Több mint négyszáz kiváló jelölt közül választják ki a legjobb ötvenet

DSC2294
2023.01.29. 19:17
Idén több mint ötször annyi jelölés érkezett a Highlights of Hungary díjaira, mint a korábbi években. Oláh Zsanett ügyvezető igazgató, Mihályi Réka projektmenedzser és Pintér-Tomka Emese szenior projektmenedzser elmondták az Indexnek, mi várható az idei nagyköveti elvonuláson, és miért óriási felelősség évről évre kiválasztani a Kárpát-medence legjobbjait, kategóriák nélkül.

A legkiválóbb magyar teljesítményeket bemutató kezdeményezés tíz idei nagykövete január utolsó napján találkozik, hogy immár tizedik alkalommal összeállhasson az ötvenes lista, melyről a szavazók kiválaszthatják az idei nyertest. A szervezet nagykövetei a Dunakanyar egyik kies településére vonulnak el hétfőn, ahol az is eldől, ki kapja idén az ő fődíjukat.

Az elvonuláson ott lesz a Highlights of Hungary saját csapata is: Oláh Zsanett ügyvezető igazgató, Tomka Emese és Mihályi Réka.

Miért dolgozik a csapat

Oláh Zsanett 2020 óta dolgozik a Highlights of Hungaryval, hogy évről évre felhívják a figyelmet azokra az emberekre, szervezetekre, vállalkozásokra, akikről példát vehetünk a Kárpát-medencében.

Harmadik éve a kezdeményezés cégként működik, melynek ő lett a vezetője, egyben a csapat irányítója, „osztályfőnöke”.

Három évvel ezelőtt még a díjátadóra irányult a legnagyobb figyelem. Azóta azon dolgozunk, hogy egész éves tartalommal töltsük meg a programot

– mondja az igazgató.

„Minden évad szeptembertől a következő év nyaráig tart” – tér a részletekre Oláh Zsanett. Ezalatt kiválasztják az új nagyköveteket, folyamatosan dolgoznak a nagyközönség megszólításán, aktivizálásán, hogy minél szélesebb körből érkezzenek új ajánlások. Roadshow-kon vesznek részt, minden lehetőséget megragadnak, hogy a jelöltek, a nagykövetek megoszthassák tapasztalataikat a nagyközönséggel.

A fődíjasok kiválasztása persze továbbra is központi eleme a Highlights of Hungary munkájának. A közönség idén is az ötvenes lista alapján dönthet a számára legszimpatikusabb jelöltről. A névsort és az jelölteket bemutató filmes és írásos anyagokat a kezdeményezés honlapján találják meg az érdeklődők.

Az ötvenes listára a tíz nagykövet által kiválasztott öt-öt jelölt kerül fel. A közönség az 50-es jelölti listából választhatja ki azt a 10-et, aki vagy amely a szívéhez a legközelebb áll. A március végi díjátadón a 10 legtöbb szavazatot kapott jelöltet mutatják be, ezenkívül átadják a különdíjakat és a 2 fődíjat: a nagykövetit és a közönség által megszavazottat.

A munka azonban korántsem ér véget a díjátadó ünnepséggel. Azt követően elkezdődik az országjárás, melyen a díjazottak és a nagykövetek is részt vesznek. Iskolákba, intézményekbe mennek el, nyaranta járják a fesztiválokat, különböző programokat, hogy minél szélesebb körben megmutassák azokat az embereket, szervezeteket, akik pozitív gondolatokat ébreszthetnek másokban, megmutatják, hogyan lehet Magyarországon hasznos, sikeres tevékenységet folytatni, amely mások javát is szolgálja.

A Highlights of Hungary működésének új eleme az idén elindított Mindennapi elismerés kampány – hangsúlyozta Oláh Zsanett. Ez arról szól, hogy bárki, aki lát, ismer, tapasztal valami jót, szépet, követendőt vagy egyszerűen csak kedveset a közvetlen közelében, írja meg, vagy készítsen róla rövidfilmet, és a Highlights of Hungary online felületein tudassa a világgal, hogy milyen csodák vannak körülöttünk. 

Munka és szerelem

Mihályi Réka előadóművész, énekes és jogász hivatalosan egy éve dolgozik a csapatban. Korábban is figyelemmel kísérte munkájukat, majd elénekelte Romhányi Áron szerzeményét, a dalt, amit a kezdeményezés himnuszának tartanak. Amikor megkérdezték tőle, hogy nem szeretne-e aktívan bekapcsolódni a munkába, igent mondott. Bár tudta, hogy ezzel nem egy átlagos, napi nyolcórás munkakört vállal, döntését nem bánta meg.

