Szentendre, Kapolcs és a városmajori színpad nulla forintot kap

HUSZ8756
2023.05.27. 17:50
Döntöttek az előadó-művészeti törvény alapján meghirdetett működési és kiemelt művészeti célú pályázatokról, a döntési listák már ott vannak az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján. A nyilvánosságra került támogatási összegeket látva jó néhány meglepő adattal is találkozunk, nem egy neves nyári szabadtéri kulturális helyszín neve mellett szerepel a 0 Ft mint megítélt támogatás. A listákat Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter írta alá.

A 2023. május 26-án nyilvánoságra hozott döntési listák alapján a minősítéssel nem rendelkező budapesti színházi és táncművészeti szervezetek közül 2023-ban a szakmai programjuk megvalósítására és a működésükre többek között a következők kaptak támogatást: 

a TÁP Színház és Összművészeti Alapítvány például 6,9 millió, a Dollár Papa Gyermekei Színházi Közhasznú Egyesület 4,9 millió, Pintér Béla és Társulata 14,4 millió, a Nézőművészeti Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. 5,1 millió, a K2 Színház Alapítvány 4 millió, a Soharóza Közhasznú Egyesület 1,7 millió, a Stúdió „K” Alapítvány pedig 15,5 millió forintot könyvelhet el.

A szerencsés támogatottakkal ellentétben a Térszínház Egyesület és a Játékszín Terézkörúti Színház Nonprofit Közhasznú Kft. neve mellett 0 Ft szerepel a „megítélt támogatás” rubrikában.

A táncművészeti szervezetek közül a Bihari János Kulturális Egyesület és a Magyar Táncművészeti Egyetem az, amely nem kapott egy fillért sem, míg például a Tünet Kulturális és Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft. – a Tünet Együttes vezetője, Szabó Réka nemrégiben jelentette be, hogy befejezik a működésüket – 3,4 millió forint támogatásban részesült. Az úgynevezett forgalmazói kategória döntési listáját böngészve láthatjuk például, hogy a MU Színház Egyesület 23,2 millió, a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 18,8 millió forintot kapott.

A budapesti székhelyű szervezetek pályázatát bíráló szakmai kuratórium tagjai: Barda Beáta, Fuchs Lívia, Imely Zoltán és Jászay Tamás.

A minősítéssel nem rendelkező, nem budapesti színházi és táncművészeti szervezetek forgalmazói kategóriájában a Szeged MASZK – Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület, illetve a Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. nulla forintot kapott.

A szabadtéri színházak egyik fele sír

A szabadtéri színházak esetében találkozunk talán a legtöbb furcsasággal. A szerencsések közül a Kultkikötő 15 millió, a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ 27 millió, a kőszegi Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház 15 millió, a Gyulai Várszínház 40 millió, a Budapest Margitszigeti Színház Nonprofit Kft. 15 millió, az Ördögkatlan Fesztivál Egyesület pedig 4 millió forintot kapott.

Ezzel szemben a kapolcsi Művészetek Völgye Nonprofit Kft., a budapesti Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. (vagyis a Városmajori Szabadtér Színpad), illetve a Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft. egyáltalán nem kapott támogatást.

Nemrégiben foglalkoztunk a szabadtéri színházak helyzetével, és ebben a cikkünkben azt írtuk, hogy mivel a támogatásokról még nem kaptak semmilyen érdemi információt, „van olyan szabadtéri színház, például a Szentendrei Teátrum, amelyik még nyári műsort sem hirdetett”. Lőrinczy György, a Szentendrei Teátrum igazgatója akkor azt mondta:

Fedezet nélküli kötelezettségvállalás lenne, ha most műsortervet hirdetnék. Amíg a minisztériumi pályázatok eredménye nem hivatalos, én nem merek nyilatkozni. Bámulattal csodálom a kollégák merészségét.

Úgy tűnik, a szabadtéri színházak egy részének attól sem ígérkezik kevésbé felhősnek a nyara, hogy megérkeztek a támogatási összegek, illetve csupán az erről szóló hírek. A támogatások jóval a tervezési, szervezési munkák lezárulta után érkezhetnek meg.

(Borítókép: A kapolcsi Művészetek Völgye Fesztivál 2019-ben. Fotó: Huszti István / Index)