Hétnapos nemzeti gyászt hirdetett Erdogan

K  AP20230206153
2023.02.06. 20:27
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn a hivatalos Twitter-fiókján közölte, hogy hétnapos nemzeti gyászt hirdet a nap folyamán bekövetkezett pusztító erejű dél-törökországi földrengések miatt, amelyekben több mint háromezer ember vesztette életét.

Erdogan azt is közölte, hogy február 12-én naplementéig országszerte és a külképviseleteken félárbócra eresztik a nemzeti lobogót. Röviddel Erdogan Twitter-bejegyzése előtt a dél-törökországi Hatay tartományban tartózkodó török miniszterek tartottak sajtótájékoztatót.

Hulusi Akar védelmi miniszter jelezte, hogy a haditengerészet egyik hajója éjszaka sérülteket szállít Iskenderun kikötőjéből a szomszédos Mersin tartomány kórházaiba. Egyúttal elmondta, hogy 17 repülőgéppel folyamatosan viszik a segélyszállítmányokat a legnagyobb városokból, Isztambulból, Ankarából és Izmirből a katasztrófa sújtotta térség két repülőterére, az adanaira és a gaziantepire.

Mehmet Özer török oktatási miniszter néhány órával korábban bejelentette, hogy február 13-áig az egész ország területén felfüggesztik az iskolai oktatást.

A nagy hideg nehezíti a mentést 

A Dél- és Délkelet-Törökországban zajló mentési munkálatokat nagyban nehezíti a térségben uralkodó hideg időjárás, amely éjszaka sokakat azzal fenyeget, hogy fagyási sérüléseket szenvednek.

Erdogan török államfő hétfőn korábban tartott sajtótájékoztatóján leszögezte: a mostani a legsúlyosabb természeti katasztrófa az 1939-es erzincani földrengés óta, amelyben tízezrek vesztették életüket Kelet-Törökországban.

Az első, 7,7-es erősségű földrengés helyi idő szerint 4 óra 17 perckor a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében következett be, ezt 4 óra 26 perckor a délkelet-törökországi Gaziantep tartomány Nurdagi körzetében egy 6,4-es erősségű, majd 4 óra 36 perckor Gaziantep Islahiye körzetében egy 6,5-ös erősségű mozgás követett.

A hajnali rengésektől függetlenül helyi idő szerint 13 óra 24 perckor egy újabb, ezúttal 7,6-os magnitúdójú földmozgásról is jelentést adtak Kahramanmaras tartomány Elbistan körzetéből.

Hétfőn hajnalban 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, majd nem sokkal fél 12 előtt újabb erős, 7,7-es magnitúdójú földmozgást észleltek Törökországban. A földmozgást több utórengés is követte, amelyek hatalmas pusztítást végeztek. Országszerte több ezer épület dőlt össze, ezzel a mostani Törökország legnagyobb katasztrófája 1939 óta. A földrengéseknek már több mint háromezer halálos áldozata van, és több mint tizenötezren sérültek meg. A katasztrófa hírére a világ vezetői sorra ajánlották fel a segítségüket, és mentőcsapatokat indítottak Törökországba. Összefoglalónkat itt olvashatja.

(Borítókép: Túlélők és áldozatok után kutatnak egy összedőlt épület törmelékei között a dél-törökországi Adana nagyvárosban 2023. február 6-án. Fotó: MTI / AP / Halil Hamra)