Megszólalt a nácivadász, versenyt fut az idővel

2023-01-26T111817Z 742777225 RC2NXY9YIQSF RTRMADP 3 HOLOCAUST-ME
2023.01.27. 06:07
Versenyt fut az idővel Németország legismertebb nácivadásza, Thomas Will, aki abban bízik, hogy – 78 évvel a második világháború befejezése után – a jövőben is lehetőség nyílik azoknak a náci bűnösöknek az elítélésére, akiknek a bűnössége bizonyítható.

A Reuters hírügynökség csütörtökön megjelent interjújában Will elmondta, hogy a gyilkosság nem évül el”, így jelenleg öt üggyel kapcsolatban tudja elképzelni azt, hogy a gyanúsítottak bíróság elé kerüljenek.

Will az 1933 és 1945 között elkövetett náci bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonására 1958-ban alapított központi hivatal igazgatója. A hivatal az alapítása óta eltelt évtizedekben hétezernél is több nyomozást kezdeményezett, és 18 ezernél is több alkalommal segítette a bírósági döntéshozatalt náci bűncselekményekben. 

Will és csapata az elmúlt években több mint 1,7 millió nevet és helyszínt katalogizált.

Will azt mondja, hogyha fény derül valaki bűnösségére, semmilyen körülmények között sem hagyja, hogy megússza az elkövető a büntetést. Ennek köszönhetően az előző hónapban egy 97 éves – korábban koncentrációs táborban titkárnőként dolgozó – nőt ítéltek el. Hamburgban egy 96 éves, Giessenben egy 98 éves nyugdíjas férfi esetében kezdtek nyomozásba a hatóságok.

98 éves, de fiatalkorúként ítélhetik el

Mindkettőjüket azzal gyanúsítják, hogy koncentrációs táborokban teljesítettek őrszolgálatot. A bajor hatóságok pedig egy 98 éves nyugdíjast a ravensbrücki koncentrációs táborban elkövetett gyilkosságokban való segédkezéssel és arra való felbujtással vádolnak. Az ügyészségi szóvivő elmondása szerint a férfi egészségi állapota lehetővé teszi, hogy bíróság elé álljon, de azt egyelőre nem tudni, hogy fiatalkorúként vagy felnőttként ítélik-e el, 

mivel a bűncselekmények elkövetésekor még nem volt nagykorú.

Ahogy a holokauszttúlélők száma évről évre csökken, egyre többen félnek attól, hogy a náci rezsim kegyetlenségei feledésbe merülnek. Ezt támasztja alá az a friss tanulmány is, amelyben az 1980 után született holland válaszadók közel egynegyede túlzónak tartotta a holokauszt áldozatainak hatmillióra becsült számát, illetve mítoszhoz hasonlította az ott történteket.

Pénteken az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 78. évfordulója alkalmából ünneplik a Holokauszt Nemzetközi Emléknapját világszerte az áldozatok emléke előtt tisztelegve. Izraelben a holokauszt túlélői mesterséges intelligencia segítségével rögzítik emlékeiket, hogy fennmaradhassanak a jövő generáció számára is – írja az MTI összefoglalójában. 

Elítélték az eddigi legidősebb őrt

Tavaly nyáron számoltunk be róla, hogy az egykori náci koncentrációs táborok eddigi legidősebb őrét, egy 101 éves férfit ítélték el: Josef Schütz ötévi börtönbüntetést kapott a Brandenburg an der Havel-i törvényszék bejelentése szerint.

A vádlott a perben végig tagadta, hogy a tábor őre volt, pedig az ügyészség számos bizonyítékkal támasztotta alá a vádat.

A sachsenhauseni tábort 1936-ban nyitották meg, egyike volt az első koncentrációs táboroknak. Egy ideig itt képezték ki a többi tábor – például Auschwitz és Treblinka – őreit is. A táborban a zsidók és szovjet hadifoglyok mellett holland ellenállókat, valamint a náci rendszer által ellenségnek kikiáltott német állampolgárokat is kivégeztek.

(Borítókép: Thomas Will 2023. január 25-én. Fotó: Timm Reichert / Reuters)