Halálos baleset történt Colchesterben, gépkocsival ütköztek egy épületnek
Négyen meghaltak Colchesterben, miután egy jármű egy épületnek ütközött. Az essexi rendőrség megerősítette a négy áldozat halálhírét. A hatóságokat szombaton hajnali 4 óra 40 perc előtt hívták ki, akik tájékoztatták az áldozatok családtagjait. Az utat a nap nagy részére lezárták, amíg elszállították a járművet − írja a Sky News.
Délután kiadott helyzetjelentésében Stuart Hooper rendőrfőnök-helyettes elmondta, hogy még nem tudták azonosítani az áldozatokat, de részvétét fejezte ki a négy elhunyt családja felé. Emellett köszönetét fejezte ki a helyi lakosok támogatásáért és megértéséért, valamint kiemelte a mentőszolgálat munkáját, akik szakszerűen végezték feladatukat az elhunytak méltóságának biztosítása érdekében.
Továbbá kérte a lakosság segítségét abban, hogy amíg folyik az ütközéshez vezető okok vizsgálata, aki rendelkezik róla bármilyen információval, az jelezze a rendőrség által megadott elérhetőségeken keresztül.