Donald Trump azt állítja, hogy légitámadásokat rendelt el az Iszlám Állam egyik vezére ellen

További Külföld cikkek
-
Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv
- Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
- Kormánypárti képviselők testőreivel verekedtek össze ellenzéki tüntetők a belgrádi városháza előtt
- Újabb részleteket közölt a Vatikán Ferenc pápa állapotáról
- Szakértő a pozsonyi késelésről: Voltak előzményei a magyarellenes támadásnak
Donald Trump amerikai elnök állítása szerint katonai légicsapásokat rendelt el az Iszlám Állam egyik vezetője ellen Szomáliában − írja a BBC.
„Ezek a gyilkosok, akiket barlangokban rejtőzködve találtunk, az Egyesült Államokat és szövetségeseinket fenyegették” − tette közzé az amerikai elnök a közösségi oldalán. „A csapások lerombolták a barlangokat, amelyekben éltek, és sok terroristát megöltek anélkül, hogy bármilyen módon kárt tettek volna a civilekben.”
Donald Trump bejegyzését azzal zárta, hogy „az üzenet az ISIS-nek és mindazoknak, akik amerikaiakat támadnának, az, hogy megtalálunk és megölünk titeket!”
A szomáliai elnöki hivatal az X-en közzétett posztjában reagált arra, hogy értesültek az ország északi részén az Iszlám Állam vezetőit célzó amerikai csapásokról, melyek pontos célpontjait nem nevezte meg az amerikai elnök. Hozzátették, hogy Hasszán Sejk Mahmud elnök „elismeri az Egyesült Államok rendíthetetlen támogatását a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben, és üdvözli a Donald Trump elnök határozott vezetése alatt folytatódó elkötelezettséget”. Továbbá „megerősíti a Szomália és az Egyesült Államok közötti erős biztonsági partnerséget a szélsőséges fenyegetések elleni küzdelemben”.
Pete Hegseth védelmi miniszter nyilatkozatában azt állította, hogy „első értékelésük szerint a légicsapásokban többen is életüket vesztették, és civilek nem sérültek meg”, majd hangsúlyozta, hogy ezek a csapások tovább csökkentik az Iszlám Állam lehetőségét, hogy „terrortámadásokat tervezzen és hajtson végre”, és „egyértelmű jelzést adnak arról, hogy az Egyesült Államok mindig készen áll a terroristák felkutatására és megsemmisítésére”.
Donald Trump azzal kritizálta a korábbi adminisztrációt, hogy nem cselekedett elég gyorsan a terrorszervezettel szemben, de ő „elvégezte a munkát”. Ennek ellenére 2023-ban még az előző amerikai vezetés által elrendelt hadműveletben ölték meg Bilal al-Szudánit, az Iszlám Állam egyik vezetőjét, valamint tíz társát egy észak-szomáliai barlangban.
A terrorszervezet a 2010-es években Szíriában és Irakban rendelkezett komoly bázissal, de az utóbbi időszakban tevékenysége Afrikára korlátozódott, melynek szomáliai ágát 2015-ben hozta létre az al-Kaidával kapcsolatban álló al-Sabab csoport.
(Borítókép: Donald Trump amerikai elnök Washingtonban 2025. január 21-én. Fotó: Andrew Harnik / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Külföld
Elon Musk elszabault az X-en, véres mémmel szállt bele Volodimir Zelenszkijbe
március 2., 05:56
- Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek
Szerinte muszáj következetesnek lenni.
március 1., 20:53
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Külföld
Trump nemcsak Kijevben, Brüsszelben is felforgatja az állóvizet, az EU komoly lépésekre készülhet
Az amerikai elnök nem hajlandó tárgyalni az Európai Unióval.
március 1., 18:00
- Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani
Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.
március 1., 17:02
- Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota
A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.
március 1., 21:26
- Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát
Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.
március 1., 19:41
- Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik
Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.
március 1., 19:50
- Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Volodimir Zelenszkij interjút adott az Ovális Irodában kialakult botrány után, és nem hajlandó bocsánatot kérni
Az ukrán elnök az érzéseiről is vallott, és a történtek ellenére azt akarja, hogy Donald Trump az ő oldalukon álljon.
március 1., 07:51
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
március 1., 06:41
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
március 1., 06:36
- Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?
Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.
március 1., 16:12
- Külföld
The New York Times: Donald Trump leállíthat minden támogatást Ukrajna számára a botrányosra sikerült találkozó után
Egy fehér házi tisztviselő nyilatkozott a sajtónak.
március 1., 16:48
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
tegnap, 08:30
- Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről
Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.
március 1., 11:45
- Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi
A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.
tegnap, 21:25
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
tegnap, 13:20
- Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író
Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.
március 1., 15:56
- Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor
A produkciós cég még fizetett is a családnak.
március 1., 10:05
- Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában
Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.
március 1., 09:49
- Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt
Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.
március 1., 12:40
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
tegnap, 10:20
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
tegnap, 05:52
- Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen
Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.
március 1., 12:38
- Külföld
Török Gábor fontos szempontra figyelmeztetett a Trump–Zelenszkij-vita értelmezésénél
A politológus szerint inkább Volodimir Zelenszkij volt az, aki nem akart engedni.
március 1., 14:47
- Külföld
Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben
Az áldozatok azonosítása még folyamatban van.
március 1., 20:24
- Mindeközben
Aurelio szerint ha nem megy börtönbe, „a következő állomás a temető lett volna”
tegnap, 09:18