Robbanás történt egy spanyol lőszergyárban

2025.01.31. 21:58
Hatan sérültek meg egy murciai ipari park lőszergyárában történt robbanásban, akik közül ötöt kórházba kellett szállítani égési sérülésekkel és füstmérgezéssel. A német Rheinmetall vállalat üzemében lőszer mellett robbanóanyagot is gyártanak, de Murcia mellett az ország többi részében is vannak telephelyei a cégnek.

Hat ember sérült meg, egyikük súlyosan, amikor csütörtök délután robbanás történt egy lőszergyárban Murcia régió Javalí Viejo ipari parkban. A hat sérült 30 és 52 év közötti férfi, mindannyian az üzem alkalmazottai. Ötüket kórházba kellett szállítani, míg a hatodikat a helyszínen látták el a spanyol mentőszolgálat munkatársai az El País tájékoztatása szerint.

A lőszergyár a német Rheinmetall Expal Munitions vállalat üzeme, ahol lőszereken kívül robbanóanyagokat is készítenek, ezért a mentőszolgálat jelentette az esetet a Foglalkozás-egészségügyi Intézetnek.

A munkásokat a murciai kórházban látják el különböző fokú égési sérülésekkel, valamint füstmérgezéssel és koponyasérüléssel is kezelnek beteget. A robbanás okait még vizsgálják, melynek következtében egy raktár is kigyulladt, valamint mintegy 3000 négyzetméternyi aljnövényzet is égett a gyár közelében. A tüzet a helyi tűzoltóság tizenöt fős személyzettel és négy járművel oltotta el.

A Rheinmetall német ipari konszernhez tartozó vállalatnak több telephelye is van Spanyolországban, többek között Madridban, Burgosban és Albacetében, de az Egyesült Államokban is fenntart üzemet, valamint több mint hatvan országba szállítja termékeit.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Elon Musk elhagyta a kisfiát, ízekre szedik a techmilliárdost a világhálón

Elon Musk elhagyta a kisfiát, ízekre szedik a techmilliárdost a világhálón

Többek szerint aggasztó látni az apai ösztönei hiányát.

február 24., 17:50

  • Külföld
Évekig tartó huzavona ért véget, elindult Magyarországra Ukrajna újdonsült nagykövete

Évekig tartó huzavona ért véget, elindult Magyarországra Ukrajna újdonsült nagykövete

Sándor Fegyir elárulta, mik lesznek a prioritásai a diplomáciai szerepben.

február 24., 16:04

  • Külföld
Ilyen pozíciót még nem töltött be magyar politikus, de most megtört a jég

Ilyen pozíciót még nem töltött be magyar politikus, de most megtört a jég

A megválasztott elnök az Indexnek árult el részleteket a döntés hátteréről.

február 24., 17:28

  • Címlapon
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

tegnap, 13:22

  • Külföld
Elon Musk bekeményített, 48 órát adott a szövetségi dolgozóknak

Elon Musk bekeményített, 48 órát adott a szövetségi dolgozóknak

Visszaszámlálás indul!

február 24., 15:18

  • Külföld
Vlagyimir Putyin ellenfelei még külföldön is egymást marják

Vlagyimir Putyin ellenfelei még külföldön is egymást marják

Jól sikerült az ellenzék megosztása. Alekszej Navalnij halála után nehezen találnak közös nevezőt.

február 24., 13:54

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij megsúgta az uniós vezetőknek, mely országok lehetnek Oroszország következő célpontjai

Volodimir Zelenszkij megsúgta az uniós vezetőknek, mely országok lehetnek Oroszország következő célpontjai

Nemzetközi biztonsági csúcstalálkozót tartottak Kijevben az EU több vezetőjének részvételével.

február 24., 16:53

  • Címlapon
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

tegnap, 17:47

  • Címlapon
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

tegnap, 20:00

  • Külföld
Már három éve tart az orosz–ukrán háború: „Csak por és törmelék maradt az életünkből”

Már három éve tart az orosz–ukrán háború: „Csak por és törmelék maradt az életünkből”

