Segítség nélkül hajléktalan lenne a népszerű zenész

2023.03.24. 11:06
A Fekete Vonat egyik zenésze a szakmailag sikeres, ám anyagilag sikertelen januári koncertjük után mélypontra került. Nemrég derült ki, hogy munkásszállón él, ám most azt is el kellett hagynia.

Idén januárban húsz év után állt újra össze a Fekete Vonat, ám a zenekar újraalakulása egészen rövid életűnek bizonyult. A január 7-i Papp László Budapest Sportaréna-koncert hatalmasat robbant, a buli telt házas volt, ám alig pár nappal a fellépés után Mohamed Fatima, Fehér Tibor Beat és L.L. Junior triója máris bejelentették, hogy májusra beígért Park-koncertjük elmarad, és a zenekar végleg feloszlik.

Hamar kiderült, hogy hiába a szakmai siker, az Aréna-koncert pénzügyi csőd lett a Fekete Vonat tagjai számára. Hiába volt tele az Aréna, nagyon sokan ingyenjegyekkel buliztak, így a várt bevétel közelébe sem került a produkció.

Bár a három zenész fejenként majdnem 4 millió forint előleget kapott, nagyjából 10 milliós bevételre számítottak. A sikertelen visszatérés és gyors feloszlás után mind a három zenész külön úton indult el. L.L. Junior Dominikára utazott, beindítani vállalkozását, Mohamed Fatima saját zenekart alapított, Beat pedig szintén saját zenei projekttervekkel vágott neki az új évnek, ám nem sokkal később kiderült, hogy a zenésznek munkásszállón kell laknia, ugyanis mindent az Aréna-koncertre tett fel.

Az RTL riportjából kiderült, hogy Beatnek mára már a munkásszállót is el kellett hagynia, és jelenleg barátainál él.

Barátaimnak, jó szándékú ismerőseimnek köszönhetem, például az egyik muszlim barátomnak, hogy van hol lehajtanom a fejem, a másik muszlim barátomnak, hogy van mit ennem. Ha az imént említett barátaim nem segítenének ilyen önzetlenül, akkor jelenleg az anyagi helyzetemből kiindulva hajléktalan lennék, mert most nincs annyi bevételem és nincs annyi kesh a zsebemben, hogy ezeket finanszírozni tudjam.

Beat életében jelenleg a zenélés háttérbe szorult, jelenleg alkalmi munkákból él, például eredeti szakmájához visszatérve szobafestőként dolgozik Budapesten.

Az a 3 millió 700 ezer forint előleg, amit a koncertre kapott, elment korábbi tartozásokra, a koncertre való felkészülésre és egyéb kiadásokra. A januári visszatérésről úgy nyilatkozott, hogy olyan volt, mint egy álom, ami valósághű, ám a vége rémálommá vált.

Beat jelen pillanatban nem tartja a kapcsolatot korábbi zenésztársaival, szerinte van mit feldolgozniuk, és mindannyiuknak idő kell.