, azt is megtudhatjuk a kiállításon, milyen bélyeget terveztek az Aranycsapat tiszteletére, miért és mióta cakkos a bélyeg, rácsodálkozhatunk szép hamisítványokra, különleges perforálásokra, ugyanakkor szembesülhetünk dombornyomott, hímzett, sőt olyan bélyeggel is, amit kalocsai paprika illatú szitalakkal fújtak be, így paprikaillata, sőt íze van, de láthatunk rubinokkal kirakott bélyeget is.
Megnézhetjük a világ első fémfóliára nyomtatott bélyegét, a Nixon-ékszerbélyeget, a bhutáni hanglemezbélyegek egyikét, a Seuso-kincsek hazahozatalát megörökítő blokkot, a Than Mór-féle első magyar bélyegtervet, a Győzelmi bélyegek már ismertetett próbanyomatait, illetve megcsodálhatjuk azt a páncélozott ládát is, amely a legendás Aranyvonaton hazánk bélyegkincseit rejtette és menekítette ki Ausztriába a 2. világháború végén.
A kiállítást, melyet modern, digitális eszközök és filmek színesítenek, 2025. december 31-ig ingyenesen, előzetes bejelentkezés nélkül látogathatják az érdeklődők.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Macskabolondoknak kihagyhatatlan ez az új film, ami az idei Oscar-gála titkos esélyese
Lettországból érkezett az Áradás.
február 11., 20:50
- Kultúr
Landolás közben ütközött a Mötley Crüe frontemberének repülőgépe, egy ember meghalt
A balesetben többen megsérültek.
február 11., 06:55
- Kultúr
Meghalt Peter Navy Tuiasosopo, a Street Fighter és a Halálos iramban színésze
Az egykori sportoló 61 éves volt.
február 11., 15:03
- Mindeközben
Ábel Anita a Hajdú Péterrel való kapcsolatáról: Ő nekem olyan, mint egy régi gyerekkori barát
tegnap, 21:32
- Mindeközben
Barnai Judit: Pontosan érezzük, hogy aminek kezdete van, annak bizony vége is lesz
tegnap, 20:02
- Kultúr
A teljes összeomlás vagy a békés kiegyezés vár a színházi életre?
Pénzek, igazgatók, szerződések kereszttüzében nehéz biztos választ adni.
február 11., 18:01
- Kultúr
Közel került a halálhoz, azóta minden nap szent
Lövétei Lázár László költő szerzői estjén jártunk.
február 11., 13:47
- Kultúr
Világsztárok érkeznek hazánkba, oda, ahol senki sem számít rájuk
Hat év után tört meg a jég Kapolcs kedvenc fesztiválján.
február 11., 13:08
- Címlapon
Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén
Az Iparművészeti Műzeum nyolc éve nem fogad látogatókat, nem jut pénz a felújítására.
tegnap, 19:49
- Címlapon
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr” – írta.
tegnap, 19:02
- Címlapon
Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől
Kemény kritikát kapott Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Kriszta is.
tegnap, 19:53
- Kultúr
Armie Hammer elárulta, tényleg fogyasztott-e emberhúst
Az amerikai színészt nemi erőszakkal és kannibalizmussal is megvádolták.
február 12., 10:42
- Mindeközben
Selena Gomez vőlegénye nem mindennapi ajándékkal rukkolt elő a szerelmesek napján
tegnap, 17:02
- Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv
A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.
február 10., 06:52
- Kultúr
Vidnyánszky Attila új szövetséget alapítana az idei MITEM-en
A Nemzeti Színház vezérigazgatója azt mondta, barátokat keresnek és találnak.
február 10., 18:29
- Kultúr
A négyéves az már jó, ők jobban bírják – a Little Miss Hungary döntőjén jártunk
A kamaszok azért visszafogottabbak.
február 12., 08:00
- Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek
A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.
február 10., 09:56
- Mindeközben
Berki Mazsi: Fiatalabb koromban spórolós voltam, beosztottam a keresetemet és nem költöttem butaságokra
tegnap, 14:00
- Kultúr
Annyira sikeres, hogy onnan nincs feljebb, ezért végez magával
The Weeknd új fejezetet nyit.
február 11., 05:53
- Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat
Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.
február 10., 07:09
- Kultúr
Vannak, akik elektromos árammal fiatalítják magukat
Egy pedál, ami örökre összeköt a hetvenes évekkel.
február 12., 06:08
- Címlapon
Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el
Nagy nehézségeket okozott az amerikai elnök döntése.
tegnap, 17:24
- Címlapon
The Guardian: a hétfői párizsi csúcson Ukrajna automatikus NATO-tagságáról tárgyalnak majd
tegnap, 05:56
- Mindeközben
Csak vintage ruhákat hord ez a 13 éves lány - Mia úgy él, mintha 100 évvel ezelőtt lenne
tegnap, 09:30
- Mindeközben
Kulcsár Edina a külsőségekről: Sokaknak fontos, köztük nekem is, de az életben nem ez a legfontosabb, hanem a belső békénk és a lelkiállapotunk
tegnap, 08:02
- Címlapon
Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik
Hiába próbálták újraéleszteni, nem tudták megmenteni az életét.
tegnap, 21:41
- Mindeközben
Mesés felvételek érkeztek a kulisszák mögül, így készül A Bridgerton család 4. évada
február 15., 21:14
- Kultúr
Ennyi beteges fordulatot thrillerben még sosem láttunk
A Társ című film minden várakozást felülmúl.
február 10., 19:39
- Kultúr
Könyvmustra Nemes Annával: Az Aurora Borealis titkai
A Könyvmustra legújabb részében a sarki fényről és Tóth Júlia Éva írónő könyvének kulisszatitkairól lesz szó.
február 10., 18:06
- Kultúr
Az Egyesült Államok már fegyvert ragadott, felkészül Magyarország
Harc a mesterséges intelligencia ellen.
február 10., 17:41
- Kultúr
A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten
Történelmi ékszerek és modern divat találkozása a fővárosban.
február 10., 10:56
- Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével
Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.
február 10., 10:54
- Mindeközben
Kim Kardashian már-már megtévesztésig hasonlít Bianca Censorira friss fotóin
február 15., 19:28
- Címlapon
Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen
Az Ezer bokszütés londoni premierjén jártunk.
tegnap, 19:21
- Címlapon
Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón
A legjobb férfi főszerepért járó kitüntetést Adrien Brody kapta.
tegnap, 22:18
- Címlapon
Földrengések sorozata rázta meg Dél-Olaszországot, készenlétben állnak a hatóságok
A nápolyi iskolák még hétfőn is zárva maradnak.
tegnap, 21:03