Erős nők, akik a jogaikért és a szabadságukért küzdenek

2022.10.05. 10:51
A német nyelvterület legfrissebb filmjeiből ad ízelítőt október 6–16. között a 11. Szemrevaló/Sehenswert Filmfesztivál, a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Institut közös rendezvénye. A mostani válogatás középpontjában azok az erős nők állnak, akik a jogaikért és szabadságukért harcolnak.

Az erős nőkről szól a nyitófilm, a Csoda szép, valamint a Nico, a Le Prince, a Monte Verità és a Fűző is. A kínálatban számos fesztiváldíjas alkotás is szerepel, így többek között Cannes-ban, Berlinben, a Német Filmdíjon és az Európai Filmdíjon méltatott filmeket is láthat majd a hazai közönség. A Szemrevaló Filmfesztivál vetítései eredeti nyelven, magyar felirattal mennek a Művész moziban, majd Debrecenben, Pécsett és Szegeden is.

Október 6-án 19 órakor a budapesti Művész moziban a Csoda szép (Wunderschön) című tragikomédiával nyit a 11. Szemrevaló Filmfesztivál. A filmben öt nagyon különböző helyzetű és életkorú berlini nő küzd a nyugati társadalom szépségideáljaival és nemi szerepeivel.

A Sisi-mítosz feminista újraértelmezése

A Nico című filmben miután a perzsa származású fiatal lányt rasszista támadás éri, elhatározza, hogy soha többé nem hagyja magát bántalmazni, és karateedzésre kezd járni egy világbajnokhoz. Sara Fazilat a filmben nyújtott alakításáért elnyerte a Max Ophüls Filmfesztivál legjobb női főszereplőnek járó díját.

Az olykor fassbinderi hangulatú Le prince főszereplője szintén egy karakteres nő: 

Monika művészettörténész, akinek a még mindig a férfiak által uralt munkahelyi közegben kell helytállnia.

Eközben beleszeret egy kongói férfiba, de kapcsolatukat próbára teszik a körülöttük élők előítéletei.

A Monte Verità az erőszakos férje elől menekülő Hanna önmegvalósításának története. A filmben emellett valós események és személyek is felbukkannak: a belle epoque idején a svájci hegyekben az utópisztikus szanatóriumot egy Freud-tanítvány alapította, az író Hermann Hesse és a táncot forradalmasító Isadora Duncan is járt ott.

A Fűző (Corsage) a Sisi-mítosz feminista újraértelmezése, ami egészen meghökkentő adalékokkal árnyalja a császárnőről kialakult képet. A Sisit megformáló Vicky Krieps az idei cannes-i filmfesztivál „Un Certain Regard” szekciójában a legjobb alakítás díját vihette haza.

Tíz lépésből „igazi férfivá” válni

A Kedves Thomas (Lieber Thomas) című alkotásban – mely kilenc díjat nyert el az idei Német Filmdíjon, köztük a legjobb filmnek járó Arany Lolát is – Thomas Brasch, a neves német író, rendező, életén keresztül a múltfeldolgozás nehézségei körvonalazódnak. 

A film a német történelem főbb állomásain kalauzolja végig a nézőt 1945-től az NDK és az NSZK kialakulásán, majd a német egyesülésen át a XXI. század elejéig.

Szintén a háború utáni Németországban játszódik a Grosse Freiheit című, osztrák–német koprodukcióban készült börtönfilm, amely egy fiatal férfi kálváriáját mutatja be, akit az NSZK-ban (egészen 1969-ig) bűncselekménynek számító homoszexualitása miatt újra meg újra bebörtönöznek. A filmet Cannes-ban a zsűri különdíjával jutalmazták és azóta húsz nemzetközi fesztiváldíjjal, köztük a legjobb operatőr és a legjobb filmzene Európai Filmdíjával is elismerték.

A Toubab című német vígjátékban a szenegáli Babtou alig szabadul ki a börtönből, a rendőrség ismét őrizetbe veszi. Kitoloncolás fenyegeti, és utolsó reménye, ha megnősül. Mivel a környékbeli lányok közül senkit sem sikerül az esküvőre rávennie, végül gyerekkori barátja, Dennis vállalja, hogy összeházasodjanak.

Az idei berlini filmfesztiválon díjjal méltatott az Örökmozgó (Unrueh) című svájci filmben az óragyárban dolgozó Jozefin az anarchista és pacifista eszmék által inspirálva küzd egy jobb társadalomért, követelve az idő felszabadítását.

Az Alpenland című osztrák dokumentumfilm új oldalairól mutatja meg azt a látványos természeti tájat, amelyet Európa nyolc országában – köztük Svájcban, Németországban és Ausztriában – vallanak magukénak az ott lakók.

Iskolai előadások keretében a gyerekek sem maradnak ki a fesztiválból. A Történetek Friciről című filmben, Christian Nöstlinger regényének modern adaptációjában a csetlő-botló kilencéves fiúcska az interneten felfedezett influencer tíz lépésből álló programjával szeretne „igazi férfivá” válni.