Megnyílt a World Press Photo kiállítás Budapesten

DSZZS20220922120
2022.09.24. 16:50
Pénteken megnyílt, és október 30-áig lesz megtekinthető a World Press Photo kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) – számolt be az MTI.

A nemzetközi fotókiállításon csaknem 140 felvételt mutatnak be a világ minden tájáról. L. Simon László, az MNM főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a World Press Photo válogatása egy 40 országot érintő turné részeként érkezett idén is Magyarországra. Ezúttal is fantasztikus anyagból válogatott a nemzetközi zsűri:

4066 fotográfus 130 országból 64 823 fotóval pályázott – ismertette.

A főigazgató kiemelte azt is, hogy a kiállítás alkotói nem csupán nagyszerű művészek, hanem a sajtó munkatársai is. Hozzátette: bízik benne, hogy a sajtószabadság továbbra is érvényesülni fog Magyarországon és Európában. 

A megnyitón a Holland Királyság budapesti nagykövete szintén felszólalt. Désirée Bonis elmondta: a World Press Photo egy 1955-ben Amszterdamban alapított, független nonprofit szervezet, amely azóta is világszerte elismert platformja az újságírásnak. Mint hozzáfűzte, a sajtószabadság fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, különösen ezekben a zaklatott időkben, amikor pár száz kilométerre Budapesttől most is zajlik Ukrajna orosz inváziója, és eközben gazdasági nehézségekkel és a klímaválsággal is meg kell küzdeni.

Marika Cukrowsky, az idei kiállítás kurátora elmondta: a World Press Photo csaknem hét évtizedes történetének legnagyobb változása, hogy a pályázat előzsűrizését regionálissá tették, így a helyi események értőbb értékelése várható. A globális zsűrizés előtt külön-külön értékelik az afrikai, az ázsiai, az európai, az észak- és közép-amerikai, a dél-amerikai, a délkelet-ázsiai és óceániai régióból küldött pályaműveket.

A megnyitón Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is beszédet mondott. A tárcavezető szerint a kiállított fotók nem feltétlenül mérföldkövei az emberiség történetének, ugyanakkor visszahozhatatlan pillanatokat ábrázolnak, amelyekről később még kiderülhet, hogy sorsfordítóak voltak.

A miniszter üdvözölte, hogy a nemzetközi pályázaton a regionalitás szerepe növekedett, valamint hogy előtérbe kerültek az elemzőbb látásmódú munkák. Kiemelte azt is, hogy a kiállítás számos társadalmi igazságtalanságot mutat be, a megörökített pillanatok többsége sajnos nem derűs. Szerinte ez azt is bizonyítja, hogy a világ egy hosszabb nyugalmi korszak után ismét veszélyesebb lett.

A fotóriporterek kamerája egyfajta fegyver, de azzal remélhetőleg az igazságosságot és a békét szolgálják – tette hozzá. 

A World Press Photo pályázat 2022-es kiállítása október 30-ig tekinthető meg a Nemzeti Múzeumban.

(Borítókép: Érdeklődők a World Press Photo 2022 kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) 2022. szeptember 22-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)