Négy embert végeztek ki Iránban, mert együttműködhettek Izraellel

2022.12.04. 11:05
Iránban kivégeztek négy embert, mert a hatóságok szerint együttműködtek Izraellel – számolt be vasárnap a Mizan Online, az igazságügyi hatóság honlapja.

Május 22-én jelentette be a Forradalmi Gárda, Irán ideológiai hadserege, hogy letartóztatták „az izraeli hírszerző szolgálatok irányítása alatt működő hálózat” tagjait, anélkül, hogy megadták volna letartóztatásuk helyét. A Forradalmi Gárda közleménye szerint a vádlottak embereket raboltak el, megrongálták a köztulajdont, és hamis beismerő vallomásokat csikartak ki.

Az igazságszolgáltatás szerdán közölte, hogy a legfelsőbb bíróság jogerős döntése értelmében a vádlottakat halálra ítélték, mert együttműködtek a „cionista rendszerrel”. A további vád emberrablás volt.

Emberi jogi szervezetek szerint Irán Kína után a világon a legtöbb foglyot kivégző országok közé tartozik.

Irán többször is bejelentette, hogy külföldi országok, köztük Izrael hírszerző szolgálatainak dolgozó ügynököket tartóztat le. Július végén arról számolt be, hogy a Moszadhoz, az izraeli külföldi hírszerző szolgálathoz kapcsolódó „ügynököket” tartóztattak le, akik egy „érzékeny védelmi központ” elleni támadást terveztek, azt állítva, hogy egy betiltott kurd lázadócsoport tagjai voltak.

Több dologgal is vádolják Izraelt

Az Iráni Iszlám Köztársaság azzal is vádolta Izraelt, hogy titkos, romboló tevékenységet folytat iráni nukleáris létesítmények ellen, és meggyilkolja az iráni kulcsszereplőket, köztük tudósokat.

A két ország évek óta árnyékháborút folytat. Izrael azzal vádolja Iránt, hogy atombombát akar előállítani. Közölte, minden lehetséges eszközt bevet, hogy megakadályozza ebben Teheránt. Izrael tevékenységével egyben ellensúlyozni akarja Irán közel-keleti befolyását – írta az MTI.