47 éve alagúton át szökött Nyugatra, ma csillag őrzi nevét a hollywoodi járdán

A hivatalos, sokszor unalmas, erőltetett, mesterkélt ünnepségek kereteit bőven szétfeszítő eseményen voltunk kedden a MOME dísztermében. Az hogy a Csupó Gábor animációs filmes életéről szóló könyv – amelynek létrejöttében elévülhetetlen érdemei vannak az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének – bemutatója, továbbá a mester címzetes egyetemi tanári kinevezése ennyire egyedire, szórakoztatóra és sokszor mosolyt fakasztóra sikerült, az egyrészt a hetvenedik születésnapját csütörtökön ünneplő mester könnyed, már-már laza habitusának, másrészt a jelen lévő és felszólaló – sztorizgató – két rajzfilmes óriás, Rófusz Ferenc és Ternovszky Béla megkapó, közvetlen egyéniségének volt köszönhető.

Persze az ünnepségnek azért komoly része is volt, hiszen Fülöp József rektor átadta a címzetes egyetemi tanári kinevezésről szóló dokumentumot Csupónak, és Kollarik Tamás, A Pannónia Stúdiótól a hollywoodi csillagig című életrajzi könyv társszerzője (a másik szerző Takó Sándor) laudációjában méltatta a zseniális filmes párját ritkítóan kalandos életútját.

Csupó életműve nem szorul magyarázatra, hiszen önmagáért beszél – mondta Kollarik. – Ifjúkora, az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek a vasfüggöny mögött nem kedveztek az alkotó energiák kiteljesedésének, de ő megtalálta az utat az egyetlen olyan műhelyhez, a Pannónia Stúdióhoz, ahol kiélhette szenvedélyét. Méghozzá olyan, nála csak néhány évvel idősebb zsenik szárnya alatt, mint az itt megjelent Rófusz Ferenc és Ternovszky Béla.

Sztorik a barátságról

Rófusz Ferenc és Ternovszky Béla... Micsoda nevek a szakmában! Előbbi az Oscar-díjas A légy Szent István-renddel és Kossuth-díjjal kitüntetett alkotója, utóbbi nevét a Macskafogó tette halhatatlanná, no meg a Kossuth- és a Balázs Béla-díj. 

Negyven éve vagyunk barátok – mondta Csupóról Rófusz, aki sántikálva, bottal ment ki a mikrofonhoz. – Nem ez élete legnagyobb produktuma, de ő volt az, aki engem fotózott, amikor átvettem az Oscar-díjamat. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a Simpson családdal iskolát teremtett, vagy hogy még plasztikusabban fogalmazzak: fenékbe rúgta a régi iskolát!

Ternovszky Béla is egy Los Angeles-i sztorit idézett fel.

Néhányan magyar filmesek Gábor lakásán múlattuk az időt a nyolcvanas évek elején, bevallom, remekül éreztük magunkat, mígnem egyik délután megcsörrent a telefon. Én vettem fel, mert mindenki aludt, egy zokogó magyar nő volt a vonal túlsó oldalán. Kiderült, az egyik barátunk, Varga Csaba felesége, aki aznapra várta férjét a Ferihegyi repülőtéren, de Csaba nem érkezett meg. Biztosan baleset érte, talán már nem is él, zokogott a hölgy. Erre én benéztem a hálószobába, és jeleztem, hogy szerintem él, mert fülsiketítően horkol. Az történt, hogy Csaba annyira jól érezte magát Gábor lakásában, hogy megfeledkezett a repülőjegyéről...

Aztán persze szó esett az ikonikus Klasky Csupo Studióról, amit első feleségével, Arlene Klaskyval alapított jó negyven éve, és amely ontotta a világsikereket a Simpson családtól a Fecsegő tipegőkig (Rugrats). 

Zene, film, rágógumi

Kollarik elmondta, hogy a könyv megírásához a Mindenki című, szintén Oscar-díjas magyar rövidfilm díjátadója után láttak hozzá, amikor végre sikerült megbeszélni Csupóval az interjúkat. Az életrajz egyébként a Magyarok Hollywoodban sorozat legújabb darabja. 

Az ünnepség végén mód nyílt beszélgetni a mesterrel. Kérdésünkre elmondta, hogy fiatalon csak három dolog érdekelte: a zene, a film és a rágógumi.

Hogy mikor határoztam el, hogy rajzfilmes leszek? Tizenkét éves koromban, amikor először láttam a 101 kiskutya című Disney-filmet. Elvarázsolt a látvány, hogy a rajz megmozdult. Rabul ejtett az animáció.

Csupó pechjére akkoriban hazánkban még sehol sem tanították az animációs filmkészítést.

Ez akkor volt. Ma viszont már jobban dominál az animáció, mint az élőcselekményes film. Hiszen ebben van a nagy pénz.

Csupó tengerentúli sikerének egyik titka, hogy az európai kultúrát és szemléletmódot vitte magával Amerikába.

Mindig is kilógtam a sorból, már itthon is, Amerikában pedig végképp. Sajnos az első ottani munkám a Hanna–Barbera stúdió Scooby Doo-ja volt. Nem igazán szerettem, de valahogy el kellett kezdeni... A Simpsont nem mi találtuk ki, be kell vallanom, de mi animáltuk és színeztük ki. A sárga színt először nem szerette a megrendelő, de aztán megbarátkozott vele. 

Szinte hihetetlen, de a Simpsons helykitöltőnek indult!

Jim Brooks producernek volt egy sitcomja, amiben a tömörítés során keletkezett egy másfél-kétperces hézag. Mi kitaláltuk, hogy azt kitöltjük egy animációs geggel, így indult a Simpsons. Aztán kibővült, és óriási siker lett. Pedig eleinte nem mindenkinek tetszett, de aztán berobbant. 

Csupó a szerény zsenik táborát szaporítja, legalábbis alábbi megjegyzéséből ez derül ki:

Megkérdeztük Csupótól, hogy is volt az a legendás disszidálás 1975-ben.

Jugoszláviából egy vasúti alagúton szöktünk át Ausztriába, miközben tízpercenként gyorsvonatok dübörögtek el mellettünk. Ha kicsit kövérebbek vagyunk, biztos nem éljük túl a kalandot. Négy és fél óráig tartott, mire kiértünk az ausztriai oldalon...

Befejezésül elmondta az Indexnek, hogy jelenleg két projekten is dolgozik, az egyiken fiával, Brandonnal együtt, a másik pedig hamarosan indul, és ez egy élőcselekményes film lesz, egy 1958-as angol regény alapján. 

De ennél fontosabb, hogy a címzetes egyetemi tanári kinevezés sokkal több puszta formaságnál, hiszen már pénteken tart egy kurzust a MOME hallgatóinak.  Félő, kicsi lesz az előadóterem...

(Borítókép: Csupó Gábor. Fotó: Nagy Tamás / Index)