Gálvölgyi János felesége üzent a rajongóknak

2023.06.03. 07:05
A kórházat megjárt Gálvölgyi János már jól van, és állapota gyorsan javul. Felesége most azt nyilatkozta, hogy a rajongók megnyugodhatnak, nincs semmi baj.

Gálvölgyi János Kossuth-díjas színművész felesége, Judit pénteken közölte, hogy férje állapota gyorsan javul, és már nincs ok az aggodalomra. „Nagyon jól van János, hála Istennek minden rendben van a férjemmel. Mindketten remekül érezzük magunkat” – nyilatkozta a Blikknek. 

A rajongók megnyugodhatnak, nincs semmi baj. Most sokat vagyunk együtt, jól telnek a napjaink

– tette hozzá.

A lap értesülése szerint a lábadozó színész szakállat is növesztett, amivel már megbarátkozott, de valószínűleg egy héten belül megválik tőle. Mint megírtuk, Gálvölgyi János a minap Budapest főpolgármesterével találkozott. Karácsony Gergely személyesen köszönthette fel a 75. születésnapját ünneplő színművészt. 

Gálvölgyi János május 10-én lett rosszul, légzési nehézségekkel küzdött. Mivel hiába várták a mentőket, a művészt családja szállította kórházba, ahol lélegeztetőgépre került. A család közlése szerint az ismert művész állapota súlyos, de stabil volt.

Az ügyben vizsgálat is indult, amely megállapította, hogy hibázott a mentésirányító. Pintér Sándor belügyminiszter szintén vizsgálatot indított az ügyben.