Meghalt Csiang Cö-min egykori kínai vezető

GettyImages-862696364
2022.11.30. 10:12
Az állami média jelentése szerint kilencvenhat éves korában meghalt Kína korábbi vezetője, Csiang Cö-min.

Az elnök a Tienman téri tüntetések után került hatalomra. Az állami média jelentése szerint szerdán érte a halál, a pontos körülmények azonban még nem ismertek – írja a BBC

Csiang Cö-min Kína egy jelentős politikai szereplője volt, ő vezette az országot egy olyan időszakban, amikor Kína nagymértékű növekedésnek és fejlődésnek indult.

Az egykori elnök felügyelte Hongkong békés átadását 1997-ben. Több kritika is érte amiatt, hogy túlságosan keményen lépett fel a Falun kung nevű vallási szekta ellen 1999-ben. 

Ez elkeseredett hatalmi harcokat robbantott ki a Kínai Kommunista Párt élén a keményvonalasok és a reformerek között. Ennek köszönhetően Csiang Cö-mint magas pozícióba helyezték.

Kompromisszumos vezetőnek választották abban a reményben, hogy egyesíti a két, egymással vitázó felet: a keményvonalasokat és a reformereket. 

(Borítókép: Csiang Cö-min 2017. október 18-án. Fotó:  Lintao Zhang / Getty Images)