Ferenc pápa is reagált a jeruzsálemi zsinagógában történt támadásra

2023.01.29. 19:40
Az izraeliek és palesztinok közötti konfliktusok megállítását sürgette Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy nagy fájdalommal fogadja a Szentföldről érkező híreket.

Megemlítette azt a tíz palesztint, aki egy terrorellenes izraeli katonai akcióban veszítette életét az utóbbi napokban, valamint a Jeruzsálem térségében egy zsinagógánál történt támadást, melyben egy palesztin ölt meg hét izraelit, további hármat pedig megsebesített. A pápa hozzátette, év eleje óta tucatnyi palesztin halt meg az izraeli hadsereggel vívott tűzharcokban.

A napról napra erősödő halálspirál nem tesz mást, mint kioltja a két nép közötti bizalom még létező sugarait

– jelentette ki a pápa.

Az egyházfő az izraeli és a palesztin kormányhoz, valamint a nemzetközi közösséghez intézett felhívást azonnali, késedelem nélküli megoldás érdekében, mely a párbeszédre és a béke őszinte keresésére épül. Ferenc pápa arra kérte a hívőket, hogy imádkozzanak a szentföldi békéért.

A pápa súlyosnak nevezte az úgynevezett Lachin-folyosó térségében kialakult humanitárius helyzetet. A dél-kaukázusi övezetre Ferenc pápa több hete hívja fel a figyelmet, miután december 12-én Azerbajdzsán lezárta a  Hegyi-Karabahot Örményországgal összekötő korridort.

Ferenc pápa kijelentette, együttérez azokkal, akik a tél kellős közepén „embertelen körülmények között” találják magukat. Nemzetközi erőfeszítést sürgetett a békés megoldás érdekében, és békét szorgalmazott a „mártír” Ukrajnában is a „bántalmazott” ukrán nép számára.

A pápa bejelentette, hogy kedden apostoli látogatásra indul a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba, ahol szintén évek óta harcok dúlnak. A látogatást a „béke ökumenikus zarándoklatának” nevezte, miután Dél-Szudánban a katolikus egyházfőhöz az anglikán egyházat vezető Justin Welby, Canterbury érseke, valamint Iain Greenshields, a skót egyház közgyűlésének úgynevezett moderátora is csatlakozik.