Éhségsztrájkba kezdett a bebörtönzött filmrendező

2023.02.03. 16:08
Az elismert iráni filmrendező, Dzsafar Panahi, akit hat hónapja tartanak fogva az Evin börtönben, bejelentette, hogy éhségsztrájkba kezdett. A művész így kíván tiltakozni a fogva tartása ellen.

A filmrendező felesége az Instagram-oldalán számolt be a tiltakozó akcióról. A The Hollywood Reporterhez a rendező publicistája által elküldött nyilatkozatban a 62 éves Panahi részletesen beszámolt a közelmúltbeli bebörtönzéséről.

„Ez a letartóztatás inkább hasonlított banditizmusra és túszejtésre, mint egy bírósági ítélet végrehajtására” – írja Panahi.

Hozzátette, hogy minden ételt, italt és gyógyszert megtagad, amíg ki nem szabadul a börtönből.

A rendezőt, akinek filmjei díjat nyertek Európa összes jelentős filmfesztiválján, júliusban tartóztatták le, még azelőtt, hogy szeptemberben elkezdődött volna a jelenlegi, a rezsimet megrázó tüntetéshullám, írja az Euronews.

FRISSÍTÉS: 48 órával azután, hogy éhségsztrájkba kezdett, Panahi kiszabadult a börtönből. „Bár örülök a hírnek, azt kell mondanom, hogy Panahi úr szabadulásának már három hónappal ezelőtt meg kellett volna történnie, miután elfogadták a korábbi bírósági döntéssel szembeni kifogásunkat” – nyilatkozta a filmrendező ügyvédje.