Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban

2025.03.22. 12:19
Félmillió gázai menekültet fogadhat be Egyiptom. Abdel Fattah El-Sisi elnök szerint országa egy külön városba helyezné el a Gázai övezetből kitelepített lakosokat. A terv Jordániának nem tetszett, Donald Trump amerikai elnöknek korábban volt egy hasonló javaslata.

Abdel Fattah El-Sisi egyiptomi elnök kijelentette, hogy országa félmillió Gázai övezetből lakost fogadna be – adta hírül a libanoni Al-Akhbar című lap alapján a The Jerusalem Post.

A tervek szerint a gázai menekülteket egy külön városban helyeznének el az afrikai országban. A javaslat egy olyan konferencián hangozhatott el, ahol több egyiptomi vezető politikus volt jelen. Az ajánlat Jordániának nem tetszett, amely korábban állást foglalt egy ilyen jellegű javaslat ellen.

Nemrégiben Donald Trump amerikai elnöknek volt egy javaslata arra, hogy a gázaiakat a szomszédos arab országokba – többek között Egyiptomba és Jordániába – telepítsék, a Gázai övezet pedig az Egyesült Államok irányítása alá kerüljön. A tervet Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök társaságában jelentette be.

Az elmúlt napokban folyamatossá váltak a harcok Izrael és a Hamász között

Izrael március 18-án óriási támadást indított a Gázai övezetben, amelyben több mint négyszázan haltak meg. A hadműveletet világszerte elítélték, de az izraeli állam nem fejezte be azokat. Benjamin Netanjahu miniszterelnök arról beszélt, hogy ez még csak a kezdet, így további légicsapásokra lehet számítani. Az Izraeli Erők (IDF) egy nappal később is végrehajtottak egy hadműveletet. Az egyik csapásban egy ENSZ alkalmazott is életét vesztette. A Hamász válasza sem maradt el.

A felek januárban kötöttek egymással tűzszünetet. A megállapodás márciusban járt volna le, de a Hamász nem akart hosszabbítani. Izrael azonban ezt mégis megtette, a túszcsere azonban nem zajlott gördülékenyen. Március elején az izraeliek a terrorszervezet egyik parancsnokát végezték ki.

Az év harmadik hónapjának közepén került igazán veszélybe a tűszüneti megállapodás, mivel az izraeli erők a Gázai övezet északi részében hajtottak végre támadást, amelyben kilencen meghaltak. Az áldozatok a Hamász szerint civilek voltak, az izraeliek szerint álruhás terroristák.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

Az AstraZeneca akár 1 milliárd doollárt is fizethet egy belga biotechnikai cégért

A cég rákellenes immunterápiákra specializálódott.

március 17., 16:44

  • Külföld
Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

Robert Fico: Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit

A szlovák kormányfő mindent megtesz azért, hogy országa elkerülje az előrehozott választásokat.

március 17., 16:56

  • Külföld
Bizalomvesztés miatt Netanjahu leváltaná a Sin Bet vezetőjét

Bizalomvesztés miatt Netanjahu leváltaná a Sin Bet vezetőjét

Példátlan konfrontáció alakult ki Izraelben.

március 17., 15:58

  • Külföld
A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

A boszniai rendőrség elfogatóparancsot adott ki Milorad Dodik ellen

Rajta kívül két másik magas rangú tisztviselő ellen is elfogadóparancsot adtak ki.

március 17., 20:41

  • Külföld
Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?

A USAID, az FBI és sok más után most az oktatásért felelős kormányhivatal átalakítása van soron.

március 17., 19:48

  • Külföld
Több államban is erdőtűz pusztít az Egyesült Államokban

Több államban is erdőtűz pusztít az Egyesült Államokban

A lakosság egy részét evakuálták.

46 perce

  • Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

25 perce

  • Címlapon
A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak

A DK a vasárnapi győzelem után üzent Magyar Péternek: nem szabad hinni a kamukutatásoknak

Az ellenzéki párt szerint ha nincs DK, akkor Angyalföld és Újpest már fideszes lenne.

2 órája

  • Külföld
Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

Óriási támadás történt a Gázai övezetben, legalább 413-an meghaltak egy izraeli légicsapásban

A Hamász szerint a túszok sorsa így bizonytalanná vált.

március 18., 06:24

  • Külföld
Felgyújtotta feleségét egy német férfi

Felgyújtotta feleségét egy német férfi

A rendőrség a villamos vezetőjének és több utasnak is pszichológiai segítséget ajánlott fel.

március 17., 06:00

  • Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.

4 órája

  • Címlapon
Elindult Magyar Péter konzultációja

Elindult Magyar Péter konzultációja

Volt minden a rendezvényen, ami kell: éneklés, skandálás, valamint kötözködés a Hír TV tudósítójával.

57 perce

  • Külföld
Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Politico: Magyarország amerikai nyomás miatt vonhatta vissza vétóját az oroszokat érintő szankciókkal kapcsolatban

Sajtóértesülések szerint Marco Rubio telefonon kérte Szijjártó Pétert a blokkolás eltörlésére.

március 18., 06:19

  • Külföld
CNN-felmérés: rekordalacsonyra esett a Demokrata Párt népszerűsége

CNN-felmérés: rekordalacsonyra esett a Demokrata Párt népszerűsége

Nem egységes a párt szavazótábora.

március 17., 05:59

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után

Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után

A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...

4 órája

  • Címlapon
A Publicus megmérte, a nyugdíjasok hány százaléka gondolja jónak a helyzetét

A Publicus megmérte, a nyugdíjasok hány százaléka gondolja jónak a helyzetét

Az idősek megélhetése került a fókuszba a legújabb felmérésben.

1 órája

  • Címlapon
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről

Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről

Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.

5 órája

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43

  • Külföld
Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

Ötven autó rohant egymásnak – halálos tornádók söpörnek végig az Egyesült Államokban

A heves szél a légi közlekedést is megnehezíti, több repülőtéren szünetel a forgalom.

március 17., 07:02

  • Külföld
Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Arcon csapta Donald Trumpot egy újságíró, zseniálisan reagált az elnök

Ha nézéssel ölni lehetne, bajban lenne a riporter.

március 17., 11:37

  • Külföld
A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A Virgin most a Csalagúton indított szerelvények ötletével kacérkodik

A brit társaság mellett egy spanyol cég is bejelentette, hogy nagy sebességű szerelvényekkel kötné össze Londont és Párizst.

március 17., 11:34

  • Külföld
Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

Szigorítások a Fudzsi-hegyen: díjemelés és időbeli korlátozások lépnek életbe

A szabályozás célja a túlzsúfoltság csökkentése és a környezet védelme.

március 17., 07:10

  • Külföld
Rémálom a török nyaraláson

Rémálom a török nyaraláson

március 17., 16:53

  • Külföld
Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

Huszonhét évet élt szökésben egy pedofil cserkészvezető, több mint 97 vádpontban találták bűnösnek

A férfit csaknem három évtizedet élt Thaiföldön.

március 17., 21:02

  • Külföld
A New Journeo Concept

A New Journeo Concept

március 17., 12:23