Átok ül Eszenyi Enikő pesti visszatérésén

KARL3961x
2023.03.23. 18:59
Eszenyi Enikő február végi sérülése után május elejére csúszott a Csodálatos vagy, Júlia! című előadás premierje a budapesti Játékszínben. Most Pásztor Erzsi jelentette ki, hogy lemondja a szerepét, és kiszáll az előadásból.

Február 25-én mutatták volna be a Játékszínben a Csodálatos vagy, Júlia! című színdarabot, amelyben Szikora János rendező Eszenyi Enikőre bízta a címszerepet. A bemutató egyúttal a vígszínházi botrányát követően a fővárosi színházakból eltűnt művésznő budapesti visszatérése lett volna, Eszenyi Enikő balesete miatt azonban elmaradt. A hírek szerint a tervezett bemutató előtt három nappal elszenvedett kézsérülése javulófélben van, ám most újabb „baleset” nehezíti a május hatodikára kitűzött premiert. Az előadás egyik neves szereplője, Pásztor Erzsi bejelentette, hogy kiszáll a darabból.

Pásztor Erzsi Kérésünkre megerősítette, hogy visszamondta a szerepet.

Ennek okáról szűkszavúan a következőket mondta el:

Elfoglaltságom van, maradjunk ennyiben. Nem tudok most beszélni, majd valamikor később, ha túl leszünk sok mindenen. Most az a lényeg, hogy elígérkeztem máshová, és nem tudom vállalni, hogy májusban, amikor visszatér a művésznő, napi három próbával jussunk el a bemutatóig. Abban én már nem tudok részt venni, ezért sajnálattal lemondtam a szerepet.

Arról, hogy miként folytak a közös próbák, Pásztor Erzsi most még nem kívánt mesélni. Azt mondta, majd az emlékirataiban talán szót ejt erről is.

A Csodálatos vagy, Júlia! című darab Somerset Maugham regényének adaptációja. A Játékszínen bemutatásra váró színpadi változat Németh Ákos munkája. A darabot Szikora János, a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Színház igazgatója rendezi.

A műből kiváló filmes feldolgozás is készült Szabó István rendezésével. Júliát, a csodálatos, ám öregedő művésznőt, aki a színpadon és önmagán kívül nem nagyon képes mást is szeretni, Anette Bening játszotta.

(Borítókép: Eszenyi Enikő a Csodálatos vagy, Júlia! című előadásban 2023. február 22-én. Fotó: Karip Tímea / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport