Tudja, melyik Woody Allen legkedvesebb szerve?

GettyImages-846052396
2022.12.01. 05:57
Nyolcvanhét éves lett a négyszeres Oscar-díjas rendező, producer, színész, író, az amerikai film egyik legismertebb alakja. Woody Allen nevéhez olyan kultikus alkotások fűződnek, mint az Annie Hall, a Manhattan, a Hannah és nővérei, a Fogd a pénzt és fuss!, a Játszd újra, Sam! vagy a Vicky Cristina Barcelona. Születésnapi kvíz a humor nagymesteréről.

Woody Allen (Allan Stewart Konigsberg) amerikai zsidó családba született. Fiatalkorában Brooklynban élt, de már akkor arról álmodozott, hogy egy nap a 5th Avenue-n lakik majd, és szerelmes nőkkel évődik, miközben koktélokat kever magának.

Pályája korán kezdődött. Egész fiatalon elkezdett pénzért poénokat írni David O. Alber ügynöknek, aki ezeket egy újságnak értékesítette. 16 évesen előadóművészeknek gyártott szövegeket, így történt meg, hogy mindössze 19 évesen már tévés szkeccseket írt, többek között az The Ed Sullivan Show-nak és a The Tonight Show-nak.

Huszonkét évesen Emmy-díjat nyert,

Bob Hope, az ismert komikus egyik szövegírója volt, ám később megelégelte, hogy munkájáért mások aratják le a sikert. Kilépett a reflektorfénybe, és stand-up komikusnak állt. Majd ebbe is beleunt, és megírta a Mi újság, cicababa? című film forgatókönyvét, ami hatalmas siker lett, és beindította máig tartó filmes karrierjét, ugyanis ennek a filmnek a pozitív fogadtatása tette lehetővé, hogy rendezhessen.

Egyik legsikeresebb filmje a Fogd a pénzt és fuss! című krimivígjáték lett, ebben Allen játszotta Virgil Starkwellt, a tolvajt és botcsinálta bankrablót.

Nem a műveim által akarok halhatatlanná válni. Azáltal szeretnék, hogy nem halok meg.

Szépen ívelő karrierjét kétszer is majdnem keresztbe törte ugyanaz a vád. Volt élettársa, Mia Farrow – akivel közös fiuk is született – 1992-ben azt állította, hogy az író-rendező szexuálisan közeledett két nevelt lányához. Allen tagadta a vádakat. Bizonyíték hiányában az ügy elévült, ám sosem került pont a történet végére. Farrow azóta is ragaszkodik saját állításához, Allen pedig mindezt aljas rágalomnak minősíti. (Legutóbb önéletrajzi könyvét használta nyilvános védőbeszédként.)

A #metoo hatására aztán újra előtérbe kerültek Allen gyermekmolesztálási ügyei, amire rátett egy lapáttal, hogy fia, Ronan Farrow írta a legtöbb tényfeltáró cikket Harvey Weinstein botrányairól. Ennek hatására 2018-ban több színész is elhatárolódott Allentől, többek között az akkor friss filmjének, az Egy esős nap New Yorkban főszereplői is.

Bár Allen tagadta, hogy bármelyik fiatalkorú lányához szexuálisan közeledett volna, 1997-ben feleségül vette idősebb nevelt lányát, Soon-Yit, akivel azóta is boldog házasságban él.

Filmjein kívül vicces mondásairól is ismert, rengeteg olyan mondat maradt fent, amit hozzá köthetünk. Ilyen, amikor a sporthoz való viszonyáról kérdezték, és azt nyilatkozta, hogy a magassága miatt nem fért be az iskolai sakkcsapatba, vagy akár az, amikor kijelentette, hogy 

az agyam a második legkedvesebb szervem.

A kérdés már csak az, hogy akkor melyik a legkedvesebb?

Most tesztelheti tudását, mennyire ismeri a humor nagymesterét, Woody Allent.

A játék lezárult.

(Borítókép: Woody Allen 2017-ben. Fotó: James Devaney / GC Images / Getty Images)