Meghalt a Rendőrakadémia sztárja

afp.com-20120911-PH-GTY-151735512-highres
2023.02.04. 11:44
89 éves korában meghalt George R. Robertson, aki Hurst rendőrfőnököt játszotta a Rendőrakadémia-filmekben.

A kanadai színész halálát a családja jelentette be. George R. Robertson az első hat filmben alakította Hurst rendőrfőnök karakterét.

Robertson 1933-ban született az Ontario tartományban található Bramptonban. Kamaszkorában kiváló hokis és focista volt, 1959-ben pedig a Columbia Egyetemen gazdasági szakon szerzett mesterdiplomát. 

A színjátszás felé csak ezután fordult, és több éven át csupán színházi szerepeket vállalt. Az első filmes szerepe a Rosemary’s Baby című 1969-es alkotásban volt. Filmes karrierje során – mint a Hollywood Riporter megjegyezte – rendszerint tekintélyes karaktereket (szenátorokat, rendőröket stb.) játszott. 

Nevéhez több jótékonysági kezdeményezés is fűződött.  

az UNICEF nagyköveteként – hurst rendőrfőnök szerepében – például beutazta a kanadai középiskolákat, és előadásokat tartott a diákoknak.

Egy alkalommal pedig körülbelül 500 kilométeres gyalogtúrát tett Franciaországban azért, hogy egy thaiföldi árvaháznak gyűjtsön pénzt. 2004-ben a kanadai filmakadémia által kiosztott Gemini Awards díjátadóján neki adták az „év jótékony embere” díjat, elismerve a kanadai és külföldi gyermekekért tett erőfeszítéseit.

Felesége, két lánya, két unokája és négy dédunokája gyászolja. Temetése várhatóan márciusban lesz – írta a Hollywood Riporter.

(Borítókép: George R. Robertson 2012. szeptember 10-én. Fotó:  Jonathan Leibson / Getty Images)