Az Index egy kárpátaljai menekülttáborban járt, ahol az intézményvezetővel és a menekültekkel beszélgettünk.

február 24., 12:47

  • Külföld
Szijjártó Péter: az EU milliárdokat költene a háborúra, pedig a béke reménye minden eddiginél erősebb

Szijjártó Péter: az EU milliárdokat költene a háborúra, pedig a béke reménye minden eddiginél erősebb

A külügyminiszter szerint a közösség háborús politikája kudarcot vallott.

február 24., 17:56

  • Címlapon
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.

tegnap, 20:19

  • Külföld
Villámháborúnak indult, politikai hullarablással végződhet az Ukrajna elleni invázió

Villámháborúnak indult, politikai hullarablással végződhet az Ukrajna elleni invázió

Három éve kezdődött az orosz–ukrán háború. Szakértőkkel elemeztük, hol tart most a konfliktus, és mikor lehet béke.

február 24., 18:59

  • Külföld
Elon Musk a német választás után most Orbán Viktorék spanyol szövetségesére tereli a figyelmet

Elon Musk a német választás után most Orbán Viktorék spanyol szövetségesére tereli a figyelmet

A techmilliárdos elmondta, hogy szerinte ki nyeri a következő választást.

február 24., 18:46

  • Külföld
Három év a pokolban

Három év a pokolban

Aláaknázott, élhetetlen romok – összeszedtük és bemutatjuk képekben a háborús évek legfontosabb mozzanatait.

február 24., 05:55

  • Külföld
Vasárnap jobbra tolódott egész Németország, aminek a politikai közép látta a kárát

Vasárnap jobbra tolódott egész Németország, aminek a politikai közép látta a kárát

Olaf Scholz után ismét egy konzervatív kancellárja lesz Németországnak.

február 24., 06:21

  • Külföld
Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Továbbra sem számoltak be javulásról.

február 24., 09:22

  • Külföld
Az elemző szerint a német választások után is jó befektetésnek látszik Orbán Viktor politikája

Az elemző szerint a német választások után is jó befektetésnek látszik Orbán Viktor politikája

Örülhet-e a magyar kormány az eredménynek?

február 24., 09:36

  • Címlapon
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

tegnap, 19:09

  • Külföld
Kicsit más lett a német választás eredménye, mint amit vártunk

Kicsit más lett a német választás eredménye, mint amit vártunk

Gyengülő Unió pártok, a szélsőjobb nagyon feljött. Az Index Kibeszélő Extra élőben részletesen elmagyarázza Prőhle Gergely Németország-szakértővel, amit tudni érdemes.

február 24., 08:57

  • Külföld
Prőhle Gergely: A nyugatnémet politikai elit mindenütt az ébredező náci fenevadat keresi

Prőhle Gergely: A nyugatnémet politikai elit mindenütt az ébredező náci fenevadat keresi

Magyarország és a CDU viszonya az eddigieknél mindenképpen jobb lesz a szakértő szerint.

február 24., 10:45

  • Külföld
Tömeges leépítés kezdődött az amerikai kormányszervnél, amelyet Orbán Viktor is bírál

Tömeges leépítés kezdődött az amerikai kormányszervnél, amelyet Orbán Viktor is bírál

A szervezetnek korábban 10 ezer alkalmazottja volt világszerte.

február 24., 07:21

  • Címlapon
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

tegnap, 17:22

  • Külföld
Rengeteg japán telepedik le Párizsban, az afrikaiak már más településeket választanak

Rengeteg japán telepedik le Párizsban, az afrikaiak már más településeket választanak

Csökkenő tendenciát mutat a francia fővárosba érkező külföldiek száma.

február 24., 10:12

  • Címlapon
Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Rekord a 155 éves Városligeti Műjégpályán

Mobilgát a jövő tervei között.

tegnap, 20:29

  • Külföld
Sok embert, többségében nőket gyilkoltak meg fegyveresek Mexikóban

Sok embert, többségében nőket gyilkoltak meg fegyveresek Mexikóban

Az egyik kartell bérgyilkosát letartóztatták a hatóságok.

február 24., 12:14

Neked ajánlott