Ötmilliárdot is adhatnak érte, pedig lehet, hogy hamis

2024.04.17. 09:58
Michelangelo villájának egykori tulajdonosai el akarnak adni egy falfestményt, amely egykoron a konyha falán volt. Egyelőre nem árazták be, már csak azért sem, mert a szakértők véleménye megoszlik arról, hogy valóban a reneszánsz művész rajzolta-e.

A Buonarroti család ősi birtoka Settignano felső részén, Firenze központjától nem messze található. Michelangelo életrajzában felidézi, hogy itt nőtt fel, olvasóival pedig azt is megosztja, hogy csecsemőkorában egy ápolónő szoptatta – elmondása szerint „márványporral kevert tejjel”, és ennek tulajdonítja a szobrászat iránti szenvedélyét.

Nem is foglalkoztak vele

A villa megőrizte eredeti szerkezetét, négy szinten, kb. 900 négyzetméteren terül el. Az ingatlanhoz több épület és egy gyümölcsös tartozik, de nem is ez a lényege a helynek, hanem

az a falfestmény, ami a konyha falát díszítette, és amiről egyesek úgy tartják, maga Michelangelo készítette.

A birtokot a XIX. század végén Michelangelo leszármazottaitól egy francia gróf vásárolta meg, majd több tulajdonosváltás után a Sernesi családnak adták el. Úgy tűnik, hogy a korábbi gazdákat nem foglalkoztatta a falrajz. „Amikor megérkeztünk ide, teljesen elhanyagolt állapotban volt minden” – emlékezett vissza Ilaria Sernesi nyugdíjas bilológus, akinek családja az 1970-es években vásárolta meg a villát.



A rajzot 1979-ben leválasztották a falról, és a firenzei Opificio delle Pietre Dure-be (Olaszország egyik vezető intézménye, ahol az ősi művészeti alkotások megőrzésével és helyreállításával foglalkoznak – a szerk.) került restaurálásra. Amikor az alkotás visszakerült a család birtokába, úgy döntöttek, az a legbiztonságosabb, ha egy védett raktárban helyezik el Firenze külvárosában.

Később aztán úgy gondolták, hogy kincsüket megmutatják a világnak is. Az elmúlt évtizedekben a mű megjárta már Japánt, Kanadát, Kínát és legutóbb az Egyesült Államokat is, ahol 2017-ben a Metropolitan Múzeum nagy sikerű, Michelangelo: Az isteni tervező és rajzoló című kiállítása részeként láthatta a nagyközönség.

Ez nem a pénzről szól

Bár a Sernesi család akkor nem volt hajlandó árcédulát tenni a darabra, ezen a tárlaton közel 24 millió dollárra (több mint 5 milliárd forint) volt biztosítva. Az viszont érdekes, hogy szakértők szerint a biztosítási árak nem mindig tükrözik az eladási árat.

A família szerint ez egyébként sem a pénzről szól. „Úgy gondoljuk, ez egy olyan munka, amelyet érdemes látni” – mondta a The New York Timesnak Ilaria Sernesi. A ház az elmúlt fél évszázadban a család birtokában volt, de tavaly megváltak tőle,

MOST pedig AZ EREDETI HELYÉRŐL LEVÁLASZTOTT FALFESTMÉNYRAJZ IS ELADÓVÁ VÁLT.

Egyesek szerint a művet a fiatal Michelangelo rajzolta, bár vannak, akik ezt kétségbe vonják. Amikor a rajz először megjelent a kiállításokon, a katalógusbejegyzések egyből Michelangelónak tulajdonították azt. Giorgo Bonsati olasz reneszánszszakértő – aki az 1979-es restaurálást is felügyelte – ezt írta:

Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy valaki bemenjen Michelangelo házába, és egy alakot rajzoljon a konyha falára.

A magyar származású Bonsati Charles de Tolnay művészettörténész ötkötetes tanulmányt írt Michelangelóról, aki szerint a reneszánsz alkotó tinédzserként rajzolhatta a szakállas férfit ábrázoló falfestményt.

Ugyanakkor Paul Joannides Michelangelo-szakértő, a Cambridge-i Egyetem művészettörténet emeritus professzora úgy látja, a rajz igencsak ügyetlen: arckifejezésében nyers, rosszul artikulált. Nehezen hiszi el, hogy még akár a nagyon fiatal Michelangelo is ilyen gyengén tudott volna rajzolni. Ám a hír, miszerint a falfestmény most a piacra került, valószínűleg újra életre kelti ezt a tudományos vitát.