A munkánk egyik része abból áll, hogy jó projekteket, előremutató tevékenységeket, motiváló embereket keresünk, de a dolog nem áll meg a díjátadónál. Mi ténylegesen összehozzuk ezeket az embereket, kilépve az online térből.

Olyan koprodukciók zajlanak a jelöltek között, helyenként akár barátságok is születnek, melyekhez mi jelentjük a kezdőpontot. Megtisztelő ebben együttműködni velük és kísérni őket ezen az úton” – foglalja össze, miért fontos számára sikeres előadóművészként is ez a fajta társadalmi tevékenység.

Tomka Emese korábban a turizmus-marketing, idegenforgalom területén dolgozott. A korábbihoz hasonlóan ehhez a munkájához is sok szálon és érzelmileg is kötődik. Azt ő is megemlíti, hogy rengeteget dolgoznak egész évben, de ez számára természetes, hiszen a példaképek felkutatását és felmutatását nem tekinti átlagos munkának:

Nagyon hiszünk a Highlights »missziójában«, még jobban bele akarjuk ásni magunkat, még jobban meg akarjuk ismerni a jelöltjeinket, és fantasztikusak a nagyköveteink is.

Az idei jelölti lista ismét nagyon erősnek ígérkezik: évről évre olyan személyeket ismerhetünk meg, akikkel inspiráló együtt dolgozni. Hiszem, hogy valami jó, valami értékes dolog részei vagyunk, így az egész projekt könnyen a szívügyemmé vált” – mondja.

Eredmények

Mindhármuk számára komoly visszaigazolás, hogy korábbi jelöltjeik, díjazottjaik, akiket a Highlights of Hungary munkája révén ismert meg a nagyközönség, azóta is élvezik ennek előnyeit. Zsanett elmesélte, hogy egyik tavalyi jelöltjük, egy vidéki angoltanár, aki megszervezi, hogy diákjai a világ legtávolabbi tájaival is kapcsolatokat építhessenek ki, ma már gazdag könyvtárra támaszkodva folytathatja a munkát egy adományozó jóvoltából. A tavalyi nyerteseket, a Vérlovagokat is sokan támogatják kisebb-nagyobb összeggel, amiből a motoros vérszállítás üzemanyagköltségeit fizethetik, és még hosszan sorolhatnák a hasonló példákat.

Emese arról beszélt, hogy művészek is csatlakoznak az általuk szervezett eseményekhez. Egyik korábbi díjazottjuk, a PET Kupa csapata, amelynek tagjai nyaranta a Tiszát szennyező műanyag flakonokat, szemetet szedik össze, kapcsolatba került a képzőművészekből álló Aztakeservit Egyesülettel, és izgalmas akciókkal hívják fel a figyelmet a környezettudatos életre.

Ami az idei jelöléseket illeti, a határidőig több mint négyszáz jelöltet ajánlott a szervezet munkáját figyelő közönség. Mivel a Highlights tábora a „tizenegyedik nagykövet”, a közönség jelöléseit a tiszteletbeli nagyköveti pozícióra felkért hírességek is komolyan veszik, beépítik saját ajánlásaik közé.

Tavaly hat, közönség által jelölt személy, szervezet került fel az ötvenes listára. Közülük kettő – a Zöld gömb nevű, gyermekeknek szóló vajdasági televíziós sorozat, valamint Gyetván Csaba televíziós műsorkészítő, influenszer és vlogger – az utolsó kört jelentő tízes listán is szerepelt.

Elvonulás

Arról, hogy kik kerülnek fel az idei ötvenes listára, január 30-án, hétfőn döntenek a nagykövetek az egész napos elvonuláson. A beérkezett jelölésekről most még csak annyit árulhatott el Oláh Zsanett, hogy:

kiváló sportteljesítmények, művészi és kulturális eredmények, egészségügyi projektek, innovatív vállalkozások között kell választaniuk.

Ez nem lesz könnyű feladat, hiszen jóval több példamutató jelöltért érvelnek a nagykövetek, de csak ötven kerülhet a szavazólistára. A nagyköveti díjnál is rengeteg szempont érvényesül, egymástól nagyon eltérő tevékenységeket kell összehasonlítani. Oláh Zsanett elárulta, hogy a végső döntés meghozatalánál sokat nyom a latba, hogy olyan kiváló ügyet, projektet, személyt emeljenek ki, amely vagy aki bár fontos, de széles körben kevésbé ismert, és amelynek vagy akinek a közönségszavazáson kevesebb esélye lenne.

Amint véglegessé válik a lista, elindulhat a közönségszavazás. A díjátadóra márciusban kerítenek sort, majd nekilátnak, hogy minél több emberhez eljusson a hír: így is lehet és érdemes élni, dolgozni, segíteni.

(Borítókép: Mihályi Réka, Oláh Zsanett és Tomka Emese. Fotó: Kaszás Tamás / Index)