44 év után átalakul a Színikritikusok díja

2023.06.07. 15:55
A Színházi Kritikusok Céhe 2023. szeptember 17-én 44. alkalommal adja át a Színikritikusok díját. A több mint négy évtizedes múltra visszatekintő elismerést ezúttal megújítja a céh. A 2022/2023-as évadot már a megváltozott döntéshozatali rendszer alapján értékelik a szakemberek.

A nagy múltú díjak is időről időre újragondolják rendszereiket, alkalmazkodva az adott korszellem kihívásaihoz. A több, mint négy évtizedet megélt Színikritikusok díjával is ez történt. A céh tagjai leültek, hogy újraértelmezzék munkájuk egyes területeit, ezzel megváltoztatva az eddigi díjazási rendszer néhány sarokkövét.

Új rendszer az új rendszerhez

A Színházi Kritikusok Céhe demokratikus választási rendszerben értelmezte újra díjazásuk eddigi tevékenységét, amely a 2022/2023-as évadra már aktuális lesz. Saját bevallásuk szerint az idei évvel kezdődően szeretnék egy szimbolikus gesztussal kifejezni a független színházi társulatok jelentőségének növekedését. Bár eddig sem tartották kevesebbre a független társulatok teljesítményét a kőszínházakhoz képest, 2023-tól a szavazólapon az ítészek többek között a következő két kategóriában voksolhatnak:

  • „Legjobb kőszínházi előadás” és
  • „Legjobb független színházi” előadás.

Ahogy hozzánk eljuttatott közleményében fogalmaz a Színházi Kritikusok Céhe:

2023-tól „hivatalosan” is elismerjük a már évek óta jelenlévő tapasztalatunkat, amely szerint jó ideje olyan sok és szerteágazó, a létező kategóriákba bele nem férő, kiemelkedő, színházzal kapcsolatos teljesítménynek vagyunk tanúi, amire nem elég pusztán a régóta létező Különdíj kategória. A jövőben ez a kategória „visszanyeri” az eredeti elképzelés szerinti jelentőségét, és ebben a kategóriában a tagság az évad olyan teljesítményeire szavazhat, amelynek nincs külön kategóriája (pl. bábtervezés, dramaturgiai munka, koreográfia, fordítás stb.).

Az olyan előadások, társulatok és személyek, amelyek progresszív mivoltukkal évadokon átívelve fejtenek ki jelentős, társadalmi hatást, továbbra is a Jövő díját fogják megkapni. A Gyerek- és ifjúsági színház kategória díjáról a tavalyi évhez hasonlóan ismét a területen legnagyobb ismeretekkel és tapasztalattal rendelkező grémium dönt.

Változik a pontszámítási rendszer is.

Teljes értékű szavazattal a Céh azon tagjai bírnak, akik tárgyévben legalább kilencven új, magyar színházi bemutatót néztek meg, csökkentett (feleakkora) pontértékkel pedig azok, akik legalább ötvenet. Ennek ellenére mostantól már ők is három szavazatot adhatnak le kategóriánként. A változtatással a cél, hogy láthatóvá váljanak a palettán azok az alkotók is, akik nem az aktuális évad legsikeresebb társulataihoz tartoznak, de munkájuk kiemelkedő.

Hogy ezt tovább mélyítsék, idén nyomatékosan arra kérik a szavazókat, hogy voksaik mellé indoklást is csatoljanak. Ezek a szavazólapokkal együtt a Színház.net online felületén lesznek majd elérhetőek.

A Színházi Kritikusok Céhe nem tekinti véglegesnek a most részletezett változásokat, folyamatosan dolgozunk azon, hogy a Színikritikusok díja minél jobban tükrözhesse a kortárs színház és a kortárs színikritika folyamatait, nyitottak vagyunk a további változtatásokra

– teszi hozzá a Céh.

A szokásokhoz híven továbbra sincsen semmilyen kikötés a szavazást illetően. Kizárólag az adott kritikus személyes látás- és ízlésvilága a mérvadó. Augusztus elején hirdetik ki azt a három jelöltet, akik a legtöbb szavazatot kapták az adott kategóriában. A nyertesek pontos személyére csakis szeptember 17-én, a díjátadó gálán derül fény. Addig kizárólag a szavazatszámlálók tudják majd, hogy 2023-ban kik nyerték a Színikritikusok díját.