Klímaaktivisták szakítottak meg egy színházi előadást Londonban
További Külföld cikkek
- Megtalálták a Washingtonban lezuhant utasszállító repülőgép feketedobozait
- Trump változást hoz a világpolitikában, de a világ jövője három fontos tényezőtől is függ
- Figyelmeztette Magyarországot Donald Trump egykori nagykövete: megromolhat a jó viszony
- A finn miniszterelnök szerint hónapokon belül véget érhetnek a harcok Ukrajnában
- Jegyezze meg Kapu Tibor nevét, mert nagy dicsőséget hozhat Magyarországnak a világűrben
A rendőrség nyomozást folytat a Just Stop Oil tüntetés ügyében, amely nemrég megzavarta a Sigouney Weaver főszereplésével fémjelzett A vihar című színházi előadást a londoni West Enden– írja a The Guardian.
A közösségi médiában megosztott videón – amit a klímavédelmi tiltakozó csoport osztott meg – az látható, amint két tüntető, Hayley Walsh és Richard Weir felsétálnak a színpadra. Egy „1,5 fok felett globális hajótörés” feliratú táblát tartva a páros konfettiágyút lőtt ki, miközben egy hang a következőket mondta: „Le kell állítanunk a műsort, hölgyeim és uraim, sajnálom”.
A mindeközben egy széken ülő Sigourney Weavert lekísérték a színpadról, ezután a két tüntetőnek a közönség fújolásával és kisebb mértékű éljenzésével kellett szembenéznie.
A The Guardian cikke szerint az esetet követően rendőröket hívtak a színházhoz, ám letartóztatás nem történt. A hatóság a következőket nyilatkozta: „Január 27-én, hétfőn este 8 óra körül a rendőrséget két tüntetőről értesítették, akik behatoltak egy színház színpadának területére a Drury Lane-en, WC2-ben. A rendőrök megjelentek, de mindkét tüntető elhagyta a helyszínt. Letartóztatások nem történtek, a körülmények kivizsgálása folytatódik.”
A tüntetők transzparensének üzenete arra a közelmúltban tett bejelentésre utalt, hogy 2024 lesz a globálisan feljegyzett legmelegebb év, és az első teljes év, amikor az átlaghőmérséklet meghaladja a 1,5 Celsius-fokot az iparosodás előtti szinthez képest.
Olyan meleg volt 2024-ben, hogy átléptük a 1,5 Celsius-fokos felmelegedési határt
A legrosszabb pedig csak most jön.
Egy nottinghami oktató a következőket nyilatkozta: „A 1,5 fok olyan globális hajótörést jelent, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. Erdőtüzek Kaliforniában, halálos áradások Valenciában és több százezer ember áram nélkül az Egyesült Királyságban ezen a hétvégén. Ez nem egy távoli, hanem jövőbeli probléma. Globális szerződésre van szükségünk a fosszilis tüzelőanyagok elégetésének leállítására és globális vészhelyzeti válaszlépésekre”.
Sigourney Weaver a Shakespeare-klasszikus új színpadra állításában a vihart keltő varázslót, Prosperót alakítja. A produkciót decemberben mutatták be és február 1-jéig játsszák.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Orbán Viktor beváltotta a fenyegetését, Magyarország blokkolta a szankciókat
A helyzet feszült, nagy a zűrzavar Brüsszelben.
január 24., 18:18
- Külföld
Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot
A Kercsi-szorosban történt szerencsétlenség miatt tömegével pusztulnak el a madarak és a delfinek.
január 24., 17:28
- Mindeközben
Alföldi Róbert leteremtette Osváth Zsoltot, amiért beleállt Kulcsár Edinába: „Mindenbe beleugatsz”
17 perce
- Mindeközben
Chris Pratt olyan kíméletlenül őszinte fotót mutatott a kisfiáról, ami minden szülő számára ismerős lehet
3 órája
- Külföld
Megkezdődtek a deportálások, hatalmas repülőgépekbe terelik az illegális bevándorlókat az Egyesült Államokban
Fotókat osztott meg a Fehér Ház.
január 24., 17:38
- Külföld
Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió
A miniszternek Ukrajna számára is volt néhány keresetlen szava.
január 24., 18:10
- Külföld
Megtalálták a Washingtonban lezuhant utasszállító repülőgép feketedobozait
Több kérdés is megfogalmazódott az amerikai légiirányítással kapcsolatban.
26 perce
- Külföld
Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek
Az ország nagy részén hatalmi vákuum keletkezett, senki nem tudja, hogy lesz-e megtorlás.
január 24., 19:51
- Mindeközben
Szandi sorsdöntő évfordulót ünnepelt a férjével: „Ez volt életünk legjobb döntése!”
tegnap, 21:30
- Címlapon
Rövidesen megváltozhat minden: új politikai eszmék és vallások születhetnek
Trump változást hoz a világpolitikában, de a világ jövője három fontos tényezőtől is függ.
