Egy fadoboz rejtette a férjének írt üzeneteket

DPECS20050119012
2022.10.07. 17:57
Száz éve, 1922. október 7-én született Polcz Alaine magyar pszichológus, író, a tanatológia, a halál és gyász kutatásának magyarországi úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom, majd alapítvány életre hívója, Mészöly Miklós Kossuth-díjas magyar író felesége. Az évfordulóra könyvek jelentek meg, és egy különleges film is elkészült.

Polcz Alaine nevét pszichológusként már az ötvenes években megismerhették a felnőtt betegek a lipótmezei elmegyógyintézetben, a szülők és a gyermekek pedig a VIII. kerületi gyermek-ideggondozóban és a Tűzoltó utcai gyermekklinikán. Ismertségéhez tanulmányai, interjúi és előadásai, rövidfilmjei, illetve szakkönyvei is hozzájárultak.

1991-ben onkológus-orvos-pszichiáter munkatársaival együtt hozták létre a Magyarországi Hospice Alapítványt, és ebben az évben jelent meg az egyik legmegrázóbb második világháborús emlékiratként számontartott önéletrajzi regénye, az Asszony a fronton – olvasható a Nyugati tér blogon.

A Jelenkor Kiadó a centenáriumra készítette el a Könyves Magazinnal együttműködésben a #polczalaine100 – „Elmentem – látszik” című kisfilmet, amelyet a pszichológus, író, tanatológus születésnapján mutatnak be, s amelyben Ablonczy Anna, Nádas Péter és Szigeti László mesél Polcz Alaine-hez fűződő viszonyáról. Premier október 7-én 20 órától a Jelenkor Facebook- és Instagram-oldalán, valamint a Polcz Alaine Facebook-oldalon.

Nyolcvan új levél került elő

Szintén az évfordulón indul az a tíz napon át tartó #polczalaine100-kampány, amelynek keretében a szerző életművét gondozó Jelenkor Kiadó tíz ismert embert kért fel (Gubás Gabit, Halász Juditot, Koszta Gabriellát, Márton Lászlót, Muszbek Katalint, Orvos-Tóth Noémit, Schäffer Erzsébetet, Szolláth Dávidot, Tóth Réka Ágnest és Ungváry Rudolfot), hogy írják meg, milyen kapcsolat fűzte, fűzi őket mindmáig Polcz Alaine-hez vagy az életművéhez. Visszaemlékezéseiket a Nyugati tér blogon közlik október 7. és 16. között, elsőként Halász Judit írását olvashatjuk.

Két könyv is a centenáriumra időzítve jelent meg: az Asszony a fronton különleges kiadása és egy fényképekkel gazdagon illusztrált emlékkönyv, a Magam világa került a boltokba.

Utóbbiból megismerhetjük a szerző életútját, szakmai és írói munkásságát, olvasás közben felidézhetjük ennek a különleges női sorsnak a jelentősebb fordulópontjait. A Polcz Alaine-től kölcsönzött idézetek, interjúrészletek, levelek, számos fénykép és dokumentum, korabeli újságcikk segít végigkövetni, hogyan alakult nem mindennapi életútja.

A kötetben a hagyatékból újonnan előkerült mintegy nyolcvan, Mészöly Miklóshoz írott levél közül néhányat itt lehet elolvasni először. Egy fadoboz rejtette a férjének írt üzeneteket, amelyekről Polcz Alaine valószínűleg megfeledkezett, amikor összegyűjtött levelezésüket átadta a Petőfi Irodalmi Múzeumnak. A teljes anyag várhatóan 2025-ben jelenik meg A bilincs a szabadság legyen című levelezéskötet pótköteteként.

„Fiatalon ismertelek meg”

Polcz Alaine 2001-től halálig afféle naplóként magnóra mondta visszaemlékezéseit, gondolatait, feljegyzéseit Ablonczy Annának. Ezeknek a leiratából is olvashatók részletek a Magam világa című kötetben. Egy 2002-es bejegyzésben a szabad akaratról így elmélkedik Polcz Alaine:

Azt mondja egy barátom, hogy van a sors, és akkor, mint a mesében az út, jobbra és balra fut, és a szabad akarat. Nincs szabad akarat, mondom én. Az van, hogy valami hívja, mutatja az utat az embernek. Én tényleg azt hiszem és úgy gondolom, hogy angyalok vezettek mindig, hosszú ideig. Tenyerükön tartottak, és úgy vezettek minden szörnyűségen keresztül.

Az évfordulón a Nyugati tér blog idézi Göncz Árpád köszöntőszavait is, amelyeket régi barátjának, Polcz Alaine-nek írt, aki a 85. születésnapja előtt pár nappal, 2007. szeptember 20-án hunyt el.

Fiatalon ismertelek meg, nem emlékszem egyetlen mondatodra sem, ami ne lett volna fiatal. Ennek a szónak te vagy számomra a szinonimája. Fiatalsággal töltötted be Miklós környezetét, még a betegsége súlypontján is meg tudtad osztani mindenki gondját, és egy mondattal távlatot tudtál nyitni mindenki előtt. Az igazi fiatalság nem korhoz, hanem lélekhez kötött. Soha eszembe nem jutott, hány éves vagy.

Nemes Nagy Ágnes – az ő születésének 100. évfordulóját 1922. január 3-án ünnepeltük – és férje, Lengyel Balázs jó barátságban volt Polcz Alaine-nel és Mészöly Miklóssal. A két házaspár levelezéséből Szorongatott idill címmel tavaly adott közre válogatást a Jelenkor Kiadó.

Nemes Nagy Ágnes egyik verse így szól:

Ír, ír, ír

Alinak szívből Ágnes

Amíg mézest ír, int feléje spontán,

Lila füllel egy encián-mező;

Angelicus Silesius a polcán,

Ír könyves írt annak, ki szenvedő,

Noha cibálta őt is számos orkán –

Egyet találgathatsz: vajon ki ő?

(Borítókép: Polcz Alaine 2005. január 20-án. Fotó: Kálmándy Ferenc / MTI)