Vereség csúfítja a kosarassztár történelmi rekorddöntését

GettyImages-1463997226
2023.02.08. 09:05
LeBron James, a Los Angeles Lakers sztárja megdöntötte Kareem Abdul-Jabbar rekordját, ezzel ő lett az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének legeredményesebb játékosa.

A 38 éves szupersztár 36 ponttal volt elmaradva az örökranglistát 38 387 ponttal vezető Abdul-Jabbartól, majd kedden, az Oklahoma City Thunder elleni hazai mérkőzésen végül 38-cal zárt, a rekordot jelentő dobást 10,9 másodperccel a harmadik negyed vége előtt engedte el.

A korábban már nyilvánosságra hozott forgatókönyv szerint a játék ekkor megállt, és köszöntötték Jamest, többek között az eddigi csúcstartó, az 1989 áprilisában visszavonult Abdul-Jabbar és Adam Silver, az NBA főigazgatója.

A 38 esztendős játékos pályafutása során 27,2 pontos átlagot produkált, a rájátszásban dobott pontok számát tekintve 7631-gyel szintén rekorder. Karrierje során 266 playoff-meccset játszott, és immár 1140 mérkőzésen ért el két számjegyű pontot.

A mérkőzést végül az Oklahoma nyerte 133–130-ra. Darvin Ham, a Lakers edzője úgy vélte, játékosai elsősorban arra koncentráltak, hogy hozzásegítsék Jamest a csúcsdöntéshez.

A játéknap többi mérkőzésén a Brooklyn Nets saját közönsége előtt szenvedett vereséget a Phoenix Sunstól, de a hazaiak játékosa, Cam Johnson 43 pontot szerzett és sorozatban a harmadik találkozóján lépte át a 40 pontot. Thomas ezzel az NBA történetének legfiatalabb játékosa lett egymást követő három, legalább 40 pontos mérkőzéssel, az eddigi rekordot Allen Iverson tartotta 1997 áprilisa óta.

Eredmények:

  • Los Angeles Lakers–Oklahoma City Thunder 130–133
  • Orlando Magic–New York Knicks 98–102
  • Brooklyn Nets–Phoenix Suns 112–116
  • New Orleans Pelicans–Atlanta Hawks 116–107
  • Memphis Grizzlies–Chicago Bulls 104–89
  • Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves 146–112

MTI/Index

(Borítókép: Getty Images)