Lefagyasztják az olaszországi áradásokban elázott könyveket

2023.05.29. 15:41
Fagyasztásos módszerrel tervezik megmenteni a Emilia-Romagna régióbeli Forli városi könyvtárának azon könyveit, amelyek az észak-olaszországi áradások áldozatául estek.

Az olaszországi áradások, melyek legalább tizenöt ember halálát okozták, Forli település 550 éves könyvtárát sem kímélték meg: a beáramló víz egyebek mellett értékes kéziratokat és antik köteteket áztatott el.

Megmentésükre sietett az egyébként mélyfagyasztott élelmiszerekkel foglalkozó Orogel nevű cég, melyet a városi könyvtár vezetői kértek fel a könyvek lefagyasztására, hogy aztán kiolvasztással és szárítással megmenthessék az értékes köteteket – szúrta ki a kultura.hu.

A frissen leszedett gyümölcsöt és zöldséget –25 Celsius-fokon szoktunk lefagyasztani, de nem hittük volna, hogy ez a gyors eljárás egyszer az irodalmunk számára is hasznos lehet

– nyilatkozta Bruno Piraccini, az Orogel igazgatója. 

„Egyelőre nem tudjuk, pontosan hány kötetet kell kezelésbe vennünk. A tervek szerint jelenleg két fagyasztócellát tervezünk e célra felhasználni, melyek kétéves időtartamra állnak majd rendelkezésre” – tette hozzá.

Egy euróval

A két hete lezúduló ár következtében a könyvek mellett a bolognai Villa Spada kertjét és a város középkori múzeumát is károk érték, de Santa Maria del Monte bencés kolostorában is összeomlottak épületrészek, a kapucinus rend bagnacavallói múzeumában pedig hat freskó károsodott.

Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter elmondta, hogy hozzáláttak a károk felmérésére a katasztrófa sújtotta régióban, hogy aztán hatékony akciótervvel állhassanak elő. Giorgia Meloni olasz kormányfő közölte:

A kormány minden olaszországi múzeumi belépőjegy árát egy euróval megemeli, az ebből befolyó összeget pedig az árvíz sújtotta Emilia-Romagna kulturális kincseinek restaurálására fordítják majd.

Ahogy azt megírtuk, az áradások miatt múlt szerdán nemzeti gyásznapot hirdettek Olaszországban. Ezzel együtt elkezdődött a halálos áldozatok temetése, de több mint húszezren nem tudtak még visszatérni otthonaikba, több mint hatszáz út és országút járhatatlan, továbbá több ezerre teszik a földcsuszamlások számát.