1 órája
- Címlapon
Orbán Viktor: Az amerikai hátszél dagasztani fogja a magyar vitorlákat is
A miniszterelnök szerint Donald Trump győzelme azt jelenti, hogy a háborúnak biztosan vége lesz.
1 órája
- Külföld
„Puccshangulat Szlovákiában” – több tízezer ember vonult az utcára Robert Fico ellen
„Elég volt Ficóból!” – skandálták a tüntetők.
január 24., 20:47
- Külföld
Feloldottak egy titkos amerikai dokumentumot – így lehetett volna elkerülni az ukrajnai háborút?
Egy szakértő elmondta, milyen bajokhoz vezethet az Egyesült Államok politikája.
január 25., 06:23
- Külföld
Rendkívüli lépésre készülhet az EU az Orbán Viktor által is problémásnak mondott területen
Jövő héten hoznák meg a döntést.
január 25., 06:29
- Külföld
Tízmilliárd eurót vár az EU-tól a Fidesz, fordulat jöhet az uniós határvédelemben
Előkerült a kerítések finanszírozásának kérdése az Európai Parlamentben.
január 24., 15:51
- Mindeközben
Kiderült, igazából miért döntött a válás mellett a Házasság első látásra Juditja és Szabolcsa
tegnap, 19:47
- Mindeközben
Virális lett a videó arról, ahogy egy férfi egy három hónapos babával takarította le a havat az autójáról
tegnap, 18:45
- Külföld
Újabb négy izraeli túszt enged szabadon a Hamász
Már a neveket is nyilvánosságra hozták.
január 24., 17:08
- Külföld
„Putyinnak vissza kell térnie a valóságba, vagy más fogja visszahozni” – éles kritikát kapott az orosz elnök
január 24., 06:56
- Külföld
Kitört a káosz, miután a rendőrök lelőttek egy jamaikai bandavezért
Kihirdették a szükségállapotot.
január 24., 17:04
- Külföld
Iskolák százai zártak be Bangkokban a légszennyezettség miatt
A lakosságot arra kérték, hogy lehetőség szerint dolgozzon otthonról.
január 24., 07:29
- Külföld
A legfelsőbb európai bíróságon nyert az a francia nő, akitől férje azért vált el, mert már nem szexeltek
A nő abban bízik, hogy a döntés változást hoz a francia jogban.
január 24., 15:44
- Külföld
Japán lezárná a második világháborút, békét kötnének Moszkvával
Az oroszok nem túl lelkesek.
január 24., 11:55
- Külföld
A Politico szerint Orbán Viktor változtathat Donald Trump miatt, de a kormányfő éppen most cáfolta meg
A miniszterelnök szerint higgadt a párbeszéd, de ha ez nem sikerül, „leszakad a föld meg az ég”.
január 24., 09:24
- Külföld
Elérte Európa partjait az évszázad vihara
A feljegyzések kezdete óta nem volt ekkora vihar Írországban.
január 24., 11:17
- Külföld
Benjamin Netanjahu védelmébe vette Elon Muskot a náci karlendítésre emlékeztető mozdulata után
Az izraeli miniszterelnök szerint a milliárdost alaptalanul rágalmazzák.
január 24., 11:55
- Külföld
Soros György a múlt, Elon Musk a jövő mecénása?
A technológiai újítóképessége és a médiában való jelenléte Muskot a modern techoligarchák úttörőjévé teszi.
január 24., 10:58
- Külföld
Már az első napon szigorítaná a bevándorlást a CDU kancellárjelöltje, ha megválasztják
Alapvető változást ígért Friedrich Merz a német migrációs politikában.
január 24., 08:45
- Külföld
Nincs több titok: Trump nyilvánosságra hozza a John F. Kennedy-gyilkosság minden egyes aktáját
Az elnök szerint az amerikai emberek megérdemlik az átláthatóságot.
január 24., 07:33
- Külföld
Norvégiában börtönbüntetésre ítéltek egy testvérpárt, akik csatlakoztak az Iszlám Államhoz
Kiskorúként utaztak Szíriába.
január 24., 19:28
- Címlapon
Figyelmeztette Magyarországot Donald Trump egykori nagykövete: megromolhat a jó viszony
David Cornstein szerint ez lenne a legnagyobb hiba, amit elkövethetnek a magyarok.
2 órája
- Mindeközben
Tápai Szabina a házasságukról: Nálunk is vannak feszültségek, egyáltalán nem élünk álomvilágban
tegnap, 14:25
- Címlapon
Orbán Viktor üzenetet küldött Németországnak, azonnal választ kapott rá
Többen is reagáltak a miniszterelnök szavaira.
tegnap, 19:32
- Címlapon
Állatias kegyetlenséggel végzett Till Tamással a gyilkosa a vallomása alapján
Az áldozat családjának jogi képviselője szerint gyakorlatilag mészárlás történt.
3 órája