Börtönt kapott a „Szüljön Amerikában” utazási iroda tulajdonosa, csak terhes kínai nőket utaztatott

GettyImages-1356115488
2025.02.01. 17:09
A hosszú ideje húzódó ügyre a bíró tett pontot, aki 41 hónapra ítélte a kaliforniai nőt, és elrendelte büntetése azonnali megkezdését. Szeptemberben ugyanez a nő a férjével együtt összeesküvés és pénzmosás gyanújával került a vádlottak padjára, a bűncselekményeket pedig a beszédes nevű USA Happy Baby cégük révén követték el.

Az eljárás során bebizonyosodott, hogy Phoebe Dong egy olyan vállalkozást működtetett, amely terhes kínai nők beutazását segítette az Egyesült Államokba. Az ott született csecsemőket ugyanis alanyi jogon illeti meg az amerikai állampolgárság.

Az ítélet azok után született meg, hogy Donald Trump visszatérésével újra reflektorfénybe került a születési jog kérdése. Hivatalba lépése után rendeletbe foglalta a születés alapján járó állampolgárság fogalmának karcsúsítását, amit egy szövetségi bíró azonnal leállított arra hivatkozva, hogy „kirívóan alkotmányellenes” – jelentette az AP hírügynökség.

Phoebe Dong és férje, Michael Liu egyike annak a több tucat embernek, aki ellen még Barack Obama idején emeltek vádat. Akkoriban kezdett elburjánzani a „terhesturizmus”, amely során a látogatás megszervezése mellett az „utazási irodák” üzemeltetői a terhesség álcázásában is segítettek.

A régóta működő vállalkozások a kínai mellett orosz, nigériai és máshonnan érkezett várandós nők igényeit is kiszolgálták.

Az amerikai alkotmány 14. módosításával összhangban minden, az Egyesült Államok területén született gyermek amerikai állampolgár.

Sokan lehetőségnek tartják, amellyel gyermekeiknek talán egy jobb jövőt biztosíthatnak – arról nem beszélve, hogy a szülők állandó tartózkodási engedélyért folyamodhatnak, amint gyermekük a 21. életévének betöltésével nagykorú amerikaivá válik.

Az amerikai szülés lehetőségével a jelek szerint magyar nők is éltek: az Index Fórumban külön alrovat foglalkozott a kérdéssel az ezredforduló környékén.

2002-ben szültem az USA-ban. Mivel a Social Service jogosultnak talált, fizette a szülést és a kórházi költségeket. [...] A gyermek 21 éves koráig ingyenes orvosi ellátásban részesül, a gyógyszerekért sem kellett fizetni

– írta az egyik hozzászóló.

Tanács és álca

Kapcsolódó
Index - Külföld - Kínában mostantól két gyereket is engedélyeznek a családoknak

Index - Külföld - Kínában mostantól két gyereket is engedélyeznek a családoknak

A szigorú egykepolitika felborította a nemek arányát, és 2040-re egy nyugdíjasra csak 2 aktív kereső jut.

A kaliforniai ítélethirdetés során Dong a könnyeivel küszködve emlékezett vissza arra, hogy a szigorú kínai egykepolitika miatt testvérek nélkül nőtt fel. A kínai vezetés arra kényszerítette édesanyját, hogy szakítsa meg második terhességét.

Kihívást jelentett számára az áttelepülés az Egyesült Államokba. Miután azonban gyermekei születtek, úgy gondolta: segíthet azokon a kínai nőkön, akik több gyermekre vágytak. A magyarázata azért sántít, mert Kínában éppen egy évtizede megszűnt az egykézés.

Nem akarom elveszíteni a gyerekeimet

– könyörgött a vádlott a bíróságon.

A szövetségi ügyészek több mint ötéves börtönbüntetés kiszabását kérték azzal érvelve, hogy Dong és Liu több mint száz terhes kínai nő beutazását segítette. Tanácsokkal látták el őket, hogy olyan repülőterekre érkezzenek, ahol lazább az ellenőrzés, és olyan bő öltözéket viseljenek, amely elrejti a másállapotot.

Nem volt ingyenes a szolgáltatás

„A vádlottak fejenként több tízezer dollárért segítették számos ügyfelüket abban, hogy megtévesszék az amerikai hatóságokat” – áll az ügyészi beadványban, amely szerint ezzel a pénzzel gyakorlatilag amerikai állampolgárságot vásároltak.

Dong férjét, Michael Liut decemberben ítélték szintén 41 hónapos börtönre.

A nő ügyvédje azt kérte: a három gyermekre való tekintettel halasszák el Dong büntetésének kezdetét a férj szabadulása utánra, amibe az ügyész beleegyezett, a bíró azonban hajthatatlan volt, így a vádlottat a tárgyalóteremből azonnal a fogházba kísérték.

A két elítélt legkisebb gyermeke 13 éves.

A USA Happy Baby csak egyike volt azoknak a vállalkozásoknak, amelyek terhes kínai nők beutazását segítették azzal az egyetlen céllal: hogy Amerikában szüljék meg gyermeküket. Az egyik „utazási iroda” vezetője Kínába menekült, egy másik – a You Win USA – tulajdonosa pedig 10 hónapot kapott.

(Borítókép: globalmoments / Getty Images )

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.

február 28., 14:20

  • Külföld
Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

Negyedórát adott Elon Musk az amerikai segélyszervezet dolgozóinak, hogy kiürítsék az irodáikat

A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.

február 28., 11:51

  • Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.

február 28., 17:13

  • Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.

február 28., 15:08

  • Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.

február 28., 21:36

  • Külföld
Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Így harcolnak a tündék az orosz demokráciáért

Külföldön élő ellenzékiek pénzelik a háború és az orosz propaganda elleni összehangolt támadást.

február 28., 11:29

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Külföld
Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Elon Musk véletlenül leállította az ebola megelőzésére szolgáló programot

Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.

február 28., 07:10

  • Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

A cukorbetegséget is gyógyíthatja.

február 28., 11:45

  • Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.

február 28., 20:31

  • Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.

1 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Címlapon
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve

Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.

48 perce

  • Külföld
Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

A halála „nem bűncselekmény eredménye”.

február 28., 08:26

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.

február 28., 10:34

  • Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.

február 28., 09:50

  • Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Rose Girone 113 éves volt.

február 28., 13:28

  • Címlapon
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!

A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.

1 órája

  • Címlapon
Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt

Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt

A gyerekek sokszor nincsenek is tisztában a bántalmazás fogalmával.

1 órája

  • Címlapon
Ízléstelenül viccelődtek a kórházban fekvő Ferenc pápával, gyorsan törölték a posztot

Ízléstelenül viccelődtek a kórházban fekvő Ferenc pápával, gyorsan törölték a posztot

Senki nem volt vevő a szellemesnek szánt megjegyzésre.

20 perce

  • Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Hat halálos áldozata van a robbantásnak.

február 28., 13:05

  • Külföld
Tévedésből ettek kábítószeres gumicukrot, kórházba került három spanyol rendőr

Tévedésből ettek kábítószeres gumicukrot, kórházba került három spanyol rendőr

A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.

február 28., 10:41

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

tegnap, 19:29