Tüntetés indult Belgrádban Donald Trump vejének hotelprojektje ellen
További Külföld cikkek
-
Hangos gólyaszex tartja ébren Baden-Württemberget
- Mesterséges intelligenciával jelenít meg modelleket egy ruházati cég
- Tízezer munkatársát bocsátja el az amerikai egészségügyi minisztérium
- Fontosabb Donald Trumpnak, hogy többsége legyen a kongresszusban, mint hogy ki az ENSZ-nagykövet
- Irán kész a közvetett tárgyalásokra az Egyesült Államokkal egy új nukleáris megállapodásról
Több ezren gyűltek össze Belgrádban az egykori jugoszláv vezérkar 1999-ben lebombázott épületénél hétfőn, hogy Donald Trump vejének hotelépítési projektje ellen tiltakozzanak a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak 26. évfordulóján – írja az MTI.
1999. március 24-én kezdődött a NATO-erők légitámadása Szerbia, az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaság ellen. A bombázás 78 napig tartott, az áldozatok száma 1200 és 1500 közé tehető, több mint 12 ezren pedig megsebesültek. A mintegy 80 napon át tartó bombázáskor hidakat, egészségügyi intézményeket, médiaházakat, iskolákat, valamint templomokat is megsemmisítettek. Június 10-én fejeződött be a támadássorozat, amikor az ENSZ elfogadta a Koszovóra vonatkozó határozatait.
A szerb kormány tavaly kötött megállapodást Jared Kushner befektetési cégével, az Affinity Global Developmenttel arról, hogy a vállalat szállodát épít Belgrád központjában, a Jugoszláv Néphadsereg egykori főparancsnokságának a helyén. Az épületet a NATO 1999-es Jugoszlávia elleni bombázásának idején érte végzetes találat. Az Affinity Global Development 99 évre bérelte ki a területet, és a tervek szerint 1500 szobás hotelkomplexum felépítését tervezi. A várakozások szerint egy emlékközpontot is kialakítanak a NATO-bombázások áldozatai számára.

A szerbiai közszolgálati televízió beszámolója szerint a tiltakozás békésen zajlott, a tüntetők azt követelték, hogy az alkotmánybíróság vizsgálja felül a kormány döntését, és állapítsa meg, hogy az egykori vezérkar épületét az alaptörvénnyel összhangban fosztották-e meg 2024-ben kulturális örökségi státusától. A vezérkari épület 1999 tavaszán a NATO légicsapásaiban súlyosan megrongálódott, a romokat 14 éven át nem takarították el. A terület rendezése 2013-ban kezdődött el, a törmeléket elhordták, ám az épület vázát megtartották azért, hogy a Jugoszlávia elleni légicsapásokra emlékeztessenek.
A NATO 1999-ben 78 napon át tartó légicsapásokkal kényszerítette távozásra Koszovóból az akkori jugoszláv hadsereg és a szerb rendőrség egységeit. A támadásokban országszerte körülbelül 25 ezer lakóépület semmisült, illetve rongálódott meg, 470 kilométernyi közút és 595 kilométer vasútvonal vált használhatatlanná, 14 repülőtér, 19 kórház, 69 iskola és 44 híd rongálódott meg vagy dőlt romba. A légitámadások által okozott anyagi kár nagyságát akkor körülbelül 100 milliárd dollárra becsülték.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
3 órája
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
4 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
5 órája
- Címlapon
Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
4 órája
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Külföld
Hangos gólyaszex tartja ébren Baden-Württemberget
A gólyák szerelmi élete politikai kérdéssé vált.
3 perce
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
3 órája
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot
Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.
március 21., 15:41
- Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt
A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
59 perce
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
2 órája
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek
A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.
március 21., 10:25
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált
A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.
2 órája
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Külföld
Eltűnt hat külföldi túrázó a Fülöp-szigeteken, a lakosság segítségét kérik
A rendőrség közleménye szerint hatalmas területet kell átvizsgálniuk.
március 21., 10:21
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13